Chapter ~ 42.

Hope szemszöge:

*5 hónap múlva*

- Kislányom ne mássz el apa elől! - hallottam Louis hangját a nappaliból mire felnevettem. Megtettem az utolsó lépcsőfokokat és a nappaliba léptem ahol Louis kerek hátsójával találtam magam szemben ugyanis ő is négykézlábra ereszkedve kergette Blaire-t. A lányom felkacagott és bemászott a konyhába.

- Mennyivel jobb volt mikor még nem tudott mászni.. - sóhajtotta Lou.

- Ohh majd amikor szalad előled az jobb lesz! - legyintettem mosolyogva és a konyhába mentem. Lehajoltam a csöppségért és a járókába tettem, hogy ne tudjon annyira elkóborolni. Mivel még nem jár két lábon, a járókával sem tud elindulni, úgyhogy nyűgösködni kezdett.

- Gyere bébi, nézzünk valami mesét - emelte ki Louis és a kanapéra ültette. Ebben az öt hónapban nagyot fejlődött Blaire. Már fél éves és iszonyúan hiperaktív. Gőgicsél, kúszik, mászik, sír, ha valami nem tetszik neki, mosolyog rád...játszani is lehet vele, amit az apja nagyon élvez. A srácok pedig inkább a gyurmázását élvezik a gyerek már kevésbé. Annyira aranyos szettekbe fel lehet öltöztetni, amit én ki is használok hiszen stylist vagyok. Az apukája nagyon sokat énekel neki, Blaire ilyenkor tapsikol és próbál ő is énekelni, ami iszonyat aranyos tud lenni. A srácok folyamatosan átjönnek, és olyankor elszabadul a pokol. Mintha valami óvodában lennénk, a csajokkal aztán persze nekünk kell összepakolnunk. A párok egész jól megvannak és a legfrissebb kis turbékoló galambocskáink Harry és Amelia, akik már fél évesek ők is boldogok, aminek nagyon örülök hisz Harry-t rég láttam ilyen kiegyensúlyozottnak. Louis-val júniusban voltunk egy évesek, amit kellően meg is ünnepeltünk. Hihetetlenül aranyos volt. Ismét felvitt az első randink színhelyére, a Tower Bridge tetejére, és kaptam egy óriási csokor rózsát meg ágyba reggelit is...cserébe az este az én meglepetéseim ideje volt, ami hát...maradjunk annyiban, hogy izgalmas volt. Ajtócsapódást hallottam, majd Stas barna haját pillantottam meg. A szemei fel voltak dagadva, a sminkje pedig szétfolyt.

- Stas mi a baj? - kérdeztem ijedten és odamentem megölelni.

- Hope, felmegyek Blaire-vel - mondta Louis a lányunkkal az ölében.

- Oké! - válaszoltam és a kanapéhoz húztam a barátnőmet.

- Mondd már! - sürgettem.

- Annyira idióta vagyok! Érted? Egy ribanc! - emelte fel a hangját én pedig kezdtem elveszíteni a fonalat. Most mi van?

- Mi történt? - néztem rá aggódóan.

- Megcsaltam.. - nyögte ki és ismét sírni kezdett.

- Hogy mit csináltál? És tudja?

- Annyira gyors volt minden én pedig részeg...most mondtam el neki. Nem mondott semmit csak hogy menjek el - szipogta és a mellkasához szorította a kezét.

- Stasy tudod, hogy mindenben melletted állok és támogatlak de...tényleg hülye vagy. Egy ilyen pasit nem találsz minden sarkon. Niall tényleg odavan érted.

- Jó oktass ki még te is! - csapott a combjára.

- Nem kioktatlak csak..

- Csak kioktatsz! Persze Miss. Tökéleteséletemvan mi mást is tehetne? - nevetett fel gúnyosan, ami rohadtul fájt az ő szájából.

- Stas...

- Nem Hope! Ez az igazság! Te mindig is jobb voltál! Most is van egy vőlegényed, egy kislányod...nekem meg? Már semmim!

