Chapter ~ 39.

~*- Ne veszekedj most velem! - szorítottam össze a szemem az újabb görcsre.

- Hope ez nagyon sűrű - aggodalmaskodott.

- Nem! - tiltakoztam és megpróbáltam lefeküdni, de hiába. Csak rosszabb lett.

- Francba a makacsságoddal! Azonnal beviszlek! - jelentette ki és beszáguldott a fürdőbe.*~

Louis szemszöge:

A lehető leggyorsabb tempóban öltöztem fel. Hope fél, látom rajta, de nem engedem, hogy a makacssága veszélyeztesse a babát. Mire kiértem ő a nadrágját rángatta magára. Elmosolyodtam a pufogásán és segítettem neki felöltözni. Felkaptam a táskát, ami már 2 hete az ágy mellé van készítve és a menyasszonyomat átölelve indultam le a lépcsőn. Ráparancsoltam, hogy várjon, meg míg kiviszem a cuccokat a kocsiba, majd visszamentem segíteni, felvenni a cipőt és a kabátot. Kikísértem a kocsihoz és türelmesen vártam, míg beül. Gondosan bekötöttem, majd becsaptam az ajtót és a kocsit megkerülve bepattantam a volán mögé. Felnyögött és összeszorította a szemét. Kezét a hasára simította és simogatni kezdte. Olyan gyorsan történik minden. Fel sem tudom fogni, hogy valószínűleg hajnalban vagy akár még ma megszületik a kislányom. Apa leszek. Én. Nem, ezt még nem tudom feldolgozni. Hiába tudatosította bennem 9 hónapja Hope, akkor még nem igazán éreztem a súlyát. Ahogyan növekedett a pocakja kezdtem felfogni, de ez nem egészen olyan mintha a kezemben tartanám a kislányom. Már most szeretem. Szeretem érezni a rugdosásait és szeretek neki énekelni is. Valószínűleg jó darabig nem tudom majd felfogni, hogy köztünk van és furcsa lesz, de tudom, hogy jó szülők leszünk.

- Louis.. - fújta ki a levegőt Hope ezzel kizökkentve a gondolkodásomból.

- Már nincs sok hátra bébi, bírd ki! - tettem a pocakjára a kezem és a felettünk felvillanó piros lámpa láttán megnyomtam a gázt.

- Mit csinálsz? - kérdezte.

- Minél hamarabb be akarok érni és nem ez a megfelelő időpont, hogy lehurrogj - közöltem vele mire sóhajtott egy nagyot és behunyt szemmel hátradőlt. A parkolóba érve ledudáltam egy szerencsétlenkedő férfit, majd amint a kocsi motorját leállítottam, kipattantam és a másik oldalra mentem segíteni Hope-nak. A hátát támasztva indult meg a bejárat felé engem lehagyva...akkor csak sürgős neki is, hogy beérjen.. Gyorsabbra vettem a lépteim és az ajtóban utol is értem. A recepcióhoz mentünk és a kicsit sem barátságos hölgyre néztünk, aki a mutatóujját feltartva jelezte, hogy várjunk. A pumpa kezdett bennem felmenni és alig tudtam visszafogni magam, hogy rá ne ordítsak. A mellettem lévő törékeny lány halkan nyöszörgött egyet én pedig az idősödő élénkvörös hajú nő kezéből kikaptam a telefont és lecsaptam.

- Héjj! - mordult fel.

- A menyasszonyom vajúdik maga meg trécselget! Csinálja a dolgát és hívjon valakit! - emeltem fel a hangom. A nő megszeppent és Hope felé fordult.

- Ki az orvosa?

- Dr. King...Kingston - nyögte és belém kapaszkodott.

- Amy hozz egy tolószéket! - kiabált az egyik fiatal nővérnek, aki bólintott és elrohant. A recepciós felemelte a telefont és Dr.Kingstont hívta, aki mint megtudtuk otthon van, de készenlétben.

A tolószék pár pillanat múlva megérkezett, Hope pedig magától beleült.

- A kibérelt kórterembe viszem magukat, ott várják meg az orvost - jelentette ki és benyitott az egyik hatalmas fa ajtós helyiségbe. Magunkra hagyott én pedig az ágyhoz toltam Hope-ot, aki segítséget nem kérve felfeküdt rá.

- Felismertek téged - nézett körül az otthonosan berendezett kórteremben.

- Hát..ami azt illeti.. - motyogtam és kicsit hátrébb húzódtam nehogy leüssön.

- Te bérelted ki?

- Igen..

