Chapter ~ 58.

Hope szemszöge:

Reggel a kislányom hangjára keltem.

- Anyaa! Ébresztőő! - sikította és bevetődött mellém.

- Jó reggelt bébi - motyogtam és kinyitottam a szemeimet, de lehet, hogy nem kellett volna, ugyanis a kislányom csupa festék volt.

- Blaire, miért vagy festékes?

- Anya, már nagyon régen felkeltem és apa is és festjük az ikrek szobáját.

- De...hogy? Vagy mi? Ki se választottuk a színt!

- Én kiválasztottam! Mindjárt kész gyere, nézd meg!

- Oké - sóhajtottam.

- Amelia?

- Fest! - mondta és itt hagyott.

Nagy nehezen felültem, majd ránéztem a mamuszomra, de konstatáltam magamban, hogy képtelenség lesz lehajolnom, így csak felálltam és átmentem az ikrek szobájába. Mindenki bent volt de csak Louis és Harry festettek.

- Szóval nélkülem csináljátok - raktam karba a kezeimet mire mindannyian rám néztek.

- Bébi! Tudod, hogy kímélned kell magadat! - szólalt meg Lou.

- Tudom. Szépek a színek!

- Blaire választotta ki! - vigyorgott Stas. A szoba egyik fele tenger kék volt, a másik fele pedig baba rózsaszín. Így beszéltük meg, mert egyelőre nem kell nekik külön szoba, elég lesz éjszaka egy ajtón berohangálni.

- Na, szerintem kész is! Hagyjuk szellőzni és mehetsz a bútorokért! - csapta össze a kezeit Harry.

- Én is megyek a bútorokat kiválasztani! - szólaltam fel.

- Nem bébi, te maradsz itthon és pihensz! - nézett rám Louis.

- Nem! Én akarom kiválasztani a gyerekeimnek a bútorokat és a doki nem kötelező ágynyomásra ítélt csak arra, hogy ne stresszeljem sokat magam!

- Felőlem! - sóhajtott, majd kiment.

- Anya, én is mehetek? - nézett rám Blaire.

- Kicsim, jobb, ha a srácokkal maradsz itthon!

- Oké. De...szépeket vegyetek!

- Azt fogunk - mosolyodtam el, majd Stas-re néztem jelezve neki, hogy vigyázzon Blaire-re.

- Megyek, megnézem Des-t! - mondta Liam és ő is kiment, Blaire pedig utána szaladt.

- Hajnalig fent voltunk vele, jó hogy alszik még! - nevetett fel Soph. Elmosolyodtam, majd átsétáltam a szobánkba, ahol Louis az ágyon nyomkodta a telefonját. A fürdőbe mentem, fogat mostam, raktam fel egy alap sminket, felfogtam a hajamat és kimentem valami ruháért. Kivettem egy szűk gatyát, amit ugyan nem tudok begombolni, de erre fejlesztették ki azt a gumis nadrágbővítőt, amit ha ráhúzok a hasamra nem engedi leesni a nadrágot. Felkaptam egy fehér pólót, amin két kis pici kézlenyomat volt jelezve, hogy két baba van a hasamban és kész is voltam.

- Mehetünk! - mondtam Lou-nak, aki csendben felállt, majd kiment az ajtón, én pedig sóhajtva követtem. Leérve ránéztem a bokacsizmámra, majd Lou-ra, aki duzzogva ugyan, de segített felvenni a lábbelimet. Leakasztottam a kabátomat, majd magamra is kaptam, ugyanis tavasz közepénél járunk, de ez Londonban nem egyenlő a meleg időjárással. Beültünk a kocsiba és kikanyarodtunk az útra.

- Ne haragudj a bentiért, hogy veszekedtem, csak tudod...idióta vagyok.

- Csak terhes - mosolyodott el.

- Haragszol?

- Nem örülök neki, hogy velem jössz.

- Annyira nem megterhelő.

- Szerinted.

- Nem tehetek róla. Öt hónapja úgy bántok velem, mint valami dedóssal, akinek nincs semmibe beleszólása és nem tud semmit megcsinálni egyedül. Terhes vagyok, nem fogyatékos - keltem ki magamból.

- Ahh... Jó bébi, tudom, hogy nehéz és tudom, hogy kicsit elhanyagolva is érzed magad olyan tekintetben, de nekem is sok volt ez. 

- De ha segíthettem volna..

- Féltelek értsd már meg! Az orvos megmondta, hogy ha túlhajszolod magad, hamarabb jönnek még a szokásosnál is! - emelte fel a hangját mire rugdosni kezdtek odabent a pocaklakók. A hasamra simítottam a kezeimet mire abbahagyták.