- Csak magadnak köszönheted. Ha nem csalod meg Niall-t lehetne neked is ilyen életed! Sajnálom, hogy ilyen véleménnyel vagy rólam és el sem hiszem, hogy ezt vágtad a fejemhez! Örülnöd kéne a boldogságomnak, mert egy legjobb barátnőnek ez a dolga! - mondtam indulatosan és felpattantam.

- Hope..

- Menj el, kérlek..

- Hope, én..

- Stas...kérlek - sóhajtottam. Könnyes szemmel rám nézett, nekem pedig majd megszakadt a szívem, de amiket mondott...fájtak. Ezt nem lehet csak kitalálni..ha ezeket mondta biztos van valóságalapja is.

Szipogva az ajtó felé indult és kiment rajta. Most szívtelennek érzem magam. Hagytam elmenni pedig sehova sem tud. Jajj Hope már megint mibe keveredtél...

- Mi történt? - jött le Lou én pedig a nyakába vetettem magam és szipogni kezdtem.

- Bébi mi a baj? - simogatta meg a hátam.

- Összevesztünk.

- Min?

- Megcsalta Niall-t és én Niall pártjára álltam. Olyanokat vágott a fejemhez, hogy nekem mindenem meg van, és hogy én vagyok Miss.Tökéletes..

- Ne foglalkozz vele...

- A legjobb barátnőm! Hagytam, hogy elmenjen pedig sehol sem tudja most meghúzni magát..

- Kicsim, meg fog békélni és tudom, hogy te is, de most Niall-t kéne megkeresni.

- Blaire?

- Alszik.

- Felhívom Sophia-t, hogy vigyázzon rá és menjünk.

- Oké - bólintott. Feltárcsáztam a barátnőmet, aki azt mondta, hogy 10 perc és itt van Liam-el, így mi is készülődni kezdtünk. A beígért időpontban megjöttek, mi pedig kocsiba pattantunk. A Horan ház előtt parkoltunk le legelőször, de az ajtó zárva volt.

- Tudom, hogy hol van - mondta Lou és visszaült a kocsiba, ahogyan én is. Egy közeli pub előtt álltunk meg és berohantunk. A szöszi a pultnál ült nekünk háttal.

- Niall hála istennek, hogy megtaláltunk! - tettem a mellkasomra a kezem és próbáltam stabilizálni szapora levegővételemet.

- Hagyjatok most.. - morogta és hallottam, hogy a nyelve már nem pörög olyan gyorsan. Tehát ivott.

- Gyere, haver menjünk haza! - fogta meg a karját Lou.

- Nem! Nem megyek sehova! - kiáltotta kábán mire mindenki ránk emelte a tekintetét.

- Niall az újságok címlapján leszünk!

- Nem érdekel! Nem érdekel, már semmi hagyjatok békén!

- Na, jó! Ha most nem jössz magadtól, a hajadnál fogva ráncigállak ki innen! - sziszegtem mérgesen mire felnevetett.

- Ahh megy...hukk..megyek - egyezett bele. Beültettük a hátsó ülésre, mikor a házához értünk pedig besegítettük és ledöntöttük a kanapéra.

- Miért nem voltam neki elég? - nézett fel rám nekem pedig a szívem szakadt meg érte. Szinte hallani lehetett a repedések hangját, amik a szívén keletkeztek.

- Niall te egy nagyszerű pasi vagy és hidd el nem veled volt a gond! Stasy...ilyen. Azt hittem benőtt a feje lágya, de úgy látszik nem.

- Hogy tehette ezt?

- Haver...tudom, hogy most fáj és jobb lenne piával kiütni magad, de ez sajnos semmit nem old meg ezt már én is rég megtanultam. Emlékszel mit mondtál nekem mikor Hope-val összevesztem a bulizásaim miatt? - kérdezte, mire bólintott.

- Na...ha akkor bölcs voltál legyél most is!

- De Hope nem csalt meg téged! Egy másik férfihoz menekült tőlem!

