2016. január 22., péntek

Chapter ~ 47.

Hope szemszöge:

A kislányom sírására ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és mikor megláttam, hogy az egész szoba fényben úszik rájöttem, hogy reggel van. Igen Hope ez nagyszerű lekövetkeztetés volt.  Nyögve a másik oldalamra fordultam és összeszorítottam a szemeimet hátha hallucinálok.
- Maradj, majd én megyek - hallottam meg Louis rekedt hangját, majd felült.
- Behozod?
- Persze - mondta, majd felállt és kisétált. Nagy nehezen erőt vettem magamon és a hátam az ágytáblának döntve elhelyezkedtem.
- Nézd, ki van ott! - jelent meg az ajtóban Louis a lányunkkal, aki az egyik cumiját tartotta a szájában és kómásan rám nézett.
- Jó reggelt manó! - mosolyodtam el és érte nyújtottam a kezem. Louis letette az ágyra, hogy majd esetleg Blaire idemászik, de mivel az apjára ütött inkább eldőlt, mint egy krumplis zsák. Felnevettünk Lou-val aztán inkább az ölembe helyezte a csöppséget. Fejét a vállamra hajtotta és tovább aludt rajtam.
- Azt nem értem, hogyha még álmos miért sír fel hajnali 8 órakor?
- Mert ő sokkal hamarabb aludt el, mint mi. Meg hát hiányoztunk biztos. Azért csoda, hogy átalussza az éjszakát.
- Az én lányom! Persze, hogy átalussza! - nevetett fel mire mosolyogva megforgattam a szemem és megsimogattam a kislányom hátát.
- Mit csinálunk ma? - néztem rá nagy szemekkel.
- Hát először is rendelek valami reggelit, mert farkas éhes vagyok, aztán megetetem Blaire-t te addig pihensz, és utána majd megbeszéljük.
- Te most nagyon kiteszel magadért Tomlinson! Gyanús vagy te nekem!
- Csak kiengesztellek a sok baromságomért.
- Nincs semmilyen baromságod. Tudod, hogy úgy szeretlek, ahogy vagy - mosolyodtam el. Közelebb mászott, majd egy csókot nyomott az ajkamra és a szobatelefonhoz sétált.
- Nem hallhatom? - kérdeztem meg mikor kifelé indult a telefonnal.
- Nem! - mondta, majd bezárta az ajtót.
- Apa most nagyon kitesz magáért - suttogtam a kislányomnak, aki szerintem bealudt. Óvatosan leemeltem magamról és a Louis helyére tettem, majd betakartam és nyomtam egy puszit a homlokára. Szorosan mellé feküdtem és lehunytam a szemeimet.

