Chapter ~ 51.

Hope szemszöge:

Reggel zuhogó eső hangjára keltem. Hát igen..ilyen ez a Londoni november...
Oldalra fordultam és megláttam az én borostás, kócos hajú, kékszemű hercegemet. Ahogy a tegnap éjszaka képei felvillantak az emlékezetemben, halkan kuncogni kezdtem és az arcomra tettem a kezemet, ugyanis tuti, hogy elpirultam. Louis felé fordultam és nézni kezdtem a piszkosul helyes arcát és mivel a takaró a csípőjéig le volt csúszva, megcsodálhattam izmos felsőtestét is. A hasára tettem a kezemet és vigyorogva konstatáltam, hogy libabőrös lett az érintésem helyén. Odahajoltam, majd egy puszit nyomtam az arcára és a mellkasára fektettem a fejemet. Olyan megnyugtató és biztonságot adó érzés a karjai közt feküdni és hallgatni a szívverését. Lehunytam a szememet és megpróbáltam visszaaludni, mikor éreztem, hogy a hajamat kezdi simogatni.
- Jó reggelt - suttogtam csukott szemmel.
- Neked is bébi - morogta rekedtes hangon és a karomat is cirógatni kezdte.
- Miért van az, hogyha iszol, a szokásosabbnál is kanosabb vagy? - kérdeztem mosolyogva és felkönyököltem, hogy a szemébe tudjak nézni, csakhogy az ő szemei nem oda bámultak ahová kellett volna, hanem pár centivel, lejjebb azaz a melleimet.
- Ide kell nézni Tommo! - mutattam a szemeimre mire elmosolyodott és azzal a pimasz mosolyával végre rám nézett.
- Nem tehetek róla... A buliban végig az járt a fejemben, hogy ha hazajövök, jól megdu... - kezemet a szájára tettem és felnevettem.
- Szóval, hogy majd szeretkezünk? - emeltem fel a szemöldökömet mire felröhögött és felém támaszkodva megcsókolt. Fordítottam a helyzetünkön és a csípőjére ültem. Végignézett a testemen és elkerekedtek a szemei.
- Mi az? - kérdeztem és mikor lenéztem, láttam, hogy az oldalamon és a combomon is van egy-egy kisebb kék folt. Ledöntött maga mellé és boci szemekkel rám nézett.
- Sajnálom - motyogta.
- Semmi baj. Nem fáj és nem is emlékszem rá, hogy mikor szereztem.. - vontam meg a vállamat mosolyogva.
- De ezeket én csináltam..a nyakadon is van egy...
- Bébi, ezek pár napon belül elmúlnak! - kuncogtam fel.