- Nem Niall, csak Stas be volt rúgva, olyankor a bokor is bejön neki.. - forgattam meg a szemem mire Lou felnevetett.

- Most hol van?

- Nem tudom, mert összevesztünk, de meg kell keresnem.

- Valószínű, hogy a Hide Park nyugati bejáratánál lesz.

- Oké, köszi - mosolyodtam el.

- Mész?   - nézett fel rám Lou.

- Igen. Megkeresem és hazaviszem. Addig te maradj itt.

- Oké.

Adtam neki egy arcra puszit, majd kimentem a kocsihoz. Bepattantam és a park felé vettem az irányt. Megálltam a nyugati oldalon lévő parkolónál és kipattantam.

- És melyik padnál keressem? - sóhajtottam magamban és befelé indultam. Nem kellett sokat sétálnom, ugyanis rögtön megláttam a barátnőm egy padon lehajtott fejjel üldögélni. Vettem egy nagy levegőt és közelebb mentem, majd leültem mellé.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - motyogta.

- Niall mondta - néztem rá mire felkapta a fejét.

- Hogy van? Mi van vele? Nagyon ki van? Ugye nem ivott?

- Nincs jól. A közeli pub-ban találtuk meg. Részeg és magát hibáztatja mindenért. Hogy miért nem tudott megfelelni neked.

- Ohh istenem... Én vagyok a hibás! Csakis én... Nem szabadna magát hibáztatnia hisz egy csodálatos fiú és ő az életem...ha elveszítem... - csuklott el a hangja mire megsimogattam a hátát.

- Annyira rosszul bántam veled is te jó ég miket mondtam! Sajnálom Hope én, szeretlek csak...elborult az agyam..

- Semmi baj - mosolyodtam el.

- Ismerlek. De van, baj csak nem mutatod, mert jobban aggaszt, hogy itt bőgök, mint egy ovis.

Igaza volt. Bántott, amit mondott hisz valahol csak igaznak tartja, mert akkor nem mondta volna ezeket a szemembe.

- Elcsesztem mindent - rázta meg a fejét.

- Ne beszélj hülyeségeket..

- Nem beszélek..visszamegyek New York-ba. Semmi nem köt már ide.

- Meg sem próbálod rendbe hozni?

- Mit? Már sosem fog bennem úgy megbízni és én sem bocsájtok meg soha magamnak. Jobb lesz neki nélkülem, még ha most össze is törik apró kis darabokra a szívem..

- És most?

- Itt az összes cuccom ebben a táskában.. - mutatott a mellette heverő sport táskára. 

- Kiviszel a reptérre? A legközelebbi gépre foglalok jegyet, még ha fapados az sem érdekel.

- Valóban ezt akarod?

- El akarok tűnni.

- Hát jó...kiviszlek.

- Köszönöm - vette a kezébe a táskát és felállt. Visszamentünk az autóhoz, majd beültünk és elindultunk.

•••

- Elmondjam Niall-nek? - kérdeztem már a reptéren ácsorogva.

- Csak ha már elindultam haza.

- Oké. Akkor, szia. Remélem, hamar találkozunk hisz a lányom keresztanyukája is vagy..

- Tudom...igyekszem összeszedni magam és meg foglak látogatni titeket! Puszilom Blaire-t és a srácokat!

- Átadom - öleltem meg szorosan.

- Ne haragudj rám, kérlek.. - súgta a fülembe.

- Nem haragszom, tudod, hogy szeretlek, és bármikor felhívhatsz, ha baj van.

- Imádlak - mosolyodott el, felkapta a táskát és elindult becsekkolni. Sóhajtottam egy nagyot, majd gyors léptekkel a kocsihoz siettem, ugyanis pár rajongó és paparazzi is kiszúrt.  Bepattantam a volán mögé és a szöszi házához indultam hisz ott van Louis. Feltekertem a rádiót hisz épp a kedvenc számom ment és mivel zöldet mutatott a lámpa át hajtottam egy kereszteződésen, majd már csak a csattanást hallottam és egy éles fájdalom nyílalt a fejembe. Elsötétült minden.