•••

- Bébii - hallottam meg Louis hangját ezért izgatottan kinyitottam a szemeim és körülnéztem. Egy tálcával állt az ágy mellett. Elmosolyodtam, majd gyorsan felültem ő pedig az ölembe helyezte az ételt. Nutellás epres gofri volt rajta, kávéval és egy szál vörös rózsával.
- Annyira szeretleek! - suttogtam vigyorogva ugyanis a kislányunk még mellettem szundizott.
- Én is téged! - dőlt rá az ágyra és Blaire arcához hajolt, majd puszilgatni kezdte. Blaire összehúzta a szemöldökét, Louis borostás arcára tette a kezét és eltolta magától.
- Ez az törpe! - nevettem fel és beleharaptam az ínycsiklandó reggelimbe.
- Szúrsz neki! - túrtam bele a hajába.
- Kis kényesek! - nevetett fel.
- Én nem is nyávogok miatta! Szerintem szexi!
- Hát van, amikor nyávogsz miatta! - nézett rám perverz vigyorral mire felkacagtam és inkább a kávémba kortyoltam.
- Jössz kajálni apával? - kérdezte Blaire-től aki csukott szemekkel kinyújtotta a karjait.
- Le se tagadhatnád! - nevettem fel ismét. Felkapta az ölébe, majd integetett egyet és eltűntek az ajtó mögött. Idilli reggelimet a telefon hangos csörgése zavarta meg. Sóhajtottam egyet és a kezembe vettem azt.
- Igen? - szóltam bele.
- Hope tudom, hogy wellnessen vagytok, de segítened kell! - szólt bele sírós hangon Lottie.
- Szívem, mi történt? Mondd nyugodtan! - próbáltam nyugtatni amennyire tudtam.
- Tommy-ról van szó. De Louis-nak egy szót se!
- Oké. Mondd!
- Tegnap elmentünk Leila-val vásárolni és megláttam őt egy csajjal. Csókolóztak.
- Hogy mi? Megcsalt? - sipítottam fel.
- Igen. Nem tudom, mit csináljak, Hope segíts!
- Figyelj..először ne mondj neki semmit. Tudom, nehéz lesz. Kérdezz rá, hogy nem -e akar neked valamit mondani. Ha bevallja, már jó pont. Ha nem...akkor mehet az üvöltés.
- Nem tudom...szeretem és fáj. Nagyon. Nem vagyok elég jó?
- Lottie ezt azonnal fejezd be! Aranyos, szép, különleges lány vagy és ha az a seggfej ilyet csinál, nem érdemel meg téged!
- Könnyű mondani! Nem bírom ki nélküle!
- Kifogod! Erős vagy, oké? Bármikor átjöhetsz ott is aludhatsz.
- Oké köszönöm! Megyek, felhívom! - sóhajtott nagyot.
- Ügyesen! Puszi!
- Szia! - tette le. Megráztam a fejem, majd elfogyasztottam a maradék kajám és kimentem a vőlegényemhez és a kislányomhoz.
- Kivel beszéltél bent?? - kérdezte miközben már a tálakat pakolta el.
- Öhm..anyával.
- Ahha...és miért szólítottad Lottie-nak? - emelte fel a szemöldökét. Blaire hisztizni kezdett az etetőszékben ezért kivettem és a földre tettem, ő pedig elmászott.
- Na, jó...a húgod volt az, de Louis nem mondhatom el, hogy miért hívott! - néztem rá kérlelően.
- Az én húgom! Jogom van tudni!
- Nem Louis nincs jogod! Valószínűleg oka van, amiért azt mondta, hogy ne mondjam el.
- Hope ne veszekedj! Mondd el!
- Te veszekszel! Ha akarná, hogy tudd akkor téged hívott volna!
- Francba! - vágódott le a kanapéra.
- Ne durcizz már! - görbítettem le a szám.
- Kurvára nem durcizok! Mérges vagyok!
- Rám?
- Is! Meg a húgomra!
- Jajj Louis ne fújd már fel! - sóhajtottam és a csöppségem után szaladtam, aki a szobánk ajtajánál volt. Felkaptam, majd megpuszilgattam és a járókába tettem.
- Rohadtul nem fújom fel! Unom, hogy titkolóztok!
- Bébi...lazíts már - sóhajtottam és az ölébe ültem.
- Hagyj most békén.
- Naaa szívem.. - öleltem át a nyakát.
- Hope mit nem értesz azon, hogy hagyj? - kérdezte, majd lerakott az öléből és a szobába ment.
- Apád hisztisebb mint te - néztem a kislányomra, aki éppen próbált kiszabadulni a számára akadályt jelentő tárgyból.
- Na, gyere! - sétáltam oda. Ölbe kaptam és lefeküdtem a kanapéra, őt pedig a hasamra ültettem és bekapcsoltam a tévét. A mellkasomra dőlt, én pedig a hátát kezdtem simogatni.
- Szerelmem gyere már ki! - kiabáltam be Louis-nak, de nem válaszolt.
- Apa nem százas - gügyögtem Blaire-nek, majd a tévére terelődött a figyelmem. Negyed óra tévézés után Blaire elaludt rajtam, ezért óvatosan felvettem az ölembe és bevittem a szobába. Letettem a kiságyba, betakartam és átmentem a mi szobánkba. Lou az ágyon feküdt és nyomkodta a telefonját.
- Ne haragudj már rám - görbítettem le a szám és az ágyra térdeltem.
