2016. február 27., szombat

Chapter ~ 52.

Hope szemszöge:

Reggel az ablakokon beszűrődő vakító fényre keltem... Mi van most Londonnal? Ő is be van rúgva? Sajgó fejemhez kaptam a kezemet és a párnába fúrtam a fejemet. Hányingerem egyre kezdett erősödni, de próbáltam nem iderókázni. Lassan felültem és megláttam a padlón alvó Louis-t. Igazából figyelmes dolog volt tőle, hogy megkérdezte, hogy aludjon -e a földön. Rendesen megküzdött az agyam és a szívem, míg megszületett a válaszom... Nehéz vele rosszban lenni. Tudom, hogy sajnálja és tudom, hogy most szar alaknak gondolja magát, ami persze nem igaz... De meg kell tanulnia, hogy nem bánhat így velem... Kinyitotta a szemét, majd nyújtózott egyet és rám nézett.
- Jó reggelt - mondta.
- Neked is - sóhajtottam és visszadőltem az ágyba. Apró lépteket hallottunk meg, majd nyílt az ajtó és Blaire kukucskált be a kutyusával a kezében.
- Jó reggelt kicsim! - mosolyodtam el. Értetlenül az apjára nézett, majd idejött hozzám és felmászott az ágyra.
- Apa.. - mutatott az apjára, aki már készült felállni.
- Ő most ott aludt - mosolyodtam el halványan.
- Rossz volt? - kérdezte kíváncsian.
- Igen prücsök. Hogy aludtál? - tereltem el a figyelmét.
- Jól!
- Nem álmodtál semmi rosszat? - kérdeztem mire megrázta a fejét.
- Ennek örülök! Mi lenne, ha meglátogatnánk a nyagyiékat csak mi ketten?
- Jóó! - kezdett ugrálni az ágyon.
- Doncasterbe mentek? - kérdezte Lou.
- Igen - bólintottam.
- Elviszem felöltöztetni - kapta fel a lányunkat és kimentek.
- Hiányzol - suttogtam miután bezáródott az ajtó. Megerőltettem magamat és felálltam, majd a fürdőbe mentem készülődni. Elvégeztem a szokásos dolgokat, felfogtam a hajamat, majd a szekrényből kivettem a ruháimat, amiket ma akarok felvenni és pillanatok alatt magamra húztam őket. Átsétáltam Blaire szobájához és a résnyire nyitott ajtónál hallgatózni kezdtem, ugyanis Louis hangját hallottam meg bentről.
- Elrontottam prücsök.
- Miért? - kérdezte Blaire csilingelő hangján.
- Megbántottam anyát és most haragszik rám.
- És ki fogtok békülni?
- Persze prücsök...vagyis...remélem, de puhítsd anyát az úton! - mondta mire elmosolyodtam.
- Oké!
- Na mit kell mondanod?
- Apa sajnálja, és nagyon szeret minket - hallottam meg a kislányom unott hangját, amin majdnem felnevettem.
- Ügyes vagy! Este megkapod a meglepit ha hazajöttetek!
Tomlinson azt a zsarolós fajtádat...lefizeti a gyereket...szörnyű... Benyitottam és úgy tettem, mintha semmit sem hallottam volna.
- Gyere kicsim, indulunk! - nyújtottam felé a kezemet.
- Vigyázzatok magatokra! - szólt utánunk Lou.
- Oké - mondtam és lesiettünk a lépcsőn. Kisétáltunk a garázsba, beültettem a kocsiba Blaire-t, bekötöttem, majd én is bepattantam.
- Na, prücsök kezdheted mondani, amivel apád telebeszélte a fejedet - néztem a visszapillantóba.
- Azt mondta, mondjam meg, hogy nagyon sajnálja, és hogy szeret minket - mondta el gépiesen a szemeit forgatva mire felnevettem.
- És te hiszel neki? - kérdeztem.
- Igen!
- És meg kéne neki bocsájtanom?
- Igen!
- Na, azt mindjárt gondoltam! - ráztam meg a fejemet nevetve.
- Hallgassunk egy kis zenét! - kapcsoltam be a rádiót és az út többi része énekléssel telt el.
Délután 1 órára Jay-ékhez értünk. Leparkoltunk a ház előtt, majd hátrafordultam a kislányomhoz.
- Nem leszünk olyan sokáig prücsök, nem akarok hisztit, mikor jövünk haza, oké? - néztem rá felvont szemöldökkel mire szomorúan bólintott. Kiszálltam, majd kivettem őt is és a kezét megfogva kopogtattam be a házba.
- Hopee! - borult a nyakamba Lottie.
- Szia! Bejöhetünk? - nevettem el magam.
- Persze! Szia, manó! - vette fel ölbe Blaire-t és befelé indult, én pedig utánuk mentem.
- Többiek? - néztem szét.
- Fizzy a barátnőjénél, anya a nagyobb ikrekkel vásárolni, Dan pedig a kicsikkel játszóházba.
- Ohh... tulajdonképpen tanácsért jöttem, de te is tökéletes vagy nekem!
- Na...mi a baj? - ült le a kanapéra, csakhogy Blaire ezt nem így gondolta és hisztizni kezdett.
- Nézd Blaire! Itt a laptop! - tette elé Lottie, Blaire pedig azonnal csöndben maradt és laptopozni kezdett. 21. századi gyerek... Elmeséltem Lottie-nak az egész történetet és elhúztam a számat.
- Szóval a bátyám megint alkotott..
- Pontosan..
- Tudod milyen...szerelmes beléd és csak félt, hisz egy szórakozóhely tényleg veszélyes lehet... Viszont az, hogy ő eljárkál, az tényleg nagy bunkóság tőle..
- Fiatalabb koromban is jártam szórakozó helyekre és egyébként is a csajokkal mentem volna. Csak már fárasztó volt egész nap a gyerekkel otthon lenni és felháborított, hogy egy estét nem hagyhattam ki, ő meg folyton elmegy mindenhova.
- Ezt feltétlenül el kell mondanod neki, hogy a sok bulizással problémád van, hisz már szülők vagytok... Te meg most élvezd a kiengesztelést, mert az fog következni! Bocsájts meg neki.
- Tényleg? Ne szívassam még?
- Egy éjszakát külön volt Blaire-vel, míg te buliztál. Volt ideje gondolkozni...
- Biztos? - nevettem fel.
- Tudom, hogy a bátyámnak nehéz a felfogása, de azért ennyire nem! - kuncogott.
- Na és te? Van most valaki? - vigyorogtam. Sóhajtott egyet és hátradőlt.
- Újra együtt vagyunk Tommy-val.
- Hogy mi van? Azok után?
- Szeretem...
- Lottie..
- Ne! Tudom, hogy jót akartok, de én tudom, hogy milyen és megváltozott!
- Én, egyáltalán nem ítéllek el és azt kívánom, hogy legyél boldog, csak féltelek...
- Köszönöm. Megmondtam neki, hogy ha még egyszer megcsal, elköltözöm Londonba és híremet sem fogja hallani többet.
- Jól tetted! És azt is mondd meg neki, hogyha még egyszer megbánt téged, a saját kezemmel fogom megfojtani! - kuncogtam fel.
- Feltétlenül megmondom!
- Anyaa! Éhes vagyok!
- Megyünk kicsim, beugrunk a mekibe is, jó?
- Jóó! - pattant fel.
- Mondd meg a többieknek, hogy üdvözöljük őket!
- Oké! Te meg mondd meg annak az idiótának, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy 5 éves!
- Oké! - nevettem fel, majd kisétáltunk a kocsihoz. Bekötöttem Blaire-t, majd én is bepattantam és Lottie-nak integetve elhajtottunk. Hazafelé úton vettem Blaire-nek egy Happy Meal menüt aztán hazáig meg sem álltunk.