•••

- Hölgyem! Hölgyem! Hall engem?! - hallottam meg egy férfihangot. Kinyitottam a szemeim és a kormányt láttam meg elsőnek. A fejem hasogatni kezdett, így odaszorítottam a kezem a fájó részhez azonban abban a pillanatban ijedten el is kaptam, mert meleg nedvességet éreztem. Mikor az ujjaimra pillantottam, vért láttam meg.

- Mi? Mi történt? - kérdeztem.

- Jöjjön, ellátom a sebét és tájékoztatom.

Amint az idősödő férfi kisegített, megláttam a másik kocsit és egy nőt, aki a kisfiával a kezében sírt és magyarázkodott a rendőröknek. Beültettek a mentőbe és a fejem kezdték ellátni.

- Milyen nap van ma? - nézett rám.

- Csütörtök.

- Milyen hónap és hányadika?

- Szeptember 16. azt hiszem - vontam össze a szemöldököm mire mosolyogva bólintott.

- Enyhe agyrázkódása van. Nem maga a hibás, hanem a másik vezető. Lehajolt valamiért nem látta, hogy neki piros és oldalról magába hajtott. Szerencse, hogy egy fejsérüléssel megúszta, de amiért elvesztette az eszméletét, bevisszük a Wellington kórházba.

- Mike! Beszélhetek a hölggyel? - jött ide egy rendőr.

- Természetesen! - végezte el az utolsó simításokat a kötésemen és itt hagyott.

- Mint tudja, maga szabályosan közlekedett. Az autó oldala behorpadt így elvontattuk egy szervízbe, aminek itt a címe és a száma - nyomott a kezembe egy papírt.

- Köszönöm.

- Meg kell kérdeznem, hogy, kíván feljelentést tenni a nő ellen?

Kinéztem az ablakon és rápillantottam a 35 körüli nőre és a két év körüli kisfiúra, aki sírt. Feltámadtak bennem az anyai ösztönök, így megráztam a fejem.

- Biztos ebben? Komoly baja is eshetett volna.

- De nem esett. Ott van, a kisfia nem hagyhatom, hogy a szeme láttára vigyék el az anyukáját.

- Rendben, ahogy gondolja. Értesítsek valakit?

- Nem, köszönöm! Mindjárt felhívom a vőlegényem.

- Rendben! Viszlát.

- Viszlát! - sóhajtottam és kivettem a telefonom a zsebemből. Miért velem történik ez??

Kikerestem a névjegyzékből Louis számát és vártam, hogy felvegye. Pár csörgés után beleszólt.

- Kicsim! Hol vagy már?

- Louis kérlek, ne ijedj meg...

- Mi? Mi történt?

- Balesetem volt. Bevisznek a Wellingtonba.

- Jól vagy? Mi történt? Nem fáj semmid?

- Jól vagyok, ne aggódj csak egy kis fejsérülés. Belém jöttek a kereszteződésben oldalról. A kocsi szervízben van.

- Kit érdekel a kocsi? Leszarom! Csak te legyél rendben!

- Szeretlek..

- Én is! Azonnal indulok a kórházba!

- Oké - sóhajtottam és letettem.  Becsukták az ajtót és elindultunk, persze nem szirénázva hisz nem sürgős eset. Amint odaértünk, felkísértek MRI-re és 5 perc várakozás után bemehettem. Kérdezgetett pár dolgot az orvos, majd elkísértek egy külön szobába ahol egy óriási henger alakú gép fogadott. Ráfeküdtem az asztalra és betoltak a gép belsejébe. Megkaptam a parancsot, hogy ne izeg-mozogjak, ami nehéz volt a számomra. Negyed órát kellett mozdulatlanul feküdnöm, a végére pedig majdnem be is aludtam. 

- Kész vagyunk! - hallottam meg az orvost és kijöhettem a gépből.

