Chapter ~ 56.

Hope szemszöge:

Louis hangjára ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és vele találtam szemben magamat.

- Kicsim én, nem akarlak zavarni, de délután két óra van.

- Hogy mennyi? - ültem fel hirtelen, de meg is bántam, mert rohannom kellett a vécére. Mikor végeztem, kimostam a számat és visszadőltem az ágyba.

- El kéne mondani Blaire-nek - nevetett fel.

- Hol van? - motyogtam a párnába.

- Lent. Mesét néz.

- Felhozod?

- Fel! – nevetett, majd kiment. Rohadt fáradt vagyok. A végtagjaimat alig bírom tartani, a szemem csukódik le és egyszerűen nincs kedvem semmihez.

- Anyaa! - rontott be Blaire és felugrott az ágyra. Louis mosolyogva bejött, majd leült az ágy szélére.

- Beteg vagy? - kérdezte szomorúan.

- Nem kicsim. Emlékszel, hogy beszélgettünk a kis tesóról?

- Igen! Neked mikor lesz olyan nagy hasad, mint Sophia néninek?

- Hamarosan. Már a pocakomban van a pici!

- Mii? Tényleeeg? És hall engem? - tette rá a fejét a hasamra mire felnevettem.

- Még nem hiszem - kuncogtam.

- És mikor jön onnan ki?

- Az még elég soká lesz!

- Ohh... de majd választhatok neki nevet?

- Persze prücsök!

- Én húgit akarok!

- Azért lehetne már fiú is! - nevetett fel Lou.

- Apaa! - rakta karba Blaire a kezeit.

- Majd kiderül - mosolyodtam el.

- Mikor mész orvoshoz?

- Ma ráveszem magam.

- Bébi, jó lenne minél hamarabb!

- Megyek már! - forgattam meg a szemeimet, majd felálltam és a fürdőbe mentem. Gyorsan elvégeztem a reggeli dolgokat, kifésültem és kivasaltam a hajamat, majd kimentem a szekrényhez valami ruhát keresni, felöltöztem és kész is voltam. Felkaptam a mobilomat, majd lementem a nappaliba.

- Louis, akkor elmegyek a dokihoz.

- Rendben!

- Anyaaa, nem mehetek? - szaladt ide Blaire.

- Nem kicsim, majd máskor, oké? - mosolyodtam el, majd leguggoltam, adtam neki egy puszit, felvettem a kabátomat és a kocsi kulcsot felkapva kimentem a garázsba. Bepattantam a terepjáróba, kiálltam, és a kórházig meg sem álltam. A parkolóban könnyen találtam helyet, az épületbe érve pedig rögtön a recepcióhoz mentem.

- Dr. Kingston ma bent van? - kérdeztem.

- Bent. 

- Köszönöm – mondtam, majd már siettem is fel a másodikra. Mivel nem várt kint senki, bekopogtam mire egy tessék hangzott ki.

- Jó napot! - köszöntem a nekem háttal ülő dokinak. Lassan megfordult, majd egy barátságos mosollyal közelebb jött.

- Jó napot Ms. Williams! Rég találkoztunk! Csak nem?

- De! - nevettem fel.

- Jöjjön, megvizsgálom.

Tettem amit kért, levetkőztem, felfeküdtem az asztalra, ő pedig rám nyomta azt a jéghideg zselét és körözni kezdett a hasamon. Hümmögött párat, majd felém fordította a monitort.

- Látja ezt itt?

- Asszem'! - nevettem fel mire elmosolyodott.

- Nos, ez két petezsák...

- Hogy mi? - néztem rá hülyén.

- Blaire nem pont így nézett ki...sőt! - vontam össze a szemöldökömet.

- Hát, ez teljesen biztos!

- Van valami baj?

- Baj az nincs... Maga ikreket vár.

- Hogy miket? - csúszott kb. három oktávval feljebb a hangom.

- Ikrek. Úgy látom kétpetéjű, de ezt majd inkább később mondom biztosra! Gratulálok!

- Oh.. Huh, hát...köszönöm - pislogtam nagyokat lesokkolódva. Gyorsan letöröltem a trutyit, majd felöltöztem, megkaptam a papírokat és indultam ki.