A házunkhoz érve beálltam a garázsba és kiszabadítottam a hisztiző hercegnőmet az ülés rabságából.
- Bemehetek apához?
- Menj! - mosolyodtam el, majd lezártam a kocsit és utána mentem. Amint beértem, szembetalálkoztam egy Harry-vel és egy Amelia-val.
- Hát ti? - kérdeztem meglepődve.
- Visszük el Blaire-t! Sütünk sütiit meg ilyenek! - vigyorgott Amelia.
- Jóó! - kezdett tapsikolni a kislányom.
- Ugyanis? - néztem rájuk furán.
- Ugyanis húzzál fel az emeletre! - mutogatott Harry.
- Harold! Szépen! - öltöttem rá a nyelvem.
- Tomlinson? - kérdeztem Amelia-ra nézve mire bólintott. Próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne, de belül szinte repkedtem, a szívem pedig tízszer gyorsabban vert az izgatottságtól.
- Oké akkor, szia prücsök! Legyél jó és fogadj szót Ameliának!
- És nekem nem? - háborodott fel Hazz.
- Nem! - kacagott fel Blaire. Megpuszilgattam az arcát, majd kikísértem őket az ajtóig és bezártam. Ahogy a felfelé vezető lépcsőhöz értem, virágszirmokat pillantottam meg a lépcsőfokokon. Elmosolyodtam és követni kezdtem az ösvényt. Végigvezetett a folyosón, egészen a szobánkig. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem. A szoba sarkában egy jakuzzit pillantottam meg, amitől majdnem dobtam egy hátast. A szélén gyertyák égtek nagy lánggal, amik a szobát tökéletesen romantikus hangulatba varázsolták. A víz tetején rózsaszirmok úszkáltak, a jakuzzi másik oldalán pedig egy pezsgős üveg helyezkedett el, két pohárral.
- Tetszik? - hallottam meg a hátam mögül egy hangot, amit annyira imádok. Megfordultam és elmosolyodtam.
- Végre egy mosoly! - lépett közelebb.
- Louis ez...csodálatos - néztem ismét körbe.
- Szóval tetszik...
- Hogyne tetszene! - kuncogtam fel és a fülem mögé simítottam egy hajtincset.
- Akkor kapok egy ölelést? - tárta ki a karjait. Odaléptem, majd a nyaka köré fontam karjaimat és a vállába fúrtam az arcomat. Derekamra simította kezeit és szorosan magához húzott.
- Sajnálom - motyogta.
- Tudom - mosolyodtam el.
- Szóval megbocsájtasz? - kérdezte pár másodperc csend után és kicsit eltolt magától, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
- Hogy tudnék haragudni? - mosolyodtam el.
- Tudom, hogy egy oltári nagy barom voltam és hogy legszívesebben felpofoztál volna, csak féltettelek...és egy kis féltékenység is volt a dologban...
- Tudom. De így szeretlek - sóhajtottam.
- És ez a te problémád, mi? - nevetett fel.
- Hát igen!
- Héj! - háborodott fel. Felnevettem, majd nyomtam 3 apróbb puszit a szájára. Elvigyorodott, majd magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. A hajába túrtam és jobban elmélyítettem a csókunkat.
- Jakuzzizunk? - kérdezte.
- De még mennyire! - vigyorodtam el és a bikinimért indultam...