- Végülis..jobb itt szülni, mint egy fehér, vegyszer szagú szobában.

- Egyetértek! - bólintottam és közelebb mentem. A hasára simítottam a kezem és simogatni kezdtem. Blaire erősen rugdosódni kezdett ami Hope-nak nem esett valami jól, ugyanis kicsit eltorzult az arca és megszorította a kezem.

- Nem sokára itt az orvos - próbáltam nyugtatni nem sok sikerrel.

- Itt leszel? - nézett kétségbeesetten rám nekem pedig majd megszakadt a szívem érte.

- Persze, hogy itt - mosolyodtam el megnyugtatóan és adtam egy puszit a homlokára.

- Nagyon fáj - nyöszörögte és az újabb fájásra összegörnyedt.

- Hol az az átkozott orvos? - morogtam.

- Ne legyél goromba vele, kérlek - sóhajtotta.

- Megpróbálom.

Negyed óra várakozás után Dr.Kingston sietett be a szobába.

- Jó estét doktor úr! - köszönt Hope én pedig kezet ráztam vele.

- Ms. Williams...milyen sűrűk a fájások?

- 5 percesek kb.

- Értem. Megvizsgálom magát, és ha szükséges, elkezdjük. Uram kérem, most fáradjon ki - nézett rám.

- Mi van? - néztem értetlenül rá.

- Ez a szabály. Kérem!

- Megyek már - sóhajtottam és egy puszit nyomtam a szerelmem homlokára, majd az ajtó felé vettem az irányt. Idegesen járkálni kezdtem a folyosón és arra vártam, hogy az orvos végezzen. 5 perc múlva megjelent az ajtóban én pedig odasiettem.

- Elfolyt a magzatvíz, úgyhogy kezdünk. A nővérek hozzák a ruháját, amit fel kell vennie és én is nemsokára jövök - közölte. Bólintottam és a zsebemben lévő telefont a kezembe véve kerestem ki a híváslistából anya számát, majd rábökve felhívtam.

- Louis? Baj van? - szólt bele álmos hangon..igen..már fél 12 van.

- Bent vagyok a kórházban Hope-val.

- Mi??? Szülni fog?

- Valószínű. Elfolyt a magzatvíz.

- Indulunk!

- Ne! Semmi értelme. Majd holnap bejöttök!

- Hívd, fel a húgod ő Londonban van.

- Oké - sóhajtottam.

- És Hope szüleit is értesítsd!

- Rendben.

- Jajj fiam izgulok értetek! Hívj, ha valami van!

- Oké - mosolyodtam el, majd leraktam. Betárcsáztam a húgom, ő pedig elég jó kedvvel vette fel.

- Louis? Mi az?

- Bent vagyunk a kórházban.

- Megindult a szülés?

- Igen!  A Wellingtonban vagyunk, ha ide szeretnél jönni!

- Indulok! Kitartás és ne legyél seggfej a dolgozókkal!

- Ismersz.

- Mint a tenyerem! Na helló bátyó! - mondta, majd letette. Gyorsan felhívtam még Hope anyukáját, de nem vette fel. Meghozták a ruhám én pedig belebújtam a szörnyű zöld színű köpenybe és a zöld színű szatyorba, amit a lábamra kellett húznom. A számra tettem a maszkot és beléptem a szobába.

- Louis - hunyta le a szemét a menyasszonyom. Odaléptem, majd megfogtam a kezét.

- Felhívtam anyát, Lottiet és az anyukádat is.

- És?

- Anyáék ide akartak jönni, de mondtam nekik, hogy majd holnap. Lottie jön és remélem, értesíti a srácokat is, anyukád pedig nem vette fel. Szomorúan bólintott én pedig jobb kedvre szerettem volna deríteni, de ebben a helyzetben ez elég nehéz feladatnak bizonyult. Berontott az orvos két nővérrel és utasításokat adott le Hope-nak, hogy hogy helyezkedjen el.

- És ha azt mondom, nyomjon akkor a tanultak szerint csinálja - fejezte be a monológját.

- Oké - bólintott és megszorította a kezem. A doki előkészült, majd még pár percig vizsgálgatta.

- Oké mély levegő és kezdjen nyomni - nézett Hope-ra aki megszorította a kezem még jobban és a szemét erősen összezárva nyomni kezdett.

••• 

2 és fél óra szenvedés után végre felhangzott a kislányom sírása, a menyasszonyom, pedig aki hősiesen küzdött egészen idáig most fáradtan hunyta le a szemét.