- De... - kezdte mire egy csókkal elhallgattattam.
- Semmi baj - néztem a szemeibe.  Sóhajtott egyet, majd végigpuszilgatta a nyakamat, aztán az oldalamon lévő kék foltot és a belső combomon lévő foltot is mire egy aprót felnyögtem, mivel az elég érzékeny terület... Felnevetett, majd nyomott egy puszit a számra és felállt az ágyból.
- Megyek, lezuhanyozom - jelentette be.
- Oké. Én pedig megnézem Blaire-t.
A folyosóra kilépve találkoztam egy másnapos Stas-el.
- Ne felejtsd el, hogy ma este kirúgunk a hámból! - szólt ide, én pedig nyeltem egy nagyot, ugyanis fogalmam sincs, hogy adagolom ezt be a vőlegényemnek... Benyitottam a kislányom szobájába és a kiságyhoz sétáltam. Ott csücsült nyitott szemekkel és játszott a játék laptoppal, ami fogalmam sincs, hogy került oda.
- Blaire, már megint kimásztál a kiságyból? - tettem csípőre a kezeimet. Felnézett rám nagy boci szemeivel és elvigyorodott.
- Rosszcsont vagy! - nevettem fel, majd kiemeltem a kiságyból és elvittem felöltöztetni. Mikor készen lettünk, ölbe vettem és átvittem Louis-hoz, aki már felöltözve laptopozott az ágyon.
- Apaa! - szaladt oda Blaire.
- Jó reggelt hercegnőm! - mosolyodott el, majd letette az öléből a laptopot, hogy a lánya becsapódhasson. Bementem a fürdőbe, elvégeztem a reggeli dolgaimat és felöltöztem itthoni cuccba.
- Na helló skacok! - rontott be Hazz
- Nem is tudom ki hiányzott! - forgattam meg a szemeimet.
- Mi az a bazinagy kék folt a nyakadon? - vonta össze a szemöldökét és közelebb jött tanulmányozni.
- Harry, menj már ki a képemből! - toltam el nevetve a fejét.
- Az csak...baleset.. - néztem Lou-ra fojtott mosollyal.
- Na neee! Ti durvák vagytok! - mondta csodálkozva mire felnevettem.
- Ne a gyerek előtt! - szóltam rá mire tisztelegni kezdett.
- Na, és Louis te mit szólsz a lányok ma esti ötletéhez? - kérdezte mire ijedten rákaptam a tekintetemet és amolyan "megöllek" fejjel kezdtem méregetni.
- Milyen ötlet? - kérdezte Lou.
- Harold, én esküszöm, hogyha 2 másodpercen belül nem hagyod, el a szobát feldarabollak és eláslak a kertbe!
- Megyek már! - tette fel a kezeit.

