Chapter ~ 49.

Hope szemszöge:

*1 év múlva*

- Blaire, kicsim! - kiáltottam el magam a konyhában. Apró lépteket hallottam meg és amikor lenéztem, megláttam az én gyönyörű, barna hajú hercegnőmet. Az ölembe vettem, mire felkacagott és nyakamba fúrta az arcát.
- Apa? Tátá! - mutatott az ajtó felé.
- Nemsokára megyünk apa elé a reptérre, de előtte felöltözünk, oké? - kérdeztem és megpusziltam az orrát
- Jó! - bólogatott hevesen.
- Hiányzik apa?
- Igen. Harry bácsi is.
- Csak ő? - nevettem fel.
- Nem! - csóválta a fejét miközben felsétáltunk a lépcsőn. A szobájába érve letettem, mire a játékos polcához szaladt.
- Nem kicsim, most nem játszunk! Felöltözöl és indulunk apához! Már egy hete nem láttuk őt!
- Vihetem Lily-t? - utalt a plüss kutyusára, amit a keresztanyukájától kapott még az első szülinapjára.
- Persze, csak majd szorosan fogd! - mondtam miközben kivettem egy szürke farmert és egy rózsaszín, „apa hercegnője” feliratú hosszú ujjú pulcsit a szekrényéből. Leguggoltam elé és ráadtam a göncöket, majd a csuklómon lévő hajgumival szépen összegumiztam vállig érő, barna, hullámos haját. Megpusziltam a homlokát, majd megfogtam a kezét és lementünk az emeletről. Ügyesen magára vette a kabátját és a cipőjét, aztán a fejére húztam a sapit és az akasztóról leakasztottam a kabátom. A garázsba sétáltunk, kinyitottam a telepjáró ajtaját, a csöppség pedig az ülésébe mászott. Gondosan bekötöttem, majd megkerülve a kocsit én is bepattantam a volán mögé.
- Apaa! Repülő! - emelte magasba apró kezeit, mire felkuncogtam és kitolattam a kapun. A forgalomba érve hátrapillantottam, mire Blaire rám vigyorgott.
- Bekapcsoljam apáékat? - kérdeztem.
- Zenee! – tapsikolt, én pedig betettem a srácok legújabb albumát, amit elképesztően imádunk én is és Blaire is. Ebben az egy évben ismét feljebb lendült a karrierjük. A rajongók a szünet után egész jól fogadták a fiúkat és a koncertekre ismét elkeltek a jegyek egytől egyig. A srácok megnyugodtak, hisz végig attól féltek, hogy amikor visszatérnek, nem lesznek rajongók én viszont bíztam benne és lefogadnám, hogy titokban ők is. Blaire első lépése elképesztő élmény volt számunkra és szerencsére a srácok is részesei lehettek ennek az örömnek, ugyanis pont ittalvós buli volt, mikor Blaire úgy döntött, hogy 1 évesen és két hónaposan megkapaszkodik az asztalba, felemeli a pelenkás hátsóját és odatotyog hozzám, ugyanis pár centire ültem tőle. Óriási üdvrivalgásba tört ki mindenki és persze halálra puszilgattuk a gyereket, aztán meg nem győztük rávenni, hogy még egyszer csinálja meg, hogy levideózhassuk és megmutathassuk a nagyszülőknek és a rajongóknak is. Az első összefüggő mondata akkor volt, mikor éppen Louis rám mászott, Blaire pedig megszólalt, hogy "apa ne bántsd anyát". A gyerek kicsit félreértette a dolgokat, amin persze jót nevettünk és ismét agyon puszilgattuk. Azóta jóformán nincs olyan nap, hogy ne szólalna meg és mivel a srácok most 1 hétig Amerikában voltak, Blaire jobban felszabadult és már nincs is olyan perc, amikor nem gagyog valamit. Persze még nem mindent értünk és néha egyszavas válaszokat ad, de a lényeg, hogy beszél és elég ügyesen. Sőt! Magától eszik, bár a feje teteje is trutyis, de fő a szándék…  A szerelmes párokkal csak jó történt ebben az évben, ugyanis Niall és Stas újra összejöttek olyan 3 hónapja, augusztus körül. Az Amelia-Harold páros rendíthetetlen és nagyon összhangban vannak, Liam és Soph pedig boldogabbak mint valaha. Louis pedig még mindig szexi és még mindig el tudja csavarni a fejem, ahogyan én is az övét. Már két és fél éve vagyunk együtt, ami hihetetlen és napról napra egyre jobban szeretem. Egy percig sem bántam meg ezt a két és fél évet és remélem, hogy még nagyon sok évünk lesz együtt.