- Két hét múlva találkozunk!

- Rendben! Viszlát! – intettem, és kimentem. Kisiettem a parkolóba, majd beültem a kocsiba és gondolkozni kezdtem. Oké, hogy Louis családjában benne van, hogy ikrek lesznek, de ezt nem vártam. Erre én nem vagyok felkészülve.. Két baba... Egyszerre… Louis mit fog szólni? Három gyerekes szülők leszünk? Te jó ég... Kifújtam a levegőmet, majd beindítottam a kocsit és hazaindultam. A garázsban leparkoltam, majd felvettem a papírokat és a kocsit lezárva, bementem.

- Szia, szívem! - kiabáltam el magamat.

- Nappali! - kiabált vissza. Blaire-vel éppen játszottak.

- Mi volt az orvosnál? Minden rendben? - kérdezte.

- Hát... - néztem félre.

- Anyaa! Doktor bácsinál voltál? - nézett rám Blaire.

- Igen kicsim - mosolyodtam el.

- De bébi, minden rendben? Ne hozd már rám a frászt!

- Beszélhetnénk a konyhában? - kérdeztem és besétáltam, ő pedig utánam jött.

- Mi az? - nézett rám.

- Szerintem ülj le! - kuncogtam.

- Hope! Mondd már! - szólt rám miközben felült a bárszékre.

- Jó jó! - nyugtattam le.

- Szóval, az a helyzet, hogy... - kis szünetet tartottam.

- Hope, az idegeimmel játszol! - szólt közbe idegesen. Elnevettem magamat, majd a szemébe néztem.

- Ketten vannak - jelentettem ki és közelebb mentem hozzá.

- Hogy mi? Mármint… mi van?

- Hát...ikreket várok! - kuncogtam és közelebb lépve a lábai közé férkőztem a csípőmmel, karjaimat pedig a nyaka köré fontam.

- Komolyan? - pislogott.

- Tényleg! És félek..

- Uhh.. Öhm.. Ezt még fel kell dolgoznom! - nevetett.

- Nekem is... Két gyerek. Egyszerre. 

- Bébi, majd a srácok segítenek, ha valami van, de megbirkózunk a feladattal!

- Tudom.. Csak...félek.

- Én is, de megoldjuk! Anyagilag meg eszedbe se jusson aggódni!

- Ahh.. oké - döntöttem homlokomat az övének.

- Szeretlek. Menjünk vissza Blaire-hez.

- Én is - mosolyodtam el, majd eltávolodtam tőle és visszasétáltunk a nappaliba.

- Anyaa, mit mondott a doktor bácsi a kis tesómról? - pislogott rám a kislányom. Felemeltem és a kanapéra leülve az ölembe ültettem.

- Az a helyzet, hogy két kis tesód lesz, mert ikrek, úgy, mint Phoebe és Daisy.

- Juhééé! - pattant fel, majd szaladgálni kezdett a nappaliban.

- Öhm, prücsök, jól vagy? - nevette ki Louis.

- Igeen! - kiabálta.

- Áthívjuk a srácokat? - kérdezte Lou nevetve.

- Ahha! Mondjuk el nekik! - dörzsöltem össze a kezeimet izgatottan.

- Oké, akkor megyek telefonálni - állt fel és a konyhába ment.

- Blaire ne szaladgálj már! - szóltam rá.

- De anyaa - görbítette le a száját.

- Gyere, keressünk valami mesét.

- Okéé! - szaladt ide, majd felugrott a kanapéra, én pedig az ölembe tettem a laptopot.

- Szörny Rt.! – mondta, én pedig teljesítettem a kívánságát és elindítottam. Rám dőlt, én pedig magamhoz húztam és filmezni kezdtünk.

•••

Negyed óra elteltével autózúgás hallottunk meg, majd pár másodperc múlva berontott az egész bagázs, persze Liam és Soph nélkül.

- Bejelentés lesz? - tapsikolt Stas.

- Igen! - mosolyodtam el, kikapcsoltam a mesét és az alvó kislányomra néztem.

- Louis, felviszed? - kérdeztem.

- Ahha! – mondta, majd ölbe vette.

- Amúgy, csak Niall nem tudja, meg Liam-ék! - nevetett Stas.