- Semmit nem mondd el. De nekem minden szarról be kell számolnom! Nem bízik bennem?
- Nem erről van szó... Te erőszakkal akarsz megoldani minden ilyet.
- Szóval Tommy-val van valami?
- Melyik részét nem érted annak, hogy nem mondhatok semmit?
Megforgatta a szemét, majd felállt és kiment a nappaliba.
- De utálom mikor ilyen... - morogtam magamban.
- Hallom! - kiabálta be.
- Nem érdekel! - kiabáltam vissza és én is az ajtó felé vettem az irányt.
- Azért rekordot döntöttél. Egy és fél napig kényeztettél. Megtapsolhatlak? - kérdeztem szarkasztikusan.
- Ne húzz fel még jobban! - mondta és a kezébe vette a konzolt.
- Idióta! - fújtattam, majd visszamentem a szobába. Kivettem a bőröndömből egy cica nadrágot meg egy szürke Vans kapucnis pulcsit, felkaptam magamra a cuccokat, belebújtam a cipőmbe és a nappali felé vettem az irányt. Zsebre dugtam a pulton lévő mobilom és az ajtókilincsre tettem a kezem. Louis végignézte a szöszmötölésem, majd mikor kinyitottam az ajtót, megszólalt.
- Hová mész?
- El - mondtam, majd becsaptam magam mögött. A lifthez sétáltam és megnyomtam a hívó gombot.
- Hope gyere vissza! - jött ki a folyosóra.
- Majd ha lehet veled normálisan beszélni! - kiabáltam oda és mikor kinyílt az ajtó beléptem a liftbe. Megnyomtam a földszinti gombot és néztem, ahogyan az ajtó feletti gombok minden egyes emelet elhagyása után kivillannak. Szerencsére nem állt meg útközben, így pillanatok alatt lent voltam. Igazából fogalmam sem volt merre menjek, de amikor jöttünk, láttam a közelben egy kisebb parkot így sétálni kezdtem a járdán. Nem értem Louis-t. Aranyos akar lenni, kényeztetni akar azzal, hogy idehoz, erre lehurrog egy teljesen piti dolog miatt. A kezembe vettem a telefonom, ami éppen hangos csörgéssel próbálta a tudtomra adni, hogy valaki keres. A képernyőre nézve Louis nevét láttam meg, így kinyomtam és betárcsáztam Lottie számát, aki másodperceken belül fel is vette.
- Na mizu? - kérdeztem.
- Elhívtam, hogy találkozzunk. Most fog minden kiderülni. Remegek.
- Jajj drágám bár ott lehetnék, hogy segítsek... Menni fog, oké? Erős felnőtt nő, vagy akit nem verhetnek csak úgy át. Ha ennyit ér neki ez a kapcsolat, akkor dobd ki. Tudom, hogy fáj, de ha nem teszed meg jobban fog fájni.
- Tudom... Tisztában vagyok mindennel csak rohadt nehéz.
- Ha olyan van még mindig itt a bátyád, aki agyonveri.
- Ugye nem mondtál neki semmit?
- Nem. De összevesztünk ez miatt. Bántja, hogy nem osztod meg ezeket vele.
- Ahh tudom..de előbb ezt kell elintéznem, utána elmondom neki is, de félek, hogy felkapná a vizet és bántaná.
- Tudom. Csak leharapta a fejem, hogy miért titkolózok.
- Ajh sajnálom, hogy miattam vesztetek össze.
- Semmi baj. Te most ne ezzel foglalkozz! 
- Oké. Azt hiszem, itt van.
- Akkor leteszem. Csak ügyesen.
- Rendben. Szia - köszönt el és kinyomta. Közben a parkhoz értem, ami nagyon aranyos volt. Mini tó és mini fák díszítették a kerítésen belüli részt. Leültem egy nagyobb fa alatti padra és sóhajtottam egy nagyot. Miért ilyen nehéz azzal a tökfejjel? Utálom mikor ilyen elutasító velem. Most is videó játékozhatnánk együtt és élvezhetnénk, hogy Blaire kicsit alszik, erre így viselkedik... Csörögni kezdett ismét a mobilom és úgy döntöttem, hogy most felveszem.
- Ha még mindig kiabálni akarsz velem, rakd le - szóltam bele.
- Légy szíves gyere vissza.
- Minek?
- Sajnálom, oké? Nem akartam olyan lenni.
- Mármint nem akartál seggfej lenni? Mégis az voltál!
- Hope kérlek..
- Bezzeg most tudsz normálisan kommunikálni... 5 perc - sóhajtottam és felálltam a padról. Zsebre dugtam a telefonom és visszasétáltam a szállodába. Az előcsarnokba érve liftbe szálltam és felmentem a 25. emeletre. A szobaajtó előtt nagyot sóhajtottam és benyitottam. Louis rögtön rám emelte a tekintetét és felállt a kanapéról. Kezeibe vette az én kezeimet és a szemembe nézett.
- Kezdhetsz leszidni és kiabálni - mosolyodott el azonban én nem voltam olyan vidám.
- Nem foglak - ráztam meg a fejem, majd elengedtem a kezeit és a kanapéra huppantam.
- Inkább elmegyek - sóhajtotta és a kabátjáért nyúlt.