- Oké. De az én gyerekeim is, így van beleszólásom a bútorokba és a szoba színébe is! Nem hiszem, hogy megterhelő lett volna egy palettát odahozni.

- Akkor átfestem! Leszarom most már! Csak a kedvedben akartunk járni!

- Most azért kiabálsz velem, mert ennyire elviselhetetlen vagyok, vagy csak már kikészültél? - kérdeztem halkan.

- Ott volt az esküvő, ami rohadt sok dologgal járt, közben ott volt Blaire és te is, akinek minden mozdulatát figyelnem kellett, mert nem vigyázol sosem magadra!

- Tudom, hogy sok volt az elmúlt pár hónap, de ez most komolyan a kapcsolatunkra fog menni? Én tudom mi a jó nekem és a babáknak és nem te!

- Jó, akkor flegmázzál...

Nem szólt semmit, én pedig már így is elég feszült voltam, így inkább az előttünk lévő utat kezdtem el nézni. Az áruházhoz odaérve leállította az autót és sóhajtott egyet.

- Menjünk - mondta, majd kiszállt. Pislogtam párat, hogy a könnyeim, amik már elég rég óta kikívánkoznak, ne gördüljenek le az arcomon és én is kiszálltam. Egymástól kicsit távolabb mentünk be a boltba. Fájt, de megértem, hogy haragszik. A baba osztályra mentünk, ahol rengeteg minden csodaszép dolog volt.

- Nézd, ez olyan menő! - mutattam egy kiságyra, ami kör alakú volt.

- Ez kicsi. Ha nagyobbak lesznek, vehetünk újat.

- Igazad van. Melyik legyen?

- Te választasz.

- Akkor ez! - mutattam rá egy fehér egyszerű kiságyra, aminek névtáblát lehetett rakni a végére.

- Ez jól jön! - mutogattam a névtáblára.

- Akkor ez lesz? És az egyikre kék, a másikra pedig rózsaszín cuccok mennek.

- Baldachin.

- Az.

- Oké. Akkor ez legyen, meg elég egy pelenkázó.

- De az nem jó, ami a Blaire-é volt?

- Jótékony célra odaadtuk egy árvaháznak. Nem emlékszel?

- Jaa, de! Oké akkor a kiságyhoz illőt vegyünk.

- Oké. Szólsz az eladónak? Addig én megyek, beülök kicsit a kocsiba. 

- Más nem kell?

- Pakolok be pár dolgot és odaviszem neked.

- Jó.

Miután ő elment, én is elindultam körbenézni és sajnos vettem olyan dolgokat is, amik igazából annyira nem szükségesek, de megtetszettek. Meg persze egy csomó ikres ruhát, mert az kihagyhatatlan... Mikor végeztem, odaadtam Lou-nak, aki épp az áruház vezetőjével beszélt és mivel kezdett leszakadni a hátam, kimentem és beültem a kocsiba. Fél óra elteltével megjelent Louis és ő is beült, majd az ölembe rakta a baba cuccos szatyrot.

- Sikerült?

- Ahha.

- Oké - sóhajtottam. Beindította a kocsit és hazaindultunk. Gondolom, majd kihozzák a bútorokat. Csendben telt az út és hazaérve sem változott meg a dolog. Egyszerűen kiszállt a kocsiból és bement a házba. A szatyrot a kezembe véve mentem én is utána.

- Anyaa! Vettetek?

- Igen kicsim, majd nemsokára láthatod.

- Júúj mit vettetek? - szaladt ide Amelia és kikapta a szatyrot a kezemből. Egy apró nyomást éreztem a lábfejemen, majd mikor lenéztem, egy pici pelenkás hátsó részt láttam meg mivel a fejét eltakarta a hasam. Hátrébb léptem és a kis csöppségre néztem, aki négykézláb tovább indult.

- Des, ne szökj el! - szaladt utána Liam mire felnevettem. Megláttam a konyhában Hazz-t, ezért odamentem hozzá.

- Figyu..egy nagy szívességet kérnék... Egy éjszakát nem tudtok Blairrel lenni?

- Öhm...felőlem oké - vonta meg a vállát.

- Köszi - mosolyodtam el.

- Mi a baj?

- Ennyire látszik?

- Eléggé!

- Louis haragszik és nagyon eltávolodtunk egymástól. Az ő nyakába szakadt minden, ráadásul én is itt hisztizek neki...félek, hogy már nem szeret... - szipogtam.

- Szerinted ha nem szeretne, ennyi mindent megtett volna érted? Ne legyél már buta! - nevetett fel, majd megölelt.