- Hangosabbra! Anya! - hisztizett Blaire. Na, igen...igazi gyerek. És igazi Tomlinson. Egyik pillanatban kacag, pörög, ugrándozik, a másik pillanatban pedig bevágja a durcit, ha nem úgy van valami, ahogyan azt ő akarja. Hihetetlenül makacs és öntörvényű. Tiszta apja… Mikor a visszapillantóba néztem láttam, hogy összefonja maga előtt a kezeit és megrázza a fejét, aminek következtében copfja ide-oda mozog. 

- Kicsim, nem veszem hangosabbra, mert akkor nem fogom hallani a kinti zajokat - magyaráztam a piros lámpánál hadonászva.
- Miért?
- Mert a zene elnyomja.
- Miért kell hallani?
- Mert ha például jön a mentőautó, le kell húzódnom.
- Miért?
- Mert neki sietnie kell, hogy a beteget időben a kórházba vigye - mondtam türelmesen, hisz tudtam jól, hogy ez a "miért" korszak csak átmeneti dolog. A múltkor el kellett magyaráznom neki sétálás közben, hogy miért süt a nap. Nehéz helyzet volt, de diplomatikusan egy "nem tudom" válasszal feleltem. Én sem tudhatok mindent... Hosszú percek múlva a reptérhez értünk. Ott leparkoltunk, kivettem a kocsiból Blaire-t és a kezét megfogva az őrökkel megbeszélt terminálhoz sétáltunk. Louis nem tudja, hogy kijövünk eléjük, ugyanis tegnap este azt mondtam neki, hogy Doncasterben leszünk meglátogatni Dorist, ugyanis eltörte szegénykém a kezét. Voltunk is Jay-éknél, de a vőlegényem hazaérkezését ki nem hagynám, hiszen majdnem belehaltam ismét a hiányába. Már úgy megszoktam, hogy itthon voltak.. A terminálhoz érve Drew a kapukhoz kísért minket, ami el van zárva a rajongóktól természetesen. Már ideérve észleltem, hogy túl sokan vannak, emiatt kicsit aggódom. A fényképezők vakui csak úgy villogtak, pedig a srácok még fel sem bukkantak. Gondolom a kislányunkra kíváncsiak olyan nagyon, úgyhogy inkább a fejére húztam a kapucnit és jobban megszorítottam a kezét, mire felnézett rám. Nyugtatóan rámosolyogtam és küldtem neki egy puszit ő pedig kuncogni kezdett.
- 5 perc - szólt ide Drew, nekem pedig a pillangóim a hasamban rögtön munkálkodni kezdtek. 1 hete nem ért hozzám, nem csókolt meg és már hihetetlenül hiányzik. Igaz, hogy mindennap beszéltünk telefonon és Skypeon de az nem ugyanaz. Pár percen belül óriási sikítás támadt, majd megjelent Hazz, akihez most sajna nem jött ki Amelia, mert pont a nővérénél van, akinek 1 hónap múlva lesz az esküvője. Felénk vette az irányt, mire rámosolyogtam. Másodiknak Liam jött, utána Niall sétált és utolsónak jött az én hercegem, aki most sem hazudtolta meg önmagát. Lábait fekete szűk gatya takarta, felül pedig egy szürke pólót viselt, ami tökéletesen kiemelte a mostanában meggyarapodott izmait. Haja fel volt zselézve, amit annyira imádok, száján pedig egy nagy vigyor terült el.
- Apa! - kiáltotta Blaire és futni kezdett. A rajongók még nagyobb sikításba kezdtek, de én csak a két boldogságomra tudtam figyelni. Louis felvette az ölébe, a kislányunk pedig karjait a nyaka köré kulcsolva fúrta fejét az apja mellkasába. Szemeimet rögtön csípni kezdte a könny, ezért muszáj voltam nagy levegőket venni, hogy ne a rajongók előtt bőgjem el magam. 
- Srácok, gyertek akkor! - szólalt meg az egyik őr. 
- Hope, mivel jöttél? - kérdezte Harry.
- A terepjáróval - válaszoltam.
