Chapter ~ 38.

Hope szemszöge:

*3 hét múlva*

Dühösen fújtatva dobtam le a távirányítót magam mellé és hátrahajtottam a fejem, hogy pont lássam a plafont. 1 hete ezt a rohadt ágyat nyomom és nem kelhetek fel, mivel rögtön le vagyok hurrogva, hogy ne mászkáljak. Voltam Dr. Kingstonnál, aki azt tanácsolta, hogy most már a szülésig feküdjek és pihenjek így szót kell fogadnom neki. Korogni kezdett a gyomrom és hiába azt a parancsot kaptam a főnökömtől, aki jelen esetben Louis, hogy fel ne merjek kelni az ágyból én mégis belebújtam a mamuszomba és kibotorkáltam az ajtón. A derekamat megtámasztva és a korlátba kapaszkodva sétáltam le a lépcsőn, ám amint a konyhába értem, Louis villámokat szóró szemével találtam szemben magam. Bájosan elmosolyodtam és reméltem, hogy nem ordítja le a fejem.

- Hope... - sóhajtott fel.

- Ha ismét kioktatsz, elválok - jelentettem ki.

- Össze sem házasodtunk te szőke! - motyogta szem forgatva.

- Fogd be! Éhes vagyok és lejöttem enni.

- Jó akkor, ahogy lejöttél úgy vissza is mész és majd én felviszem, amit csak szeretnél.

- Sétálni akarok! - panaszoltam toporogva.

- Sétálhatsz! Az ágyig!

- Undok!

- Nehéz eset vagy! - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Nekem legalább van mire fogni - morogtam és felfelé kezdtem lépkedni.

- Tessék? - kérdezett vissza.

- Öreg vagy Tomlinson. Pucold ki a füled - motyogtam.

- Nem akarsz még szülni?

- Blaire lusta, mint az apja és ül a seggén, a doki is megmondta.

- De humorosak vagyunk! - kiabálta utánam. Mosolyogva megforgattam a szemem, majd a háló szobaajtót belökve az ágyhoz sétáltam és ledőltem. Igazából reggel óta vannak fájásaim, amik nem olyan sűrűek és nem olyan hosszúak, de remélem, ezek az időpont közeledtét jelzik, viszont Louis-nak nem akarom mondani, mert sokkot kap, azt pedig nem szeretném. Így is elég szívbajos. Tegnap éjszaka felköltöttem, mert szomjas voltam és olyan szinten megrémült, hogy szülök, hogy az ágy végében kikészített nadrágját kezdte felhúzni. Persze jól kiröhögtem mire bedurcizott és azóta kicsit undok. A babaszoba teljes egészében elkészült a srácok segítségével és valami gyönyörűen néz ki. A szekrényekben bent vannak a pelusok és a ruhák, mindenféle ápolási eszköz meg van véve, a babakocsi és babahordozó pedig a nappaliban áll arra várva, hogy a leendő apuka felvigye. A mi szobánkba is behelyeztünk még egy kiságyat egy ringató székkel, ugyanis amíg aprócska, több mint valószínű, hogy velünk fog aludni. A hasamra tettem a kezem és éreztem, hogy a csöppség mocorog.

- Figyelj, kislányom jó lenne, ha ezen a héten kibújnál már - motyogtam neki. Motoszkálást hallottam a folyosóról és Louis arcát láttam meg másodpercek múlva.

- Itt a Nutellás kenyered és uborkát is hoztam hozzá, bár én a látványától is elhányom magam - tette le undorodva a tálcát az ölembe.

- Köszönöm - dörzsöltem össze a kezeim és hozzáláttam.

- Mindent bepakoltál? - nézett a kórházi táskámra.

- Igen, de remélem minden rendben lesz és két nap után hazaküldenek így nem lesz szükség ennyi mindenre.

- Reméljük - sóhajtott.

- Jajj kicsim miért vagy ilyen gondterhelt? - néztem fel rá.

- Csak félek, egy kicsit azt hiszem - vonta meg a vállát.

- Mitől?

- Hogy nem érek be veled a kórházba. Vagy esetleg lesz valami komplikáció.

- Minden rendben lesz. Oké? - néztem a szemébe és megfogtam a kezét.

- Oké - erőltetett mosolyt a szájára. Felvettem az ételt, majd beleharaptam és a számba helyeztem egy kis darab savanyú uborkát. Most ezt kívánom, de nagyon. 3 napja ezt eszem reggelire, ebédre, vacsorára. Nem is olyan rossz, mint amilyennek hangzik és látszik. Sőt! Egész jó! Louis undorodva nézte a táplálkozásom, majd inkább a hasam kezdte simogatni.