- Nem mész.
- Miért is?
- Azért mert kikapcsolódni jöttünk ide, de ha most itt hagysz, hazamegyek Blaire-vel.
- Jaa de te simán itt hagyhatsz!
- Miért hívtál vissza, ha most is csak veszekedni tudsz? - néztem fel rá. Megforgatta a szemét, majd idejött és lehuppant mellém.
- Mit csináljak, hogy ne legyél ilyen rideg velem?
- Viselkedj normálisan.
- Bocsánatot kértem..
- És ezzel így minden el van simítva? - nevettem fel szarkasztikusan.
- Mit szeretnél, mit csináljak még?
- Térdelj - vigyorodtam el.
- Neked ez a mániád? 
- Ahha! 
- Mit meg nem teszek érted! - sóhajtotta, majd leereszkedett a kanapéról és elém térdelt.
- Kicsim, bocsánat, amiért olyan idióta voltam, tudom, hogy nehéz velem és hogy már eleged van, de próbálok változni, ezt te is tudod.. - nézett a szemembe.
- Ahh Tomlinson mit csináljak veled? - töprengtem a falat bámulva.
- Ha valami idiótaságot találsz ki, én szíven szúrom magam... - forgatta meg a szemét.
- Aludj itt kint!
- Te ilyenkor magadnál vagy? - kérdezte felháborodva és felült mellém a kanapéra.
- Teljes mértékben!
- Jó, de attól bemehetek hozzád..
- Ma nem lesz semmi! - nevettem fel.
- Na, jó megyek inni.. - állt fel a kanapéról. Elnevettem magam és a csuklója után kaptam, majd visszahúztam.
- Gondold meg magad - jelentette ki.
- Nem fogom! - vigyorodtam el.
- Hogy lehetsz ilyen?
- Szerintem korrekt vagyok.
- Igen? - vigyorodott el.
- Ne. Louis ismerem ezt a vigyort.. - tettem magam elé a kezeim, de már késő volt. Végig döntött a kanapén és a nyakam harapdálásába kezdett, amin felsikítottam.
- Shh alszik Blaire - suttogta miközben a számon volt a keze. Beleharaptam a tenyerébe mire felszisszenve elkapta onnan.
- Kutyának érzed magad? - kezdett hisztizni.
- Ahha! - bólogattam.
- Ugye azt tudod, hogy minél szemtelenebb vagy annál rosszabb lesz?
- Bla bla bla.. - forgattam meg a szemem és a szemeibe nézve elvigyorodtam. Megrázta a fejét, majd durván megcsókolt és a fenekembe markolt. Fogai közé vette az alsó ajkam és a szemeimbe nézve beleharapott mire felszisszentem és eltoltam. Pár másodperc múlva megéreztem a vér fémes ízét a számban, ezért mellkason ütöttem.
- Szállj le rólam te idióta!
- Mi az cica? Nem tetszett? - kezdett gügyögni hozzám.
- Nem - nyűgtem. A nyakamhoz hajolt, majd szívni kezdte azt, pont azon a helyen, ahol már egyszer foltot hagyott. Miért indít be engem ez a dolog? Esküszöm Hope, hogy beteg vagy... Elvigyorodtam a hirtelen ötletemtől, majd végre is hajtottam azt és jól ágyékon ütöttem mire összegörnyedt én pedig ki tudtam mászni alóla.
- Ez nem volt fer - nyögte az érzékeny testrészét fogva.
- Mondtam, hogy hagyj békén.. - vontam meg a vállam.
- Na, jó...ezt megjegyeztem. Fogsz te még könyörögni.. - vigyorgott rám nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Most úgy szeretném a gyengéd Louis-t, de ebben a pillanatban ez lehetetlen, mert ilyenkor nem lehet vele normálisan beszélni, csak ha bosszút állt.
- Nem kaphatnám vissza a törődő, gyengéd vőlegényem? - görbítettem le a szám. Elmosolyodott, majd idejött és átölelt.
- Szeretnéd? - motyogta a nyakamba.
- Igen.
Felhúzta a pólóm, majd végigsimított az oldalamon és nyomott egy puszit a kiszívott foltra.
- Szeretlek te hülye - sóhajtotta és a homlokomra is adott egy puszit.
- Én is téged - mosolyodtam el és szorosan hozzábújtam.
- Videó játékozzunk? - motyogtam a vállába.
- Hogy én milyen mázlista vagyok! Ez még kérdés? - nevetett fel, majd a kanapéra huppant és a kezébe vette a kontrollert.
- Miért hittem azt, hogy ezt a kérdést vissza fogod utasítani és mondjuk, főzöl nekem valamit?
- Bébi már ismersz, úgyhogy fogalmam sincs, de gyere, mert Blaire nemsoká felébred.
- Megyek - forgattam meg mosolyogva a szemeimet, leültem mellé, majd elkezdődött egy hosszú délutánba nyúló videó játékozás...

3 megjegyzés:

  1. Tommy egy seggfej...
    Louis pedig hisztis mint mindig xd
    De én így szeretem! :D
    Siess!❤❤

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett a rész, Lou-nak nem kellene mindenen fel kapni a vizet, de ő már csak ilyen.
    Nagyon várom a kovit!

    VálaszTörlés