- Jöjjön velem - mondta és visszamentünk a rendelő részbe. Helyet foglalt az asztala mögött én pedig a kis fotelbe ültem. A feketés papírokat kezdte nézegetni, amik a koponyámat ábrázolták.

- Enyhe agyrázkódást diagnosztizált a mentőorvos, amivel pihennie kell sokat. Előfordulhat fejfájás és szédülés is. Az MRI-n nem látok semmi rendellenességet így elengedem!

- Oh, szuper!

- Arra kérem, hogy pihenjen sokat!

- Hát anya vagyok, úgyhogy ez nehéz lesz, de megpróbálom - mosolyodtam el.

- Akkor ennyi is lett volna! Legközelebb legyen óvatos! - állt fel, ahogyan én is.

- Köszönöm, viszlát! - ráztam kezet vele, majd kisiettem az ajtón. Amint kitettem a lábam a folyosóra, Louis-t láttam meg az egyik padon ülni, az arca a kezébe volt temetve, könyökével pedig a térdén támaszkodott. Csöndben odalépkedtem és leguggoltam elé mosolyogva. Felnézett, mire felkuncogtam és átöleltem. Felálltunk és úgy öleltük tovább egymást. Keze a derekamra simult, arcát pedig a vállamba fúrta. Szinte majd összeroppantott, de egyáltalán nem bántam.

- Annyira aggódtam...nincs semmi baj? - kérdezte és két keze közé fogta az arcom.

- Csináltak egy MRI-t de minden rendben van csak egy enyhe agyrázkódás...

- Ha valami komolyabb bajod esett volna... - kezdte, de inkább elmosolyodtam és megcsókoltam.

- Menjünk haza, már hiányzik Blaire - kulcsoltam össze a kezeinket és kifelé indultunk.

- És ki viszi majd vissza Niall-nek a kocsit? - csaptam be az autóajtót már a ház előtt.

- Majd eljön érte, ha józan lesz - vonta meg a vállát. Amint beléptünk a házba, egy rózsaszín kezeslábasban lévő babát láttunk meg kúszni.

- Blaire ne mássz el! - futott utána Sophia lehajolva és felkapta.

- Helló! - akasztottam fel a bőrkabátom az akasztóra.

- Jézusom miért van bekötve a fejed? - kérdezte ijedten.

- Koccantam - vontam vállat és átvettem a kislányom tőle, akit agyonpuszilgattam.

- Mi van? Nincs semmi baj?

- Enyhe agyrázkódás.

- Ja, van kép a neten - jött ide a telefonját nézegetve Liam.

- Nagyszerű.. - fújtattam.

- Na, mi most megyünk, mert meg kell látogatnunk Liam szüleit ugyanis Karen szülinapja van! - tapsikolt.

- Ohh boldog szülinapot neki és pusziljuk - mosolyodtam el és letettem a kislányom, mert nyűgölődni kezdett. Négykézlábra állt és bement a nappaliba.

- Babe tök jó, hogy feltörlöd a padlót! - nevetett Lou és utána ment.

- Köszönöm, hogy vigyáztatok rá! - ölelgettem meg őket.

- Óó nagyon szívesen máskor is!

Felöltöztek, majd elhagyták a házat. A nappaliba mentem, ahol Lou Blaire-vel a laptopon mesét nézett.

- Mit mondtak amúgy a rendőrök? - kérdezte.

- Mit mondtak volna? - vontam össze a szemöldököm.

- Hát, hogy mikor kell majd bemenned...

- Nem jelentettem fel.

- Mi? Meg vagy húzatva? Nagyobb bajod is eshetett volna Hope!

- De nem történt nagy baj..

- Már nem csak magadra kell figyelned! Itt a kislányunk, akinek szüksége van rád és nekem is!

- Tudom Louis, de ezzel az egész herce hurcával nem lesz jobb!

- És ha ismét volán mögé ül, csak következőnek halálos balesetet okoz?

- Kérlek, ne fárassz.. - fogtam meg a fejem, mert lüktetni kezdett.

- Nem vagy felelősségteljes.. - rázta meg a fejét.