•••

- Szerinted mikor hozzák a lányunkat? - emeltem fel a fejemet Louis mellkasáról.
- Fogalmam sincs - válaszolta a hajamat piszkálva. 2 órán át jakuzziztunk, aztán úgy döntöttünk, hogy letelepszünk az ágyra, amiről még most sem sikerült felkelnünk. Csörögni kezdett Louis mobilja, ő pedig érte nyúlt és felvette.
- Mondd Harry - szólt bele.
- Felőlem oké, de szinte 100%-ra mondom, hogy hajnalban kocsikáznotok kell majd - mondta mire összevontam a szemöldökömet és ránéztem.
- Oké - tette le.
- Mi az?
- Van egy szabad éjszakánk. Blaire kihisztizte, hogy ott aludhasson, de mondtam Hazz-nak hogy úgy is hiányolni fog minket.
- Az biztos. Kicsi még ő ezekhez.
- De Harry-éket ismeri. Minden nap itt vannak.
- Azért aggódom.
- Bébi... Amelia ott van.
- Tudom.. Szegény.. Kettő gyerek szakadt a nyakába.
- Neked is kettő van - mosolyodott el mire felkuncogtam.
- Néha én is úgy érzem - mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam.
- Mész zuhanyozni? - kérdezte.
- Nem. A jakuzzi elég volt most. Csak át kéne öltöznöm.
- Dobjak egy pólót? - kérdezte mire bólogatni kezdtem. Felállt, majd a szekrényéből kivette az egyik fekete pólóját és idedobta.
- Köszi - pislogtam rá, majd kikötöttem a bikinimet és magamra húztam.
- Egy bugyit is dobhatnál - néztem rá szépen, neki meg egyből felcsillant a szeme. Kihúzta a fehérneműs fiókom és kivette a tűzpiros csipkés tangámat.
- Csak szeretnéd Tommo! - nevettem fel.
- Légyszí! - nézett rám nagy szemekkel.
- Ahh...oké - egyeztem bele. Idedobta, én pedig felvettem.
- Nincs tapi a takaró alatt! - tettem fel az ujjamat.
- Úgy ismersz? - feküdt be vigyorogva mellém.
- Úgy! - mosolyodtam el és a mellkasára feküdtem.
- Hallhatnám megint azt, amit a jakuzziban mondtál? Tudod az idiótás rész - motyogtam.
- Nem! - nevetett fel és lekapcsolta a lámpát.
- De én szeretném hallani!
- Pimasz vagy!
- Ez még nem az! Gyerünk!
- Egy idióta barom vagyok, amiért így bántam veled, többet nem fog előfordulni - morogta gépiesen mire felkuncogtam.
- És? - vigyorogtam.
- És én is visszaveszek a bulizásból, mert ez nem fair, amit csináltam - igaz nem láttam a sötétben, de biztos voltam benne, hogy forgatta a szemét.
- Helyes! - nevettem fel.
- Akkor most ér egy kis tapizás! – mondta, majd felhúzta a pólót és fogdosni kezdett.
- Nee! Hagyjál! - nevettem fel és próbáltam magamról levenni a mancsait több-kevesebb sikerrel.
- Louis! - nevettem fel, mikor felém tornyosult és csikizni kezdett.
- Kérl-kérleek! - kacagtam. Rám tehénkedett és csókolgatni kezdte a nyakamat, amitől csupa libabőr lettem.
- Jajj te buta! - mosolyodtam el, majd ledöntöttem magamról és hozzábújtam.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is téged - pusziltam meg az arcát, lehunytam a szemeimet és rövid időn belül elragadott az álom.