- Van, amit ti se tudtok, nyugi! – kuncogtam, majd beálltam a nappali közepére, ők pedig helyet foglaltak a kanapén. Louis lejött, majd leült a fotelbe.

- Szóval...először is, ugye terhes vagyok - néztem nevetve Niall-re, aki döbbenten hallgatott.

- Még több Tomlinson? - szólalt fel mire csúnyán ránéztem.

- Gratula! - vigyorodott el.

- Köszi. A másik pedig, hogy ikrek.

- Hogy micsodák? - döbbent le a két lány.

- Basszus, gratulálok! - pattant fel Amelia, majd Stas, aztán mindenki megölelgetett.

- Hát, ja. Úgyhogy kemény lesz! - nevetett Lou.

- Ránk mindig számíthattok! - vigyorgott Stas.

- Igen! - vigyorgott Amelia.

- Köszi skacok! Liam-ék mikor jöhetnek haza? - kérdeztem.

- Holnap. Soph szomorú volt, hogy nem hívtad - mondta Amelia.

- Tudom, mindjárt bepótolom, csak ez olyan sok volt egyszerre..

- El hisszük! - kuncogott Stas. A zsebemből kicsúsztattam a telefont, és amíg a többiek társalogtak, elvonultam a konyhába. Kicsörgött, majd Soph beleszól suttogva.

- Szia!

- Szia! Úgy sajnálom, hogy nem hívtalak, csak volt egy kis dolgom, vagyis nem olyan kicsi... Na, de hogy vagytok? - hadartam el.

- Semmi baj! Jól vagyunk. Holnap vihetjük haza. Nincs semmi baj szerencsére.

- Jajj, olyan édes! Tündéri! Már alig várom, hogy megfogdoshassam! - nevetettem fel, mire kuncogni kezdett.

- Stas mondta, hogy majd szeretnél nekem, vagyis nekünk mondani valamit.

- Élőben szerintem jobb lenne.

- Most! - parancsolt rám.

- Olyan gonosz vagy!

- Mondd!

- Hát, jó. Az a helyzet, hogy úton van a következő Tomlinson!

- Mii? Komolyan? Gratulálok!

- Köszi, de ez még nem minden!

- Hogy hogy?

- Úgy néz ki, ikrek lesznek!

- Hogy mi van? - mondta kicsit hangosabban. Remélem, nem alszik Des...

- Mindenki így reagál! - kuncogtam.

- Hát, azért ez elég nagydolog! Úristen! Duplán gratulálok! - nevetett fel.

- Köszi!

- Bébi! - hallottam meg Louis-t.

- Na, most leteszem, majd holnap találkozunk!

- Rendben! Szia! - köszönt el és letette.

- Hm? - léptem a nappaliba, és csodálkozva vettem észre, hogy Blaire az apja ölében van és nem fent alszik.

- Nézd meg, szerintem belázasodott - tette Blaire homlokára a kezét, viszont én már a kislányom nézéséből tudtam, hogy ő bizony beteg.

- Gyere bogyó, felmegyünk - emeltem az ölembe.

- Srácok, szerintem menni kéne - szólalt fel Hazz.

- Menjünk! Majd holnap talizunk, mert megyünk baba látogatóba! - mondta Stas.

- Oké! Sziasztok! - köszöntem el és a lépcső felé indultam.

- Anya, fázok - motyogta Blaire.

- Mindjárt beteszlek az ágyba bébi, jó? - kérdeztem és belöktem a szobája ajtaját, majd letettem az ágyra és betakargattam, aztán a lázmérőt kivettem a fiókból és betettem a megfelelő helyre.

- Na mizu? - sétált be Lou.

- Még nem tudom. Csinálsz neki teát?

- Persze – mondta, majd kiment.

- Rosszul érzem magam - szipogta.

- Befeküdjek melléd manó? - kérdeztem mire bólogatni kezdett. Elmosolyodtam, felemeltem a takarót és mellé bújva átöleltem. Éreztem, ahogyan remeg az apró teste és a szívem rögtön összeszorult.

- Szeretlek manó - suttogtam, mert láttam, hogy félálomban van.