- Blaire, kicsim, nézd meg, hogy Sophia és Liam mit csinálnak - nyomott Lou a kislányunk hajába egy puszit.
- Oké! - pattant le az ágyról és már itt sem volt.
- Hallgatlak - tette karba a kezeit.
- Kiabálni fogsz? - kérdeztem és inkább az ajtóhoz mentem bezárni.
- Hope, ne húzd az időt! Miről van szó?
- Ahh...a csajokkal megbeszéltük, hogy elmennénk buliba ma este... - motyogtam és ránéztem.
- Az kizárt..
- Miért is?
- Mert...csak...
- Louis, ne viselkedj úgy, mint egy durcás kisfiú! Önző vagy!
- Miért is? - pillantott rám, nekem pedig a vérnyomásom úgy 220-nál járhatott.
- Hogy miért? 2 kicseszett éve megszültem a gyereked, én voltam vele itthon többször is, amikor te turnézgattál és akkor is én vagyok vele, mikor te buliba járkálsz! Neked lehet? Csak egy kicsit lazítani akarok! - fakadtam ki és a végére eléggé fel is emeltem a hangomat.
- És most kimegyek, mert ha megszólalsz, és olyat mondasz, esküszöm, hogy nem állok jót magamért! - tettem hozzá és az ajtó felé indultam.
- Jaa, persze, menj csak ki nyugodtan! Bújj el a veszekedés elől! - mondta gúnyosan.
- Nem érdekel Louis. Nem akarok veszekedni, csak azt akarom, hogy végre valaki engem is megértsen - mondtam a szemébe higgadtan és becsaptam magam után az ajtót. Négy kíváncsi szempárral találtam magam szemben. Sophia, Stas, Amelia és Harry.
- Bocsi nem ezt akartam - jött ide Hazz.
- Hagyj - szipogtam és lerohantam a lépcsőn egyenesen a garázsba. Leakasztottam a terepjáró kulcsát, bepattantam és vezetni kezdtem bele a világba, ugyanis csak egyedül akartam lenni. Nem igaz, hogy ilyen seggfej vőlegényem van. Miért nem érti meg? Én hordtam ki azt a gyereket. Én voltam vele, amikor beteg volt, vagy amikor Louis nem volt itthon és egyetlen lazulós este miatt van kiakadva. Azt hittem meg fogja érteni és a kapcsolatunk eleje óta fejlődött annyit, hogy ezt a helyén tudja kezelni, de nem úgy néz ki. Mindig veszekednünk kell, amikor ilyen van... Miért nem lehet normálisan megbeszélni, mint két felnőtt? Igazságtalanságnak tartom. Ő bulizhat, lerészegedhet, de nekem a nap 24 órájában otthon kell ülnöm a seggemen és felelősségteljesen viselkedni... Blaire már 2 éves lassan...nem igaz, hogy nem tud vigyázni rá egyetlen éjszaka... Csörögni kezdett a telefonom és a Louis nevét írta ki. Hát ki másét? Kinyomtam és visszatettem a zsebembe. Újra csörögni kezdett mire még dühösebb lettem. Megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem.
- Hagyj békén és ne hívogass! - kiabáltam bele, majd a választ meg sem várva kinyomtam.
- Hogy lehet ilyen idióta? - dühöngtem és a kormányra ütöttem. Nem tudom mennyi ideig kocsikázhattam, de már csak a Doncaster táblát vettem észre. Automatikusan Jay-ék háza felé vettem az utamat. Felparkoltam a feljáróra és a kocsit lezárva, az ajtóhoz sétáltam, majd bekopogtattam. Pár másodperc múlva Jay mosolygós arcával találtam magam szemben.
- Hope! Gyere be! - mondta, amikor meglátta az elkenődött sminkemet.
- Nincs itthon most senki. Gyere, mesélj - terelt a kanapéhoz és egy pohár vizet nyomott a kezembe.
- Louis? - kérdezte mire bólogatni kezdtem.
- Mit csinált már? - sóhajtott fel.
- Tegnap este bulizni voltak. Persze lerészegedett, de ez most mindegy. Ma a lányokkal el akarunk menni mi is kikapcsolódni, erre mikor meg tudta, leordibált és igazságtalan dolgokat vágott a fejemhez.. - szipogtam.
- Jajj gyerekek... - csóválta meg a fejét.
- Szeretek a kislányommal otthon lenni, hisz imádom, de néha belefáradok az egész napos otthon ülésbe és néha én is el szeretnék menni otthonról...
- Persze! Ez természetes! Nagyon megterhelő dolog egész nap egy gyerekkel lenni felnőttek nélkül. Néha kell valami, ami kikapcsol. Rendszerint én is elmegyek a lányokkal. Mondjuk, mi már nem bulizunk, de te még fiatal vagy.
- Bocsánat, hogy ezt így rád zúdítottam csak...már elegem lett az önzőségéből...
- Tudom...ismerem a fiamat - mosolyodott el.
- Félre ne értsd...szeretem, de ez a viselkedés, amit ilyenkor csinál...direkt olyan dolgokat hoz fel, amiket tudja, hogy fájnak nekem...
- Tudom, de őt így kell elfogadni.
- Mit csináljak?
- Ne lágyulj meg egy hamar, mert olyan, mint a gyerekek..akkor nem tanul az esetből és feltétlen menj el abba a buliba!