- Megyünk Hope-val.
- Jó akkor csak kikísérünk titeket! - bólintott az egyik nagydarab őr. Louis idejött, majd letette a lányunkat az öléből és szorosan magához húzott. Arcom a vállába fúrtam és beszívtam bódító illatát, ami már annyira hiányzott. Kezei simogatni kezdték az oldalam, én pedig csak még jobban szorítottam magamhoz.
- Szörnyű volt nélküled - súgta a fülembe.
- Nagyon hiányoztál már nekünk - szipogtam és kicsit elhúzódtam, hogy a szemébe tudjak nézni. Tudta, hogy a rajongók előtt feszélyezve fogom magam érezni, ezért megfogta a pulcsim kapucniját, a fejemre húzta, majd gyengéden a számra tapadt.
- Gyere mazsola! - hallottuk meg Harry hangját, majd ölbe vette Blaire-t és kifelé indult. Nekünk is muszáj volt elválnunk egymástól és a többiek után iramodni. Louis összekulcsolta a kezeinket és követve a többieket, mi is átvágtunk a rajongó tömegen, közben annyira szorított, hogy azt hittem mire kiérünk az autóhoz, nem lesz vérkeringésem, de azért jól esett. Mire odaértünk, már a srácok bent ültek. Behuppantam a volánhoz, Louis pedig az anyósülésre, és hátranéztünk. A srácokat kémlelve összevontam a szemöldököm.
- Hol van Hazz? - tette fel Louis helyettem is a kérdést.
- Csomagtartó - hallottunk meg egy tompa hangot.

- Blaire-nek az ülésben a helye - tárta szét Liam nevetést visszafojtva a kezeit. Én is felkuncogtam és beindítottam az autót. Louis a combomra csúsztatta a mancsát, mire elmosolyodtam és fél szemmel ránéztem.
- Blaire, nincs kedved átjönni hozzánk? - szólalt meg Liam.
- De! - hallottam meg a kislányom hangját. 
- Oké, akkor anyáék kidobnak téged nálunk és Sophiával hármasban elmegyünk moziba, jó?
- Jóó! - kiáltott fel vidáman, mire felkuncogtam. Louis-val egymásra néztünk, majd elvigyorodtunk.
- Kösz Payne! - szólalt meg Lou.
- Jössz eggyel! - mondta Liam, mire mindannyian felnevettünk. Nemsokára odaértünk Niall-ékhez akit kidobtunk, majd Liam-nél kitettük Blaire-t is és haza indultunk.
- Héj srácok mielőtt megállunk, és bementek dugni, hazavinnétek engem? - szólalt meg egy tompa hang hátulról, mire ijedten Lou-ra néztem és felnevettem. El is felejtettük..
- Van szellőző ott hátul? - kérdezte Lou.
- Van!
- Akkor kibírod!
- Hope, sajnálj már meg! - mondta kétségbeesetten én pedig felnevettem és megálltam a Styles ház előtt.
- Itt vagyunk - szólaltam meg.
- Valaki kiengedne?
Louis várt még egy kicsit, majd röhögve kiengedte Harry-t, aki dühös pillantásokkal jutalmazta meg a vőlegényem és betrappolt a lakásba. Nevetve megcsóváltam a fejem, majd amikor visszaült Louis, haza indultam. Amint a lakásba értünk, lerugdostam magamról a cipőm és levettem a kabátom, majd megvártam Louist, aki még a kocsinál maradt kivenni a bőröndjét. A hideg falnak támaszkodtam és sóhajtottam egyet. Bőrönd kerekek zörgését hallottam meg és pár pillanat múlva Louis lépett be a bejárati ajtón. Amint meglátott, elmosolyodott és levette a pulcsiját, amit időközben magára kapott, mert rohadt hideg van kint. Pár lépést tett felém, majd testével a falnak nyomott és megcsókolt. Felkuncogtam és engedélyt adtam neki, hogy a nyelve a számba juthasson. Pólója alá csúsztattam kezeimet, mire felmorgott és a fenekem alá nyúlt. Felugrottam, a csípője köré fontam lábaimat, karjaimat pedig a nyaka köré kulcsoltam, de egy percre sem hagytuk abba szenvedélyes csókunkat. Besétált velem a nappaliba és a kanapéra tett.
- Louis menjünk fel - lihegtem a szemébe nézve.
