Chapter ~ 55.

Hope szemszöge:

* Egy év múlva * 

Hangos telefoncsörgés töltötte be a kocsit, miközben a pirosnál álltunk.

- Anya, el fogunk késni a bölcsiből! - szólt rám Blaire hátulról.

- Kicsim, nem tehetek róla, hogy apád úgy eldugta a kocsi kulcsot, hogy egy fél órán át kellett keresnem!

- Jó! - forgatta meg a szemét. Három éves, de már úgy viselkedik, mint egy hisztis lázadó tinédzser. Elvettem a telefontartóból a mobilomat és meglepődve vettem észre, hogy Liam hív.

- Igen? - szóltam bele.

- Elfolyt Soph magzatvize!

- Mi? Szülni fog? - ijedtem meg és amint zöldre váltott a lámpa, beletapostam a gázba.

- Ahha!

- Oké. Nemsokára ott leszek!

- Rendben! - vágta rá és lerakta.

- Kicsim, beviszlek a bölcsibe és megyek tovább, oké?

- Jó!

Lefékeztem a bölcsi előtt. Gyorsan leöltöztettem bent Blaire-t, adtam neki puszit és átadtam a gondozónőnek. Amilyen gyorsan csak tudtam, bepattantam a kocsiba és a klinika felé vettem az irányt, ahol én is szültem. Leparkoltam, majd a recepción útbaigazítást kértem és a szülészeti folyosóra rohantam. Kicsit elfelejtettem már a járást. Mikor odaértem, mindenki ott ült.

- Elvitted Blaire-t a bölcsibe? - kérdezte Lou, miközben átölelt.

- El. De végighisztizte az utat.

- Az én lányom! - nevetett fel.

- Liam? - kérdeztem.

- Bent van - válaszolták. Hát igen... Ez a pillanat is eljött. Kilenc hónappal ezelőtt nagy izgalmak közepette jelentették be, hogy kisbabájuk lesz. Nagyon izgatottak voltak, ahogyan mi is. Végre lesz Blaire-nek játszótársa, ugyanis az is kiderült, hogy kislány és Janice Destiny Payne-nek fogják hívni, de csak Des-nek fogjuk becézni. Biztos tündéri kislány lesz.

- Majd meghalok az álmosságtól! - szólalt fel Amelia.

- Én is! - húztam el a számat.

- Hozzak kávét? - kérdeztem.

- Megteszed? - pislogott rám mosolyogva.

- Kér még valaki? - néztem körül. Mindenki megrázta a fejét, én pedig útnak indultam egy kávégép felkutatására. Öt perc sétálás után rátaláltam egyre, így odaléptem és bedobtam a pénzt, majd kiválasztottam a megfelelő italokat. Mikor csipogott, kivettem a két poharat és indultam volna vissza, csakhogy kicsit megszédültem, így nekidőltem a falnak. Már három napja ez van velem. Folyton szédülök és tegnap hánytam is kétszer, de ezt Lou nem tudja, mert csak aggódna. Mikor visszaértem, Amelia kezébe nyomtam a poharat, aki megköszönte. A szülőszobát elválasztó kétszárnyas ajtó mögül hangokat hallottam, majd Liam lépett ki rajta kék műtős ruhában, nagy vigyorral az arcán és egy rózsaszín plédbe csavart kis csomaggal a kezében. Rögtön köré gyűltünk, hogy megcsodálhassuk az új jövevényt. Gyönyörű kis csöppség már most. A szája az anyukájáé azt már most látom és az orra is, a szeme pedig kétségtelenül Payno-é. Ránk pislogott, mi pedig olvadozni kezdtünk.

- Annyira kis édes! - gügyögtem és megfogtam apró kezét, amivel egyből megszorította az ujjamat.

- Az anyukát át toltuk a szobájába, be lehet menni, de nem sokáig - jött ki egy nővér.

- Rendben! - szólt oda Liam és megindult a magán szobák felé. Benyitott egy nagy fa ajtón és megláttuk Soph-t az ágyon feküdni. Ránk mosolygott és nyújtotta a kezét a kislányáért, akit meg is kapott.

- Jaaj, úgy örülök! - borultam a nyakába.