- Oké. Köszönöm! - mosolyodtam el. Kivettem a telefont a zsebemből, majd kitöröltem a 30 nem fogadott hívást és kikapcsoltam.
- Megyek, mert nem szeretek sötétben vezetni - öleltem meg Jay-t, majd kimentem a kocsihoz. Beültem, beindítottam és haza indultam.

•••

Este hét órakor kanyarodtam fel a feljárónkra. Elővettem a mobilomat és felhívtam Stasy-t.
- Hope! Jól vagy? Már mindenhol kerestünk! Louis tiszta ideg.
- Nem érdekel. Megyünk akkor bulizni? - kérdeztem.
- Öhm persze...9-kor felszedek mindenkit kocsival.
- Oké – mondtam, majd letettem. Kiszálltam a kocsiból és bementem a házba.
- Hope.. - hallottam meg Lou hangját.
- Hagyj - mondtam rá sem hederítve és felmentem a szobánkba. Az ágyon a kislányunk csendesen aludt, így fölé hajoltam, nyomtam egy puszit az arcára és a fürdőbe mentem. Fél óra alatt lezuhanyoztam és hajat mostam, majd megszárítottam a hajamat, kivasaltam, raktam fel egy erősebb sminket és kimentem a szobába a szekrényemhez. Louis az ágyon ült, de Blaire már nem volt itt.
- Elmész a buliba? - kérdezte sóhajtva.
- Igen, el - válaszoltam és kivettem a fekete, csipkés, ujjatlan, combközépig érő ruhámat. Felvettem a fehérneműmet, rá a ruhát, magamra akasztgattam pár ékszert és már csak a dudaszóra lettem figyelmes.
- Blaire már alszik? - kérdeztem Lou-tól.
- Igen.
- Mondd majd meg neki, ha esetleg felkelne, hogy szeretem, és hogy mire felkel, itt leszek.
- Figyelj...én sajnálom, oké? - nézett a szemembe megbánóan.
- Ahha...most mennem kell – mondtam, majd lesiettem a lépcsőn. Belebújtam a fekete magas sarkúmba és kilépve az ajtón beszálltam Stas kocsijába, majd üdvözöltem a csajokat és ezzel kezdetét vette egy igazi csajos, bulizós este, idegesítő és birtokolni vágyó pasik nélkül...

Louis szemszöge:

Miután a veszekedésünk végeztével elment Hope, rögtön beszáguldoztak a többiek hozzám.

- Akkora seggfej vagy Tomlinson! - tette csípőre kezeit Soph.

- Miért kellett szegényt úgy leteremtened? - kérdezte Amelia.

- Hagyjatok már légy szíves! - könyököltem a térdeimre és a tenyerembe temettem az arcomat.

- Tudom én is, hogy idióta vagyok, oké? - néztem fel rájuk.

- Amúgy hisztiztek itt össze vissza, de mi nem azért nem akarunk titeket elengedni, mert be akarunk zárni a házba csak magunknak, hanem mert iszonyú sok odakint a veszély - védett meg Harry.

- Szívem, szerinted 23 évig mellettem testőr volt? Korábban is eljártam bulizni!

- Jó, meg se szólaltam! - tette fel a kezeit.

- Apaa! - futott be az én szemem fénye.

- Szia, prücsök! - ültettem az ölembe.

- Anya hova ment? - nézett rám. Istenem miért hasonlít ennyire rá?

- Öhm..vásárolni ment kicsim.

- Vesz nekem Jégvarázsos párnát?

- Nem tudom prücsök, de ha nem, majd én veszek!

- Oké! - kezdett el tapsikolni mire elmosolyodtam. Kicsúsztattam a zsebemből a telefonomat és betárcsáztam Hope számát, de kinyomott. Megpróbáltam még egyszer és fel is vette, de még mielőtt megszólalhattam volna, beleüvöltötte, hogy hagyjam békén és lecsapta. Sóhajtottam egyet, majd Harry-re néztem.

- Gyere Blaire, menjünk, együnk valamit - fogta meg a kislányom kezét és kisétáltak a szobából.  Elfeküdtem az ágyon és a plafont kezdtem bámulni. Hogy lehetek ilyen idióta? Már annyiszor megbántottam és ő annyiszor megbocsájtott nekem... Mindig csak elüldözöm magam mellől. Be kellett volna fognom azt az átkozottul nagy számat és akkor most nem lenne ez az egész. Tudom, hogy mennyi dolga van itthon Blaire-vel és azt is tudom, hogy nem könnyű neki. Egy önző szar alak vagyok. Ő csak egy éjszakát kért cserébe, amiért megajándékozott ezzel a barna hajú, kék szemű csodával... Ahh Louis már megint elbasztad...de igaza van Harry-nek. Féltem őt. Hisz már egyszer megerőszakolták... Ő egy törékeny nő, nem engedhetem el csak úgy az éjszakába... Őröket is állíthattam volna rá, hogy észrevétlenül kövessék.. Ehelyett hisztizek... Elővettem ismét a telefonomat és a következő pár órát Hope hívogatásával töltöttem el.