- Apuka elvágja a köldökzsinórt? - kérdezte az orvos, én pedig igyekeztem magabiztosan bólintani, de a sok vér eltántorított kicsit. A kezembe adták az ollót én pedig könnyedén elnyisszantottam a zsinórt. Lepedőbe csavarták és az anyukája mellkasára tették.

- Istenem, de gyönyörű vagy! Szia, mazsola - gügyögött neki Hope én pedig teljes ámulattal néztem őket. Abban a pillanatban teljesen meg voltam győződve arról, hogy szebb látvány nincs ezen a világon, mint amikor a nő, akit teljes szívedből szeretsz, világra hozza a gyermekedet. Miután Hope megpuszilgatta Blaire-t, a nővér elvette tőle.

- Megmosdatom és visszahozom - mosolyodott el.

- Ügyes voltál szívem - pusziltam meg a homlokát mire egy kicsit elmosolyodott.

- Magukra hagyom önöket - mondta az orvos, majd még a szoba elhagyása előtt gratulált és kiment.

- Már jobb? - kérdeztem aggódva.

- Sokkal. Hat a fájdalomcsillapító - motyogta.

- Pihenj - mosolyodtam el. 10 perc után a nővér a kezembe nyomta a kislányom én pedig csodálni kezdtem. A feje tetején volt egy kis, haj ami inkább az anyukájáéra hasonlít, a szeme csukva volt, de a szemöldöke íve és a szeme is az enyém, ezt már most látom. Az orra mindkettőnkből egy kicsi, a szája pedig egyértelműen az anyukájáé. El sem hiszem, hogy született egy kislányom. Apa lettem. A csöppség a kezemben mozgolódni kezdett, majd kinyitotta feltűnően világoskék szemeit.

Tehát az én szemszínemet örökölte?

- Szia - suttogtam, majd elmosolyodtam és egy puszit nyomtam a puha arcára.

- Gyere, nézzünk ki, hátha itt vannak a többiek - gügyögtem neki ő pedig figyelmesen kukucskált ki a rózsaszín takaró mögül, amibe be van bugyolálva. Kinyitottam az ajtót mire a többiek beözönlöttek.

- Halkan - figyelmeztettem őket, de rám se hederítettek, inkább a kezemben pihenő mazsola méretű kislányt kezdték csodálni.

- Annyira gyönyörű! - mondta Soph csillogó szemekkel.

- Olyan picii! - suttogta a húgom.

- A szeme tiszta apja - nevetett fel Liam mire halványan elmosolyodtam.

- Sziasztok skacok - hallottuk meg Hope halk hangját. Mindannyian az ágya köré gyűltünk és mivel kérte a babát, óvatosan átadtam neki miután kicsit feljebb ült.

- Tényleg Louis-é a szeme! - állapította meg mosolyogva.

- Innen tudjuk, hogy tényleg a tiéd! - ugratott Harry, mire nyakon vágtam.

- A szája a tiéd és a hajszíne is - mondtam mire jobban szemügyre vette és elmosolyodott.

- Mennyivel született? - kérdezte Soph.

- 2830 gramm és 51 cm - idéztem fel az orvos szavait.

- Nagyon pici! - simogatta meg az arcát Hope.

- Na, lesz még időnk csodálni, de most hagyjuk, magukra őket had pihenjenek! - szólalt fel Liam.

- Igaz! Majd holnap találkozunk! - mosolyodott el Lott.

- Sziasztok - köszönt nekik Hope. Blaire nyöszörögni kezdett, majd hozzákezdett a síráshoz.

- Azt mondta a nővér, hogyha úgy gondolom, etessem meg, viszont a pelenkázást nem bánnám, ha te csinálnád még meg - nézett rám mire bólintottam.

- Megyek telefonálok anyukádéknak, addig etesd meg.

- Oké.

Kivettem a telefont a zsebemből és bepötyögtem Hope anyukájának telefonszámát és a fülemhez emeltem. Hosszas csörgés után felvette.

- Mondd gyorsan, mert megbeszélésről surrantam ki - suttogott bele.

- Bocsánat, de ez sürgős. Megszületett az unokája.

- Micsoda?? Tényleg? Istenem én... Hogy vannak? - kérdezte.

- Mindketten jól vannak.

- Akkor jó! Amilyen gyorsan csak tudunk, odarepülünk!

- Rendben! - mondtam, majd elbúcsúztam és anyát hívtam, aki majd kisüketített a telefonban. Miután mindenkit elintéztem, visszamentem.

- Kicseréled a pelusát? - kérdezte Hope én pedig átvettem a kislányom és csinálni kezdtem a dolgomat...