••• 

Hajnali három órakor telefoncsörgésre ébredtem. Louis morogva felvette, én pedig lassan felültem.
- Ahha. Megyek - dörzsölte meg a szemét és lerakta.
- Ki volt az? - kérdeztem.
- Nemtom' - motyogta és visszadőlt.
- Louis! - szóltam rá.
- Mi van?
- Ki volt az?
- Harry, hogy lent vár a kocsiban Blaire-vel - morogta, de amint kimondta a szavakat a száján, ijedten kipattantak a szemei és felugrott. Kuncogva visszadőltem és a plafont kezdtem el nézni. Hangos sírást hallottam meg, ami egyre közelebb és közelebb jött.
- Anyát akarja - mondta Louis mosolyogva a kislányunkkal az ölében, majd letette mellém.
- Szia, manó! - mosolyodtam el. Felemelte a takarót, majd bebújt alá és fejét a vállamba fúrta. Nevetve simogatni kezdtem a haját, ennek hatására pedig pár percen belül abba is hagyta a szipogást és elaludt. Louis is bebújt mellénk, majd lekapcsolta a villanyt.
- Mit mondott Hazz? - kérdeztem.
- Azt, hogy apát és anyát akarta és nem volt hajlandó aludni, aztán egy fél órája nekiállt hisztizni, azóta sír.
- Szegénykém - mosolyodtam el, nyomtam egy puszit a hajába és lehunytam a szemeimet. Pár perc múlva újra elragadott az álom.

2016. február 20., szombat

Chapter ~ 51.

Hope szemszöge:

Reggel zuhogó eső hangjára keltem. Hát igen..ilyen ez a Londoni november...
Oldalra fordultam és megláttam az én borostás, kócos hajú, kékszemű hercegemet. Ahogy a tegnap éjszaka képei felvillantak az emlékezetemben, halkan kuncogni kezdtem és az arcomra tettem a kezemet, ugyanis tuti, hogy elpirultam. Louis felé fordultam és nézni kezdtem a piszkosul helyes arcát és mivel a takaró a csípőjéig le volt csúszva, megcsodálhattam izmos felsőtestét is. A hasára tettem a kezemet és vigyorogva konstatáltam, hogy libabőrös lett az érintésem helyén. Odahajoltam, majd egy puszit nyomtam az arcára és a mellkasára fektettem a fejemet. Olyan megnyugtató és biztonságot adó érzés a karjai közt feküdni és hallgatni a szívverését. Lehunytam a szememet és megpróbáltam visszaaludni, mikor éreztem, hogy a hajamat kezdi simogatni.
- Jó reggelt - suttogtam csukott szemmel.
- Neked is bébi - morogta rekedtes hangon és a karomat is cirógatni kezdte.
- Miért van az, hogyha iszol, a szokásosabbnál is kanosabb vagy? - kérdeztem mosolyogva és felkönyököltem, hogy a szemébe tudjak nézni, csakhogy az ő szemei nem oda bámultak ahová kellett volna, hanem pár centivel, lejjebb azaz a melleimet.
- Ide kell nézni Tommo! - mutattam a szemeimre mire elmosolyodott és azzal a pimasz mosolyával végre rám nézett.
- Nem tehetek róla... A buliban végig az járt a fejemben, hogy ha hazajövök, jól megdu... - kezemet a szájára tettem és felnevettem.
- Szóval, hogy majd szeretkezünk? - emeltem fel a szemöldökömet mire felröhögött és felém támaszkodva megcsókolt. Fordítottam a helyzetünkön és a csípőjére ültem. Végignézett a testemen és elkerekedtek a szemei.
- Mi az? - kérdeztem és mikor lenéztem, láttam, hogy az oldalamon és a combomon is van egy-egy kisebb kék folt. Ledöntött maga mellé és boci szemekkel rám nézett.
- Sajnálom - motyogta.
- Semmi baj. Nem fáj és nem is emlékszem rá, hogy mikor szereztem.. - vontam meg a vállamat mosolyogva.
- De ezeket én csináltam..a nyakadon is van egy...
- Bébi, ezek pár napon belül elmúlnak! - kuncogtam fel.
- De... - kezdte mire egy csókkal elhallgattattam.
- Semmi baj - néztem a szemeibe.  Sóhajtott egyet, majd végigpuszilgatta a nyakamat, aztán az oldalamon lévő kék foltot és a belső combomon lévő foltot is mire egy aprót felnyögtem, mivel az elég érzékeny terület... Felnevetett, majd nyomott egy puszit a számra és felállt az ágyból.
- Megyek, lezuhanyozom - jelentette be.
- Oké. Én pedig megnézem Blaire-t.
A folyosóra kilépve találkoztam egy másnapos Stas-el.
- Ne felejtsd el, hogy ma este kirúgunk a hámból! - szólt ide, én pedig nyeltem egy nagyot, ugyanis fogalmam sincs, hogy adagolom ezt be a vőlegényemnek... Benyitottam a kislányom szobájába és a kiságyhoz sétáltam. Ott csücsült nyitott szemekkel és játszott a játék laptoppal, ami fogalmam sincs, hogy került oda.
- Blaire, már megint kimásztál a kiságyból? - tettem csípőre a kezeimet. Felnézett rám nagy boci szemeivel és elvigyorodott.
- Rosszcsont vagy! - nevettem fel, majd kiemeltem a kiságyból és elvittem felöltöztetni. Mikor készen lettünk, ölbe vettem és átvittem Louis-hoz, aki már felöltözve laptopozott az ágyon.
- Apaa! - szaladt oda Blaire.
- Jó reggelt hercegnőm! - mosolyodott el, majd letette az öléből a laptopot, hogy a lánya becsapódhasson. Bementem a fürdőbe, elvégeztem a reggeli dolgaimat és felöltöztem itthoni cuccba.
- Na helló skacok! - rontott be Hazz
- Nem is tudom ki hiányzott! - forgattam meg a szemeimet.
- Mi az a bazinagy kék folt a nyakadon? - vonta össze a szemöldökét és közelebb jött tanulmányozni.
- Harry, menj már ki a képemből! - toltam el nevetve a fejét.
- Az csak...baleset.. - néztem Lou-ra fojtott mosollyal.
- Na neee! Ti durvák vagytok! - mondta csodálkozva mire felnevettem.
- Ne a gyerek előtt! - szóltam rá mire tisztelegni kezdett.
- Na, és Louis te mit szólsz a lányok ma esti ötletéhez? - kérdezte mire ijedten rákaptam a tekintetemet és amolyan "megöllek" fejjel kezdtem méregetni.
- Milyen ötlet? - kérdezte Lou.
- Harold, én esküszöm, hogyha 2 másodpercen belül nem hagyod, el a szobát feldarabollak és eláslak a kertbe!
- Megyek már! - tette fel a kezeit.
- Blaire, kicsim, nézd meg, hogy Sophia és Liam mit csinálnak - nyomott Lou a kislányunk hajába egy puszit.
- Oké! - pattant le az ágyról és már itt sem volt.