•••

Este hét óra van és kezdek nagyon aggódni. A kislányomat már megfürdettem és most altattam el egy 5 perce a szobánkban. Éppen a konyhába mentem kajáért, mikor Hope lépett be. A szívemről egy iszonyat nagy kő esett le, amiért nem történt baja.

- Hope... - kezdtem.

- Hagyj - intett le és felment az emeletre. Ezt nagyon elcsesztem. Máskor ilyenkor meghallgatja a szánalmas magyarázkodásomat, de most nagyon nem kíváncsi a képemre. Megértem. Felmentem utána, de ő bezárkózott a fürdőnkbe. Felvettem az ölembe a kislányomat és átvittem a szobájába, majd betettem a kiságyba. Betakargattam, nyomtam egy puszit a hajába és az éjjeli fényt felkapcsolva, kimentem. Leültem az ágyra és vártam, hogy kijöjjön. Olyan háromnegyed óra múlva kilépett, én pedig nem bírtam róla levenni a szememet. Egyszerűen gyönyörű, és ha nem lennék egy idióta, most odamehetnék és megcsókolhatnám. Istenem az a száj... 

- Elmész a buliba? - kérdeztem sóhajtva.

- Igen, el - válaszolta és már tettem volna fel a következő kérdést a kiválasztott merész ruhája kapcsán, de még időben befogtam a számat. Bement ismét a fürdőbe, ott felöltözött és már készen jött ki. Nem bírtam levenni a szemem a combjairól... Miért ilyen rohadt szexi? Dudaszóra lettem figyelmes, ami azt jelentette gondolom, hogy mennie kell.

- Blaire már alszik? - kérdezte.

- Igen.

- Mondd majd meg neki, ha esetleg felkelne, hogy szeretem, és hogy mire felkel, itt leszek.

Tomlinson most vagy soha...

- Figyelj...én sajnálom, oké? - néztem a szemeibe és próbáltam a tudtára adni, hogy megbántam. Nem vagyok jó bocsánatkérésben.

- Ahha...most mennem kell - mondta ridegen és kisietett. Sóhajtottam egyet, majd lerogytam az ágyra és a könyökömet a térdeimen támasztva gondolkozni kezdtem. Nagyon megbántottam. Nem ezt érdemli az istenért! Louis William Tomlinson annyira értesz az életed elbaszásához... Most biztos inni fog. Ha rámászik valaki.. Istenem annyira feldühít annak a gondolata, hogy más férfi hozzáér. Egyszerűen szét tudnék verni valamit vagy valakit. Nem tehetek semmit. Ha őrt küldök rá, még jobban elbaszom, a hívogatással pedig semmit nem érek el, max. dühösebb lesz... Utána pedig biztos nem mehetek.. Itthon kell ülnöm a seggemen és meg kell várnom, míg hazajön. Nem volt erőm már lezuhanyozni, ezért csak levetkőztem egy boxerra és befeküdtem az ágyunkba a laptopommal az ölemben és netezni kezdtem.

•••

Zörgésre és apró kuncogásra ébredtem. Ránéztem az órára, ami négyet mutatott. Francba. Elaludtam... Letettem a laptopomat és kinéztem a folyosóra. Ott állt, vagyis támaszkodott a falnál az én gyönyörű menyasszonyom. Sóhajtottam egyet, majd odamentem és segíteni próbáltam.

- Ne érj hozzám! Betalálok! - mondta nehezen forgó nyelvvel és a falba kapaszkodva elindult a szoba felé, én pedig mellette sétáltam, ha esetleg dőlni készül, el tudjam kapni. Mikor beért a szobába, lerúgta a magas sarkúját és bedőlt az ágyba. Akármennyire mellette akartam most lenni, figyelembe kellett vennem az ő érzéseit is.

- Akarod, hogy a földön aludjak? - kérdeztem mire morgott valamit a párnába, amiből az igen szót vettem ki, így gyorsan megágyaztam lent, majd lefeküdtem és fél óra leforgása alatt elnyomott az álom.