- Minden úgy volt, ahogyan mesélted. Rohadtul fájt!

- Ez már csak ilyen! - nevettem fel.

- Basszus, ne ijesztgessetek már minket! - szólalt fel Stas Ameliara nézve, aki egyetértően bólogatott.

- Jajj, ne finnyáskodjatok már! Megéri! - mosolygott Soph és megpuszilgatta az alvó csöppséget.

- Menjünk, hagyjuk kicsit magukra őket - mondtam.

- Hagyunk pihenni, majd holnap jövünk! - mondta Stas. Elbúcsúztunk, majd kivonultunk a szobából és mindenki ment a dolgára.

- Bébi, te mész haza? - kérdezte Lou.

- Ahha. Te?

- El kell intéznem még pár dolgot.

- Ma te vagy a soros a bölcsiben!

- Tudom! Elhozom! - mosolyodott el, majd kaptam egy rövid csókot és beült a terepjárójába. Én is kinyitottam a kocsit, behuppantam és egy drogéria felé indultam terhességi tesztért, ugyanis meg akarok róla győződni, hogy mi bajom van. Csörögni kezdett a telefonom, amit gyorsan fel is vettem.

- Igen?

- Tíz perc múlva becsapódom hozzátok! Hazz egyedül hagyott! - mondta szomorúan Amel.

- Oké, még boltban leszek, de sietek haza.

- Oké – válaszolta, majd letette. Leparkoltam a bejáratnál, gyorsan besiettem, lekaptam egy tesztet, kifizettem, majd távoztam. Hazaérve már az ajtóban találtam a barátnőmet.

- Hol voltál? – kérdezte, miközben a riasztó kódját pötyögtem be.

- Terhességi tesztet vettem - mondtam ki és gyorsan becsaptam az ajtót magunk mögött, mielőtt felvisított volna.

- Mi vaaaan? - kérdezte öt oktávval feljebb hangon.

- Tegnap hánytam, ma egész nap émelygek és szédülök.

- Ohh. Úú dejóó! - kezdett el pattogni.

- Megyek, megcsinálom. Feljössz?

- Perszee! Asszisztálok!

- Nem kell tartani a tesztet, nyugi! Nagylány vagyok! - nevettem fel.

- De ajj! - görbítette le a száját. Mint Blaire... Amint felértünk, bezárkóztam a fürdőbe és elvégeztem a tesztet, majd a csapra tettem. Három perc van ráírva. Bassza meg! Blaire-nél még öt volt! Így nincs időm gondolkozni sem!

- Jöhetsz! - szóltam ki, mire a barátnőm betört.

- Naa, mizu? - nézett körül. Ez mégis mit reggelizett?

- Három percet várni kell.

- Ohh... Ajj de örülöök! Louis tudja?

- Dehogy tudja. Ha pozitív, akkor ma este elmondom neki.

- Júúj! Csomagold be a tesztet és azt add oda! - tapsikolt.

- Hmm...nem rossz ötlet! - töprengtem el.

- Bébi, megjöttem! - hallottuk meg lentről. Ijedten összenéztünk, majd az ajtóhoz rohantam.

- Szia, szívem! Pillanat és megyek! - kiabáltam le.

- Amel, menj és szórakoztasd! - tuszkoltam ki az ajtón.

- Mi van? Hogy? - kérdezte, de rácsaptam az ajtót. Még van egy perc.

- Louis, néézd ezt a felsőt vettem ma! - hallottam meg a barátnőm hangját mire felnevettem. Ez hülye... Szegényt Louis.. Mikor letelt az egy perc, belenéztem a tükörbe, majd kifújtam magamat. Basszus...akarom én ezt? Lassan felemeltem a tesztet és ránéztem. Pozitív... Mivel digitális, csak annyit írt ki, hogy terhes vagyok. Terhes vagyok? Úristen terhes vagyok! Újra megnéztem és mellé volt írva, hogy 6-7 hét. Ez mi? Kimutatja, hogy mennyi idős? Úristen már 6-7 hetes? Blaire három hetes volt, mikor észrevettem, hogy már nem egyedül vagyok... Megint végig kell csinálnom? A hasamra tettem a kezemet és elfordultam a tükörben, hogy oldalról lássam. Már észrevehető egy nagyon minimális kis domborodás. Én azt hittem túl sokat ettem...