- Minek? Úgy sincs itthon senki.
- És ha benyitnak?
- Lazulj már el babe - hajolt a nyakamhoz és apró puszikkal kezdte elhalmozni a területet.
- És ha hamarabb hazajönnek? - kérdeztem aggódva.
- Nem fog senki hazajönni – mondta, majd lehúzta a pólómat. Mikor meglátta a piros csipkés melltartómat, elvigyorodott.
- Kinek öltöztél így ki bébi? - kezdte csókolgatni a dekoltázsom és haladt lefelé a hasam irányába. Felsóhajtottam és megemeltem a csípőm. A nadrágomhoz vezette kezeit és egy könnyed mozdulattal kigombolta, majd félredobta azt.
- Vetkőzz te is Tommo! - vigyorodtam el és összeszorítottam a combjaimat. Felnevetett, lekapta a pólóját és a nadrágját is, majd felém tornyosult és kezeit a térdemre helyezve szétfeszítette a combjaimat és ismét a nyakam kezdte kényeztetni. Mikor hozzám nyomta férfiasságát bugyin keresztül, felnyögtem és az ajkamba haraptam. Megcsóválta a fejét, majd lehúzta a bugyim és minden figyelmeztetés nélkül felnyomta két ujját. Ismét felnyögtem és megemeltem a csípőm. Idegőrlően lassan kezdett pumpálni, ezért dühösen ránéztem.
- Mi az szívi? - kérdezte és a melltartó alá nyúlva megmarkolta a mellem, én pedig sűrűn kezdtem venni a levegőt, ugyanis a hasam aljában épülni kezdett az a kellemesen feszítő érzés, ami tudtam, hogy pár pillanaton belül felrepít a csúcsra.
- Louis.. - kezdtem harapdálni az ajkam, mire abbahagyta és felém támaszkodott.
- Mondtam már bébi, hogy ne harapdáld a szád - morogta egy pimasz mosollyal. A boxeréhez nyúltam, majd dörzsölni kezdtem kőkemény férfiasságát, mire felmorgott és megtámaszkodott mindkét kezével a fejem mellett. Imádom nézni ilyenkor az arcát. Annyira helyes és férfias... 
- Bébi...el fogok durranni – nyögte, mire felkuncogtam és magamhoz húztam egy csókra, majd erősen az alsó ajkába haraptam, amitől felszisszent.
- Akarlak. Most! - jelentettem ki egy szórakozott mosollyal a meglepett arca láttán. A szemembe nézett, majd lehúzta a boxerét, bepozícionálta magát és teljes méretével belém hatolt, én pedig azon nyomban éreztem azt a forró, bizsergető, kellemes érzést, ami másodpercek múlva szét fog áramlani az egész testemben. Lassan mozogni kezdett és határozott erős mozdulatokkal döfködött, minden egyes lökésnél érintve a G pontomat.
- Annyira hiányoztál bébi... - suttogta a számba, mire halkan felsikkantottam.

- Te...te is nekem - ziláltam a nyakába kapaszkodva. Éreztem, hogy másodpercek múlva szét fog áradni a testemben az orgazmus elsöprő érzése, ezért a hátába mélyesztettem a körmeim és a vállába haraptam.
- Louis...gyor-gyorsabban – lihegtem, ő pedig olyan erővel kezdte ostromolni a testem, hogy azt hittem azon nyomban szétpergek, mint egy porcelánbaba. 
- Bébi mindjárt el-elmegyek - mondta rekedt hangon. Nekem sem kellett több, a gyönyör végigcikázott a testemen, mint egy villámcsapás, és megbénította a végtagjaimat.  A hangos sikolyom után Louis is a nyakamba nyögött. Éreztem ahogy megrándul bennem és a meleg folyadék szétáramlik az ölemben. Lökött még rajtam párat, majd a derekamnál fogva magára húzott. Szaporán mozgó mellkasára hajtottam a fejem és elbűvölve, a szex utáni mámoros állapotomban hallgattam szapora szívverését. Meztelen oldalamra simította a kezét és simogatni kezdett, ami hihetetlenül kellemes, bizsergető érzéssel árasztotta el a testemet.
- Nagyon szeretlek - motyogtam és felemeltem a fejem, hogy a szemeibe nézhessek.
- Én is téged hercegnőm – motyogta, én pedig vigyorogva konstatáltam magamban, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb és legboldogabb nője...