- Köszi Hazz. Hol van?

- Felment.

Megtöröltem a szemeimet és felfelé indultam nagy nehezen a lépcsőn. Egyszer tényleg le fogok gurulni innen. Kivettem a telefonomat a zsebemből és netről kikerestem annak a Londontól nem messze lévő hotelnak a számát, ahol még Blaire születése előtt voltunk. Kicsit visszaéltem Louis nevével, de mivel már Mrs. Tomlinson vagyok, gondolom megtehetem... Sikerült ma estére intéznem egy szobát. Bementem a szobánkba, ahol Louis az ágyon ült.

- Szia - haraptam be a számat.

- Szia.

Lassan odasétáltam és leültem mellé.

- Haragszol nagyon?

- Hope, ez nem ilyen könnyű.

- Mondd el.

- Csak stresszes voltam az utóbbi időben és félek... Az ikrek túl sokak lesznek egyszerre. 

- Nem akarod? - kérdeztem és elcsuklott a hangom.

- De. Hope, ne sírj! Akarom, persze, csak félek. Ennyi.

- Én is. De megoldjuk. Ezért ne távolodj el tőlem kérlek, mert most sok szeretetre van szükségem. Mégiscsak én szülöm meg őket. Egy is sok, nem hogy kettő...

- Tudom. Melletted vagyok.

- És...te már...szóval te már nem szeretsz? - néztem bele a szemeibe mire kicsit elmosolyodott.

- Gyere ide te nagyon buta! - nevetett fel, majd rápaskolt a combjára jelezve, hogy üljek oda.

- Össze fogsz szakadni!

- Nem fogok! - forgatta meg a szemét. Felálltam, majd az ölébe ültem és lenéztem rá.

- Ti vagytok az életem négyen és mindennél jobban szeretlek téged és őket is, meg azt az energiabombát is lent a nappaliban.

- Biztos?

- Bébi, attól, mert kicsit stresszes vagyok, és esetleg haragszok rád, mert hisztis vagy, attól még szeretlek!

- Akkor jó! - nevettem fel, majd megcsókoltam, ugyanis már kb. tizenkét órája nem csókoltam meg, ami felér egy kínzással. Imádom ahogyan csókol...

- Este megyünk valahova! - vigyorodtam el.

- Hova? Este? És Blaire?

- Egy éjszakára, és ő nem jön!

- Ohh, szóval kettesben! - nevetett fel.

- Rád fér egy kis pihenés..

- Az biztos! - nevetett, majd adott a számra egy apró puszit.

- Köszönöm.

- Nincs mit bébi - kuncogtam fel és megöleltem.

 •••

A délután hamar eltelt, hisz a srácok és a két gyerek tökéletesen elszórakoztatott minket, majd eljött az este hat óra, így bepakoltunk Blaire-vel és miután jól megpuszilgattuk, útjára engedtük Ameliaval és Hazz-al. Mi is összepakoltunk pár cuccot és kocsiba pattanva elautókáztunk ide, a másfél órára lévő hotelhez, aminek most az erkélyén ülök és egy csésze koffeinmentes kávét szürcsölök. 

- Szívem! Itt a kaja! - hallottam meg bentről Louis hangját, ezért megtámaszkodtam a szék karfáján és nagy nehezen felálltam.

- Megyek már! - sóhajtottam és a derekamat megtámasztva beslattyogtam.

- Lassan gurulni fogok - motyogtam és leültem az ágyra.

- Ne mondj már ilyeneket bébi! - nevetett fel.

- Hét hónapos terhes vagyok, de már nem férek be a kormány mögé.

- Mert ikrek.

- Jó, de akkor is nagy vagyok!

- Hope, nem azért jöttünk ide, hogy lazítsunk? - emelte fel a jobb szemöldökét.

- De! Bocsi! - kuncogtam. Mosolyogva idehozta a tányéromat, amiből rögtön falatozni kezdtem, ugyanis farkas éhes voltam már.

- Jobban érzed magad? - pillantottam rá.

- Ahha. Jó kiszakadni abból a sok tennivalóból.

- Figyi, én jól érzem magam, úgyhogy segítek bármiben!

- Abban segíts, hogy ne legyél hisztis.

- Oké. Blaire-t is elviszem bölcsibe, meg haza is hozom!

- Bébi..

- Nem Louis, ha már az ikreket intézed, akkor enyém Blaire! Nincs semmi gond!

- Ahh, jó... - sóhajtott lemondóan és berakott a szájába egy falatot.

- Holnaputántól ez a harminchatodik hét. Szülnöm kell, vagy hétvégén megszüleszt az orvos..