- Bébi, segíts! - hallottam meg Louis-t, ezért gyorsan eltettem a tesztet a szobánkban és lesiettem. Amelia mászkált utána és be nem állt a szája.

- Engem kikészít ez a nő! Mit adtál neki?

- Én ugyan semmit! - kuncogtam fel. Amel rám nézett mire elmosolyodtam és bólintottam.

- Ez aaaz! - kezdett el ugrálni és megölelt.

- Belétek meg mi ütött? - nevetett fel Lou.

- Örülök a babának! – mondta, mire oldalba vágtam.

- Mármint tudod, Des-nek! - javította ki magát az oldalát fájlalva.

- Furák vagytok ti nekem! - nézett rám, majd Ameliára aztán újra rám.

- Jajj bébi, csak izgatottak vagyunk az új családtag miatt! - öleltem meg és a nyakába fúrtam az arcomat.

- Akkor jó - simogatta meg az oldalamat.

- Ha smárolni kezdtek, hányok! - szólalt meg Amelia, mire felröhögtünk.

- Nincs neked valami közöd Styles-hoz? - nézett rá Lou és elengedett.

- Jut eszembe gyerekek....éhes vagyok - sétáltam a hűtőhöz. Kivettem egy doboz joghurtot és tovább nézelődtem. Mivel egyem? Áhh savanyú ubi! Úristen, de megkívántam. Felbontottam a joghurtot, majd kivettem egy ubit, belemártogattam és beleharaptam.

- Kicsim, mit eszel? - hallottam meg Lou hangját. Gyorsan belemártottam az utolsó falatot és megettem.

- Csak joghurtot! - mondtam teli szájjal.

- Ahha...

Dörömbölést hallottunk az ajtó felől, majd beesett rajta Harry és Stas.

- Maciii! - szaladt Amel Harry-hez.

- Hánynom kell - mondtam unottan és kanalaztam még egyet a joghurtból.

- Hope, mikor menjek Blaire-ért?

- Hát...mehetsz most is. Már fél négy van.

- Akkor elmentem! Nemsokára jövünk.

- Oké - válaszoltam.

- Hazz, képzeld.. - kezdte Amelia.

- Amel, befogod a szádat arról! - szóltam rá.

- Ajj! - huppant le a kanapéra. Mint egy három éves...

- Miről van szó? - kérdezte Stas.

- Semmi komoly, de gyere már egy kicsit segíteni nekem a konyhába! - mondtam és magammal rángattam.

- Naa! Mi van?

- Terhes vagyok.

- Hogy mi vaaan? - vigyorodott el.

- Babám lesz. Megint - mosolyodtam el.

- Júúj! - sipította és letapizta a hasamat.

- Nem vagy százas - nevettem fel.

- Nézzél már magadra Williams! - nevetett fel. Hirtelen fájni kezdett a hasam, majd hányingerem lett, és mint akit puskából lőttek ki, rohantam a vécére rókázni.

- Jól vagy? - jött utánam Stas.

- Ahha, csak a szokásos - öblítettem ki a számat és ránéztem.

- Jaaj úgy örülök! - ölelt meg.

- Én is, csak Louis még nem tudja!

- Csinálj neki vacsit és adj át neki babacipőt! Örülni fog!

- Eljössz velem babacipőt venni? Izé meg elvihetnétek Blaire-t este egy kicsit.

- Persze! - nevetett fel. Kimentünk a fürdőből a nappaliba.

- Gyerekek, maradjatok itt, mi elmegyünk pár dolgot venni! - mondta Stas és felvette a kabátját.

- Szeretlek titeket és Amelia, ha kikotyogod, eláslak a kertbe! - néztem rá mire nevetve bólogatni kezdett. Bepattantunk a kocsiba, elszáguldoztunk egy baba boltba, ott vettünk citromsárga színű kiscipőt, mert ugye még a nemét nem tudjuk, majd visszasiettünk a házba.

- Bébi, hol voltál már megint? - kérdezte Lou, míg levetkőztem.