- Hallgatlak - tette karba a kezeit.
- Kiabálni fogsz? - kérdeztem és inkább az ajtóhoz mentem bezárni.
- Hope, ne húzd az időt! Miről van szó?
- Ahh...a csajokkal megbeszéltük, hogy elmennénk buliba ma este... - motyogtam és ránéztem.
- Az kizárt..
- Miért is?
- Mert...csak...
- Louis, ne viselkedj úgy, mint egy durcás kisfiú! Önző vagy!
- Miért is? - pillantott rám, nekem pedig a vérnyomásom úgy 220-nál járhatott.
- Hogy miért? 2 kicseszett éve megszültem a gyereked, én voltam vele itthon többször is, amikor te turnézgattál és akkor is én vagyok vele, mikor te buliba járkálsz! Neked lehet? Csak egy kicsit lazítani akarok! - fakadtam ki és a végére eléggé fel is emeltem a hangomat.
- És most kimegyek, mert ha megszólalsz, és olyat mondasz, esküszöm, hogy nem állok jót magamért! - tettem hozzá és az ajtó felé indultam.
- Jaa, persze, menj csak ki nyugodtan! Bújj el a veszekedés elől! - mondta gúnyosan.
- Nem érdekel Louis. Nem akarok veszekedni, csak azt akarom, hogy végre valaki engem is megértsen - mondtam a szemébe higgadtan és becsaptam magam után az ajtót. Négy kíváncsi szempárral találtam magam szemben. Sophia, Stas, Amelia és Harry.
- Bocsi nem ezt akartam - jött ide Hazz.
- Hagyj - szipogtam és lerohantam a lépcsőn egyenesen a garázsba. Leakasztottam a terepjáró kulcsát, bepattantam és vezetni kezdtem bele a világba, ugyanis csak egyedül akartam lenni. Nem igaz, hogy ilyen seggfej vőlegényem van. Miért nem érti meg? Én hordtam ki azt a gyereket. Én voltam vele, amikor beteg volt, vagy amikor Louis nem volt itthon és egyetlen lazulós este miatt van kiakadva. Azt hittem meg fogja érteni és a kapcsolatunk eleje óta fejlődött annyit, hogy ezt a helyén tudja kezelni, de nem úgy néz ki. Mindig veszekednünk kell, amikor ilyen van... Miért nem lehet normálisan megbeszélni, mint két felnőtt? Igazságtalanságnak tartom. Ő bulizhat, lerészegedhet, de nekem a nap 24 órájában otthon kell ülnöm a seggemen és felelősségteljesen viselkedni... Blaire már 2 éves lassan...nem igaz, hogy nem tud vigyázni rá egyetlen éjszaka... Csörögni kezdett a telefonom és a Louis nevét írta ki. Hát ki másét? Kinyomtam és visszatettem a zsebembe. Újra csörögni kezdett mire még dühösebb lettem. Megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem.
- Hagyj békén és ne hívogass! - kiabáltam bele, majd a választ meg sem várva kinyomtam.
- Hogy lehet ilyen idióta? - dühöngtem és a kormányra ütöttem. Nem tudom mennyi ideig kocsikázhattam, de már csak a Doncaster táblát vettem észre. Automatikusan Jay-ék háza felé vettem az utamat. Felparkoltam a feljáróra és a kocsit lezárva, az ajtóhoz sétáltam, majd bekopogtattam. Pár másodperc múlva Jay mosolygós arcával találtam magam szemben.
- Hope! Gyere be! - mondta, amikor meglátta az elkenődött sminkemet.
- Nincs itthon most senki. Gyere, mesélj - terelt a kanapéhoz és egy pohár vizet nyomott a kezembe.
- Louis? - kérdezte mire bólogatni kezdtem.
- Mit csinált már? - sóhajtott fel.
- Tegnap este bulizni voltak. Persze lerészegedett, de ez most mindegy. Ma a lányokkal el akarunk menni mi is kikapcsolódni, erre mikor meg tudta, leordibált és igazságtalan dolgokat vágott a fejemhez.. - szipogtam.
- Jajj gyerekek... - csóválta meg a fejét.
- Szeretek a kislányommal otthon lenni, hisz imádom, de néha belefáradok az egész napos otthon ülésbe és néha én is el szeretnék menni otthonról...
- Persze! Ez természetes! Nagyon megterhelő dolog egész nap egy gyerekkel lenni felnőttek nélkül. Néha kell valami, ami kikapcsol. Rendszerint én is elmegyek a lányokkal. Mondjuk, mi már nem bulizunk, de te még fiatal vagy.
- Bocsánat, hogy ezt így rád zúdítottam csak...már elegem lett az önzőségéből...
- Tudom...ismerem a fiamat - mosolyodott el.
- Félre ne értsd...szeretem, de ez a viselkedés, amit ilyenkor csinál...direkt olyan dolgokat hoz fel, amiket tudja, hogy fájnak nekem...
- Tudom, de őt így kell elfogadni.
- Mit csináljak?
- Ne lágyulj meg egy hamar, mert olyan, mint a gyerekek..akkor nem tanul az esetből és feltétlen menj el abba a buliba!
- Oké. Köszönöm! - mosolyodtam el. Kivettem a telefont a zsebemből, majd kitöröltem a 30 nem fogadott hívást és kikapcsoltam.
- Megyek, mert nem szeretek sötétben vezetni - öleltem meg Jay-t, majd kimentem a kocsihoz. Beültem, beindítottam és haza indultam.