- Sokkal jobb lesz, hogy kint lesznek. Nem kell aggódnom utána érted.

- Most sem kell. Ez csak egy szülés!

- Csak utána olvastam, és..

- Louis, már mondtam, hogy ne olvasgass ilyeneket a neten! Sok baromság!

- Jó, tudom!

- Nyugi.

- Jó volt amúgy ez a masszázs - célzott arra az egy órára, mikor az érkezésünk után nem sokkal, elvonultunk relaxálni.

- Nagyon! Teljesen ellazított.

- Engem is. Izomlázam van!

- Nem alszunk? Tíz óra és már nagyon fáradt vagyok.

- De! - bólintott, majd elvette az üres tányéromat és a gurulós kocsira rátéve kitolta az ajtó elé.

- Megyek, lezuhanyozok! - ásítottam és elindultam a fürdő felé. Levetkőztem, majd megint elcsodálkoztam azon, hogy mekkora a hasam a tükörben és megengedve a vizet a kabinba álltam. Tíz perc tusolás után kiléptem a zuhany alól, törölközőbe csavartam magamat, lemostam a maradék sminkemet, majd a hajamat leengedve léptem ki a szobába, ahol Louis a telefonját nyomkodta.

- Mehetsz! - szólaltam meg. Rám nézett, majd idesétált és a hasamra simította a kezeit.

- Akármilyen nagynak látod magad és akármennyire nem vagy megelégedve a testeddel, én akkor is azon az állásponton vagyok, hogy rohadt szexi vagy és gyönyörű...meg persze az enyém! - nevetett fel a végén, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Hiányzott ez az oldalad - motyogtam mosolyogva, majd adtam neki egy rövid csókot és a bőröndömhöz sétáltam.

- Siess! - szóltam oda neki mire felkacagott és becsukta az ajtót. Nagy mosollyal hajoltam le a bőröndömhöz és vettem ki egy rövidnadrágot meg az ő egyik fekete pólóját. Magamra kaptam és csalódottan vettem észre, hogy ez a póló, ami három éve még óriási volt rám, a Blaire-vel való terhességemnél pedig lenge volt, az most feszül a hasamon. Hangosan kifújtam a levegőmet és bedőltem az ágyba. Az ikrek rögtön kalimpálózásba kezdtek és a főbb célpontjuk a bordáim és a veséim voltak. Mi más? Felvettem a mellettem lévő párnát, majd a fejemre húztam és összeszorítottam a szemeimet. Igen...néha átmegyek öngyibe és meg akarom fullasztani magamat... Levágtam magam mellé a párnát, majd a plafont kezdtem bámulni. Hallottam, hogy Lou megengedi a vizet, én pedig inkább a kezembe vettem a telefonomat és eszembe jutott, hogy fel kéne hívni Ameliáékat. Az órára néztem, ami tizenegyet mutatott. Áhh inkább majd holnap beszélek velük, biztos minden rendben van. Visszaraktam a telefont a helyére és arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó. Louis lépett ki félmeztelenül mire elmosolyodtam és a számba haraptam. 

- Jól vagy bébi? - kérdezte és leült az ágy szélére.

- Persze, majd szólok, ha jönnek fájások, ne aggódj már ennyit. Tudod...lazítás.

- Jól van! - mosolyodott el, majd bebújt mellém, én pedig hozzábújtam és a mellkasára hajtottam a fejemet. 

- Komolyan azt hitted, hogy már nem szeretlek? - kérdezte szórakozottan.

- Mostanában nem beszéltünk annyit, nem értél hozzám annyit és azt hittem, hogy már...nem tudom... Víziló vagyok.. - kezdtem el nyűgni.

- Bébi, fejezd ezt be! Csinos vagy és a gyerekeinket hordod a szíved alatt, ezért pedig hálás vagyok, és jobban szeretlek, mint valaha. Oké? - kérdezte, én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat és szipogni kezdtem.

- Kicsim, összekönnyezel - nevetett fel.

- Bocsi - emeltem fel a fejemet és rá néztem.

- Olyan buta vagy néha.. - rázta meg a fejét.

- Jó, már ma többen lehülyéztek..

- Rajtam kívül ki?

- Hazz. Elpanaszoltam, hogy szerintem már nem szeretsz.

Felnevetett, majd nyomott egy puszit a hajamba és lekapcsolta a lámpát, aztán betakargatott minket.

- Ti vagytok az életem mind a négyen. Ne aggódj - suttogta.

- Szeretlek - motyogtam.

- Én is bébi.

Lehunytam a szemeimet, majd a babáim rugdosása után sikerült is elaludnom.