- Ezt pont te mondod? - cisszentem fel.

- Ezt most, hogy értsem?

- Ahogy akarod! Nem tudom ki küldött el miután elmondtam neki, hogy a gyerekével vagyok terhes!

- Hope, ezt ne hozd fel..

- Annak a nőnek ott volt a kezében a két éves fia...nem fogom beperelni, mert neki is szüksége van az anyukájára!

Megrázta a fejét, majd inkább a mesére figyelt. A konyhába mentem és nekiálltam valami vacsorát készíteni, legalább azzal lenyugtatom magam...

••• 

Két óra múlva a tányérokat raktam be a mosogatóba és miután ezzel végeztem, felmentem az emeletre Lou és Blaire után. Amint benyitottam a hálónkba, Blaire kacagását hallottam meg és később megláttam, ahogy az apja az ágyon ugráltatja.

- Na, ideje fürdeni - mosolyodtam el és a fürdőbe mentem a dolgokat előkészíteni. 10 perc múlva miután mindennel kész voltam, Louis behozta a lányunkat már leöltöztetve és belerakta a vízbe.

Mivel már ügyesen ül, csak egy nagyon picit kell megtartani a hátát. Amíg Louis bohóckodott neki, addig én gyorsan lemosdattam. Beleraktam az apja kezében lévő törölközőbe, ő pedig az ölébe fogta és kivitte. Letette az ágyra, áttörölgette, majd ügyesen bepelenkázta én pedig pizsibe öltöztettem.

- Na, gyere manó, menjünk aludni - vette ölbe Lou és átvitte a szobájába. Gyorsan a fürdőbe mentem, 10 perc alatt lezuhanyoztam, pizsibe bújtam és bebújtam az ágyba. Fél óra múlva Louis is bejött és a fürdőbe indult.

- Sikerült?

- Ahha - morogta és bement. Ahh..két gyerekkel van dolgom. Annyi a különbség, hogy a másiknak rég felnőtt módjára kéne viselkednie és nem durciznia mint a fél éves lányunknak. Megráztam a fejem, majd a fürdő ajtót kezdtem bámulni. Negyed óra után ő is kijött és befeküdt mellém.

- Haragszol? - fordultam felé.

- Nem.

- Tudom, hogy haragszol.. - görbítettem le az ajkam és lovagló ülésben ráültem a csípőjére.

- Hope, hagyj most békén.. - sóhajtott és a csípőm megfogva ledöntött maga mellé.

- Naaa kicsiim! - próbálkoztam tovább, mire sóhajtott egy nagyot és a kezébe vette a telefonját.

- Holnap megnézed a szervízben a kocsit? - kérdeztem.

- Azt se tudom, hol van.

- Ja..a nadrágom zsebében van a cetli, majd holnap odaadom - mondtam mire bólintott. Sóhajtottam és lecsúsztam, majd nyakig betakaróztam és felnéztem rá, de még mindig azt a rohadt telefont nyomkodta.

- Most azért haragszol rám, mert nem pereltem? Én döntésem, hisz én voltam ott!

- Lennél szíves hanyagolni ezt a témát? Elegem van.

- Ohh szóval neked van eleged? Hát gratulálok akkor.. - forgattam meg a szemem és elfordultam. Hasogatni kezdett a fejem, de nagyon durván így kitakaróztam és a konyhába indultam fájdalomcsillapítóért.

- Hova mész? - kérdezte.

- Lemegyek, megkeresem az aggódó törődő vőlegényem, aki nem hisztizik, mikor a menyasszonya még mindig remeg a baleset miatt - mondtam unottan és kimentem.

- Seggfej - morogtam halkan a lépcsőn és felkapcsoltam a lámpát. Megkerestem a gyógyszert, majd bevettem egy pohár vízzel. Leoltottam a villanyokat, és visszamentem a szobába. Lou már nem telefonozott, csak feküdt.

- Jéé kiszakadt a kezedből az a rohadt telefon? - gúnyolódtam és befeküdtem mellé.

- Ahj sajnálom, oké? Nem volt igazam..