•••

Este hét órakor kanyarodtam fel a feljárónkra. Elővettem a mobilomat és felhívtam Stasy-t.
- Hope! Jól vagy? Már mindenhol kerestünk! Louis tiszta ideg.
- Nem érdekel. Megyünk akkor bulizni? - kérdeztem.
- Öhm persze...9-kor felszedek mindenkit kocsival.
- Oké – mondtam, majd letettem. Kiszálltam a kocsiból és bementem a házba.
- Hope.. - hallottam meg Lou hangját.
- Hagyj - mondtam rá sem hederítve és felmentem a szobánkba. Az ágyon a kislányunk csendesen aludt, így fölé hajoltam, nyomtam egy puszit az arcára és a fürdőbe mentem. Fél óra alatt lezuhanyoztam és hajat mostam, majd megszárítottam a hajamat, kivasaltam, raktam fel egy erősebb sminket és kimentem a szobába a szekrényemhez. Louis az ágyon ült, de Blaire már nem volt itt.
- Elmész a buliba? - kérdezte sóhajtva.
- Igen, el - válaszoltam és kivettem a fekete, csipkés, ujjatlan, combközépig érő ruhámat. Felvettem a fehérneműmet, rá a ruhát, magamra akasztgattam pár ékszert és már csak a dudaszóra lettem figyelmes.
- Blaire már alszik? - kérdeztem Lou-tól.
- Igen.
- Mondd majd meg neki, ha esetleg felkelne, hogy szeretem, és hogy mire felkel, itt leszek.
- Figyelj...én sajnálom, oké? - nézett a szemembe megbánóan.
- Ahha...most mennem kell – mondtam, majd lesiettem a lépcsőn. Belebújtam a fekete magas sarkúmba és kilépve az ajtón beszálltam Stas kocsijába, majd üdvözöltem a csajokat és ezzel kezdetét vette egy igazi csajos, bulizós este, idegesítő és birtokolni vágyó pasik nélkül...

Louis szemszöge:

Miután a veszekedésünk végeztével elment Hope, rögtön beszáguldoztak a többiek hozzám.
- Akkora seggfej vagy Tomlinson! - tette csípőre kezeit Soph.
- Miért kellett szegényt úgy leteremtened? - kérdezte Amelia.
- Hagyjatok már légy szíves! - könyököltem a térdeimre és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Tudom én is, hogy idióta vagyok, oké? - néztem fel rájuk.
- Amúgy hisztiztek itt össze vissza, de mi nem azért nem akarunk titeket elengedni, mert be akarunk zárni a házba csak magunknak, hanem mert iszonyú sok odakint a veszély - védett meg Harry.
- Szívem, szerinted 23 évig mellettem testőr volt? Korábban is eljártam bulizni!
- Jó, meg se szólaltam! - tette fel a kezeit.
- Apaa! - futott be az én szemem fénye.
- Szia, prücsök! - ültettem az ölembe.
- Anya hova ment? - nézett rám. Istenem miért hasonlít ennyire rá?
- Öhm..vásárolni ment kicsim.
- Vesz nekem Jégvarázsos párnát?
- Nem tudom prücsök, de ha nem, majd én veszek!
- Oké! - kezdett el tapsikolni mire elmosolyodtam. Kicsúsztattam a zsebemből a telefonomat és betárcsáztam Hope számát, de kinyomott. Megpróbáltam még egyszer és fel is vette, de még mielőtt megszólalhattam volna, beleüvöltötte, hogy hagyjam békén és lecsapta. Sóhajtottam egyet, majd Harry-re néztem.
- Gyere Blaire, menjünk, együnk valamit - fogta meg a kislányom kezét és kisétáltak a szobából.  Elfeküdtem az ágyon és a plafont kezdtem bámulni. Hogy lehetek ilyen idióta? Már annyiszor megbántottam és ő annyiszor megbocsájtott nekem... Mindig csak elüldözöm magam mellől. Be kellett volna fognom azt az átkozottul nagy számat és akkor most nem lenne ez az egész. Tudom, hogy mennyi dolga van itthon Blaire-vel és azt is tudom, hogy nem könnyű neki. Egy önző szar alak vagyok. Ő csak egy éjszakát kért cserébe, amiért megajándékozott ezzel a barna hajú, kék szemű csodával... Ahh Louis már megint elbasztad...de igaza van Harry-nek. Féltem őt. Hisz már egyszer megerőszakolták... Ő egy törékeny nő, nem engedhetem el csak úgy az éjszakába... Őröket is állíthattam volna rá, hogy észrevétlenül kövessék.. Ehelyett hisztizek... Elővettem ismét a telefonomat és a következő pár órát Hope hívogatásával töltöttem el.