- Anyaaa! - szaladt ide Blaire, akit ölbe is kaptam.

- Csak boltban pár dolgot venni! - pusziltam meg a kislányom arcát.

- Itt vannak a többiek! - mondta és besétált a nappaliba.

- Halihó skacok! - intettem.

- Liam, te hogy hogy nem a kórházban vagy?

- Itthon hagyott valamit és hazajöttem, csak átnéztem ide is.

- Jaaa! - mosolyodtam el és letettem a kislányomat.

- Hope.. gyere - húzott félre Hazz.

- Igen?

- Tudok mindent - vigyorodott el.

- Valahogy sejtettem, hogy nem tudja tartani a száját a barátnőd!

- Különben ki foglalná le Louis-t, míg vacsit főzöl? - nevetett fel.

- Úgy szeretlek titeket! - öleltem meg.

- Áthívtam Liam-ékhez kiságyat szerelni, hogy ne az újdonsült kispapának kelljen! - nevetett fel.

- Olyan jó barátok vagytok! - néztem rá kiskutya szemekkel.

- Nehogy elbőgd magad! - nevetett.

- Tedd tönkre a pillanatot! - kuncogtam.

- Hope! - hallottam meg Lou hangját.

- Igen? - sétáltam oda.

- Megyek kiságyat szerelni.

- Jól van bébi - adtam neki szájra puszit.

- Siess haza! - mosolyodtam el, majd útjára engedtem. A fiúk elmentek, a két lány pedig maradt.

- Akkor vigyem Blaire-t? - kérdezte Stas.

- Ahha!

- Segítsek? - nézett rám Amelia.

- Az jó lenne!

- Na, akkor Blaire, köszönj anyának!

- Szia! Hova megyek? - nézett fel rám.

- Keresztanyával elmentek sütizni, jó? - guggoltam le hozzá.

- Jóó! - kezdett futni a kabátjáért. Elnevettem magamat és felálltam.

- Akkor, sziasztok! - köszönt el Stas, majd megfogta a kislányom kezét és elmentek.

- Akkor kezdjünk hozzá! - csaptam össze a kezeimet és Ameliara néztem.

••• 

Este kilenc óra van, Amelia tíz perce elment, én meg Lou-t várom megterítve és az ajándékkal becsomagolva. Hihetetlenül izgulok. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Autózúgást hallottam kintről, majd lépteket és zörgést az ajtónál. Felálltam, majd odamentem és mikor belépett, a nyakába ugrottam.

- Bébi! Mi ez a nagy öröm? - nevetett fel és átölelt.

- Nem örülhetek neked?

- De! – mondta, majd letett és megcsókolt.

- Csináltam vacsit! - sétáltam az asztalhoz.

- Ügyes vagy bébi. A lányunk?

- A keresztanyjával.

- Ünneplünk valamit?

- Öhm...lehet. De gyere, mert már éhen halok! - nevettem fel és leültem. Ő is helyet foglalt, aztán szedett az ételből, ahogyan én is.

- Milyen volt az ágy összerakás? - kérdeztem.

- Párszor földhöz vágtuk az alkatrészeket. Kijöttem a gyakorlatból, pláne, hogy már Blaire rendes ágyat kapott..

- Igen, már nagylány. De sikerült?

- Persze! Örülni fognak!

- Nagyon jó barátok vagytok! - mosolyodtam el.

- Öhm bébi, miért csillog a szemed? - kérdezte furán nézve.

- Na, jó! Nem tudok várni! - pattantam fel, majd az ajándék dobozért mentem, amiben a teszt és a kis cipő volt. Értetlenül nézett rám, majd bontogatni kezdte. Idegőrlő pár másodperc volt. Először kivette a tesztet, aztán a cipőt is és nagy vigyorral rám nézett.

- Babánk lesz? - kérdezte és felállt, majd átölelt. Karjaimat a nyaka köré fontam és a vállába fúrtam az arcomat.

- Nagyon úgy néz ki! - kuncogtam.

- Szeretlek bébi - mondta. Eltoltam magamtól, majd a szemébe néztem.

- Én is téged! - mosolyogtam és lassan megcsókoltam.