- Várj! Ezt fel kell vennem hangfelvételre, mert az a gyanúm, hogy ilyet se fogok sokszor hallani...

- Ne kötekedj már...

- Én ne kötekedjek? - nevettem fel.

- Hope..már mondtam! Sajnálom! Csak féltelek és megijedtem! Persze, hogy felelősségre akarom vonni, aki majdnem elvette tőlem az egyetlen boldogságom.. - sóhajtotta.

- Na, jó ez már felháborító, hogy mindig tudsz olyat mondani, amin meghatódok! - durciztam be.

- Jajj gyere ide te hülye! - nevetett fel és magához húzott.

- Most már két boldogságod van, ahogyan te mondanád - motyogtam a mellkasába.

- Igen most már kettő van, és mindennél jobban szeretlek titeket!

- Ahj olyan buta vagy néha! - ráztam meg mosolyogva a fejem és megcsókoltam.

- Így szeretsz!

- Pontosan!

- Kellenek ezek a veszekedések, mert aztán van békülős szex! - markolt a fenekembe.

- Javíthatatlan vagy! - kuncogtam. A nyakamba puszilt, majd felhúzta a pólóm és az oldalamra simította a kezét.

- Kár, hogy most pihenned kell - motyogta mosolyogva mire nekem görcsbe rándult a hasam.

- Háát..

- Ja, igen az előbb még fájt a fejed! - nevetett fel.

- Gonosz vagy! - duzzogtam és elfordultam. A hasamra simította a kezét, majd a vállam és a nyakam kezdte behinteni puszikkal.

- Miért kínzol? - nyöszörögtem.

- Én nem kínozlak - morogta a fülembe.

- Nagyon igazságtalan vagy! Én most sérült vagyok!

- Tudom bébi.

- Bazd meg Tomlinson! - durciztam, mire felnevetett.

- Jól szórakozol?

- Tökéletesen!

Felültem, majd levettem a pizsi nadrágom és a pizsipólóm, ami alatt egy fekete fehérnemű van.

- Nem érhetsz hozzám! - kacsintottam rá és egy nagyobb párnát helyeztem közénk, aztán pedig elfordultam. Felnevetett, elvette a párnát és rám nehezedett. Végigcsókolgatott az orromtól a mellemig, majd nőiességemhez nyomta ágyékát. Megcsókolt, mire elnevettem magam.

- Szállj le rólam - motyogtam a szájába. A számba harapott mire felnyögtem.

- Még mindig én vagyok az erősebb - motyogta. Sejtelmesen elmosolyodtam és végigsimítottam a hasán, majd a boxerébe csúsztattam a kezem.

- Nem fogok tudni leállni.. - figyelmeztetett mire felkuncogtam és inkább ledöntöttem magamról.

- Aludj te kanos - néztem a szemébe.

- Hát most már nehezen fog menni - simította tenyerét az oldalamra. A babafigyelő halk neszt kezdett kiadni, majd Blaire nyöszörgése törte meg a csöndet.

- Idehozod? - néztem rá.

- Persze - mosolyodott el.

- Megyek már bébi! - kiabálta és kirohant. Elnevettem magam és felültem. 5 perc múlva besétáltak. Letette középre és befeküdt.

- Szia, bogyó! Mi a baj? - gügyögtem neki és a hasamra fektettem. Felnyomta magát és az apukája felé kezdett gőgicsélni.

- Úgy úgy Blaire, mondd meg apának! - nevettem fel és összepuszilgattam az arcát.

- Mondd meg anyának, hogy nem szép dolog apát felhergelni..

- Louis! - szóltam rá nevetve.

- Most mi van? Őszinte vagyok a gyerekhez! - tárta szét a karjait. Mosolyogva megcsóváltam a fejem és a kislányomat kettőnk közé helyezve a hátát kezdtem simogatni. Pár percen belül elaludt. Megkértem Lou-t, hogy vigye vissza, majd mi is lekapcsoltunk mindent és nyugovóra tértünk.