•••

Este hét óra van és kezdek nagyon aggódni. A kislányomat már megfürdettem és most altattam el egy 5 perce a szobánkban. Éppen a konyhába mentem kajáért, mikor Hope lépett be. A szívemről egy iszonyat nagy kő esett le, amiért nem történt baja.
- Hope... - kezdtem.
- Hagyj - intett le és felment az emeletre. Ezt nagyon elcsesztem. Máskor ilyenkor meghallgatja a szánalmas magyarázkodásomat, de most nagyon nem kíváncsi a képemre. Megértem. Felmentem utána, de ő bezárkózott a fürdőnkbe. Felvettem az ölembe a kislányomat és átvittem a szobájába, majd betettem a kiságyba. Betakargattam, nyomtam egy puszit a hajába és az éjjeli fényt felkapcsolva, kimentem. Leültem az ágyra és vártam, hogy kijöjjön. Olyan háromnegyed óra múlva kilépett, én pedig nem bírtam róla levenni a szememet. Egyszerűen gyönyörű, és ha nem lennék egy idióta, most odamehetnék és megcsókolhatnám. Istenem az a száj... 
- Elmész a buliba? - kérdeztem sóhajtva.
- Igen, el - válaszolta és már tettem volna fel a következő kérdést a kiválasztott merész ruhája kapcsán, de még időben befogtam a számat. Bement ismét a fürdőbe, ott felöltözött és már készen jött ki. Nem bírtam levenni a szemem a combjairól... Miért ilyen rohadt szexi? Dudaszóra lettem figyelmes, ami azt jelentette gondolom, hogy mennie kell.
- Blaire már alszik? - kérdezte.
- Igen.
- Mondd majd meg neki, ha esetleg felkelne, hogy szeretem, és hogy mire felkel, itt leszek.
Tomlinson most vagy soha...
- Figyelj...én sajnálom, oké? - néztem a szemeibe és próbáltam a tudtára adni, hogy megbántam. Nem vagyok jó bocsánatkérésben.
- Ahha...most mennem kell - mondta ridegen és kisietett. Sóhajtottam egyet, majd lerogytam az ágyra és a könyökömet a térdeimen támasztva gondolkozni kezdtem. Nagyon megbántottam. Nem ezt érdemli az istenért! Louis William Tomlinson annyira értesz az életed elbaszásához... Most biztos inni fog. Ha rámászik valaki.. Istenem annyira feldühít annak a gondolata, hogy más férfi hozzáér. Egyszerűen szét tudnék verni valamit vagy valakit. Nem tehetek semmit. Ha őrt küldök rá, még jobban elbaszom, a hívogatással pedig semmit nem érek el, max. dühösebb lesz... Utána pedig biztos nem mehetek.. Itthon kell ülnöm a seggemen és meg kell várnom, míg hazajön. Nem volt erőm már lezuhanyozni, ezért csak levetkőztem egy boxerra és befeküdtem az ágyunkba a laptopommal az ölemben és netezni kezdtem.

•••

Zörgésre és apró kuncogásra ébredtem. Ránéztem az órára, ami négyet mutatott. Francba. Elaludtam... Letettem a laptopomat és kinéztem a folyosóra. Ott állt, vagyis támaszkodott a falnál az én gyönyörű menyasszonyom. Sóhajtottam egyet, majd odamentem és segíteni próbáltam.
- Ne érj hozzám! Betalálok! - mondta nehezen forgó nyelvvel és a falba kapaszkodva elindult a szoba felé, én pedig mellette sétáltam, ha esetleg dőlni készül, el tudjam kapni. Mikor beért a szobába, lerúgta a magas sarkúját és bedőlt az ágyba. Akármennyire mellette akartam most lenni, figyelembe kellett vennem az ő érzéseit is.
- Akarod, hogy a földön aludjak? - kérdeztem mire morgott valamit a párnába, amiből az igen szót vettem ki, így gyorsan megágyaztam lent, majd lefeküdtem és fél óra leforgása alatt elnyomott az álom.

2016. február 14., vasárnap

Új blog!

Halihó! Mivel páran nem vagytok benne facebookon a csoportba és kértétek, hogy itt is tüntessem fel az új blogom, ezért kiteszem a linket és jó olvasást kívánok nektek! Remélem elnyeri a tetszéseteket! Puszi! xoxo Link: http://wheredobrokenheartsgo91.blogspot.hu/2016/02/chapter-1.html Wattpadon is megtalálható: https://www.wattpad.com/217807748-where-do-broken-hearts-go-h-s-where-do-broken És ha valaki csatlakozni szeretne a facebook csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/697593450268688/