- Én is anya - mondta aranyosan, majd lehunyta a szemeit. Sípolni kezdett a lázmérő, ezért kivettem. Harminckilenc fokos láza van, amiért kicsit aggódom.

- Itt a tea! - jött be Lou egy tíz perc múlva.

- Harminckilenc fokos a láza. Hozol fel lázcsillapítót és csinálsz hűtőfürdőt?

- Bébi, fogalmam sincs, hogy kell azt csinálni, de gyógyszert azt hozok! - nevetett. Óvatosan feltámaszkodtam és kimásztam az alvó kislány mellől, majd kimentem Lou-val. A fürdőbe mentem, elkészítettem gyorsan a vizet, majd Blaire szobájába sétáltam. Muszáj lenyomni a lázát.

- Kicsim - simogattam meg az arcát mire kinyitotta a szemét.

- Nézd, itt van ez, idd meg! - adtam neki oda az innivalósát, amiben cselesen össze volt törve a gyógyszer, hisz magába nem veszi be.

- És most gyere manó! - emeltem fel és a fürdőbe vittem.

- Add ide, nehogy megrúgja a hasadat véletlenül! - mondta Lou, mert már tudta mi fog következni.

- Fázok! Nem akarom! - kezdett el hisztizni Blaire.

- Kicsim, ettől jobb lesz!

- Neeem! - kiáltotta és sírni kezdett. Louis gyorsan leöltöztette és akárhogy kapálózott Blaire, az apja erősebb volt és belerakta a vízbe. A szívem szakad meg ilyenkor... Mikor lenyugodott, én is közelebb mentem és fürdetni kezdtem.

- Anya, ki akarok menni! - szipogott.

- Mindjárt kicsim - mosolyodtam el, majd Louis-ra néztem, aki kivette és törölközőbe csavarva a szobájába vitte. Ott gyorsan ketten pizsibe bújtattuk és betakartuk.

- Aludhatok? - nézett rám könnyes szemekkel.

- Persze, szívem – mondtam, majd puszit adtam a homlokára és éreztem, hogy már nem olyan tűz forró.

- Gyere, menjünk - fogtam meg Lou kezét.

- És ha felriad?

- Bébi, akkor úgyis kiabál - mosolyodtam el. Aggódóan ránézett, majd követett engem. Átsétáltunk a szobánkba és elmentünk zuhanyozni, aztán mi is pizsibe bújtunk és befeküdtünk az ágyba.

- Nem vagy rosszul? - kérdezte Louis felém fordulva.

- Nem. Csak éhes vagyok - nevettem fel.

- Mit hozzak fel?

- Nutella? - haraptam az ajkamba.

- Magában?

- Ahha - kuncogva a párnába fúrtam a fejemet.

- Hozom - pattant fel, majd már itt sem volt. Pár perc múlva a nutellás üveggel és egy kanállal jött be. Átadta, én pedig felülve kanalazni kezdtem.

- Bébi...ugye nem leszel olyan hisztis, mint Blaire-nél?

- Megpróbálok - sóhajtottam és fél kezemmel a hajába túrtam.

- De te se viselkedj hülyén - néztem rá.

- Én nem is szoktam!

- Louis, le fog szakadni a plafon! - nevettem fel.

- Na, várj! – vigyorgott, majd kivette a kezemből a nutellámat és rám nehezedve megcsókolt.

- A nutella finomabb - motyogtam a szájába és pimaszul elmosolyodtam.

- Igen? - kérdezte és csikizni kezdte az oldalamat.

- Nee, Louis! - kuncogtam és megpróbáltam védekezni úgy, hogy oldalra fordulva összehúztam magam, de nem hagyott békén.

- Louiis, már fá-fáj a hasam! - kacagtam és arcomat a párnába fúrtam.

- Szóval mi a finomabb?

Felnevettem és ránéztem.

- Te, szívem! - törölgettem meg a szemeimet.

- Azért! - dőlt le mellém.

- Figyu.. - kezdtem és a csípőjére ültem.

- Úgy elégetném valamivel ezt a kalóriát, amit a nutellával bevittem - néztem a szemeibe, amik már huncutul csillogtak.

- Semmi akadálya! – vigyorgott, majd végigdöntött az ágyon és elkezdődött egy romantikus este, kettesben...