- Jó lenne, ha már túl lennénk rajta - mondta.

- Nekem mondod? - nevettem fel.

- Jól vagy amúgy?

- Hát..még most igen - mosolyodtam el.

- De tényleg? Nincs semmi...furcsa?

- Louis, ha még egyszer megkérdezed, esküszöm, sikítok - jelentettem ki unott hangon mire felnevetett.

- Befejeztem! - tette fel a kezeit megadásképpen.

- Inkább hozd fel a hordozót és a babakocsit.

- Minek? 

- Mert!

- Bébi nyugodj már le! - forgatta meg a szemét. Ekkor a hasamba és a hátamba egyszerre nyilallt bele a fájdalom mire összeszorítottam a szemeim.

- Van valami baj? - kérdezte Louis ijedten.

- Fájás - nyögtem.

- Lélegezz nyugodtan. Itt vagyok, ha menni kell, 10 perc alatt bent vagyunk a kórházban. Oké? - kérdezte, mire bólintottam. A fájdalom enyhülni kezdett így én is ki tudtam egyenesedni.

- Elmúlt? - kérdezte.

- Most igen - sóhajtottam.

- Kérsz valamit? El kell intéznem egy két dolgot.

- Kiwi most jól esne...

- Úgy érzem, megint körbe fogom járni Londont.. - sóhajtott.

- Szeretlek! - vigyorodtam el.

- Én is téged babe! Nemsokára jövök! - nyomott puszit a homlokomra és magamra hagyott. Amint a vőlegényem elhagyta a lakást, csörögni kezdett a telefonom. A kezeim közé vettem és a hüvelykujjam elsimítva a képernyőn a fülemhez emeltem.

- Becsapódom 5 teljes perc múlva egy nagy adag fagyival - szólt bele a telefonba Stasy.

- De jó nekem.. - sóhajtottam.

- Ne gorombáskodj! - vágta be a durcit.

- Sajnálom, csak kész vagyok teljesen! Várlak! Fent vagyok a szobába!

- Oké! - közölte vidám hangon és letette. Hát igen... Már ők is túl vannak Niall-el pár hónapon és még nem unták meg egymást, ami jó jel. A másik turbékoló szerelmes párunk az az Liam és Sophia két hetet töltöttek el Londontól távol kettesben és elég jól sikerült a kiruccanásuk ugyanis újra összejöttek és boldogok. A pocakom felett ismét belehasított a fájdalom és lassan lefelé indult egészen a combomig. Úgy döntöttem kicsit sétálok hátha jobb lesz, ezért az erkély ajtót elhúzva kiléptem a friss levegőre. Amint szippantottam egy jó nagyot, egyből enyhült a fájás és picit meg is könnyebbültem. Már rég nem voltam, így kint úgyhogy igazi felüdülés ez most nekem. A kocsi feljáróra felkanyarodott egy fekete telepjáró és kiszállt belőle Stas. Felnézett, majd integetett és beszökdécselt a házba. Hátat fordítottam a korlátnak és beléptem a meleg szobába. Az ajtóban megállt a barátnőm, majd mikor rendesen végigmért, ledobta a fagyis dobozt az ágyra és megölelt.

- Egy hete láttalak utoljára, de nőtt a hasad! - jelentette ki vigyorogva.

- Ettől már nem lehet nagyobb - simítottam meg és miután a hátam éles fájdalommal jelezte, hogy elég volt az ácsorgásból, helyet foglaltam az ágyon, ahogy a barátnőm is.

- Tessék vanília fagyi! - tolta elém.

- Jajj de imádlak! - vigyorodtam el és a tegnapra rendelt kívánságom az ölembe vettem.

- Bocsi, hogy nem tegnap hoztam csak dolgom volt - húzta el a száját.

- Semmi baj! Az a lényeg, hogy hoztad! - kuncogtam fel és kibontottam a finomságot.

- Leszaladok kanálért - mondta, majd kisprintelt az ajtón. Az ujjam a hideg édességbe dugtam, majd lenyaltam róla. Hihetetlenül jól esett a torkomnak és a hasamnak ez a kis hideg élvezet, amit most minimálisan vittem be kanál hiányában. 1 perc múlva Stas a kezembe nyomta az evőeszközt én pedig enni kezdtem.

- Louis? - nézett körül.

- Dolga van - közöltem teli szájjal mire felkuncogott.

- Hogy vagy?

- Egyre rosszabbul. Érzem, hogy nem sok van hátra.

- Már úgy izgulok! - dörzsölte össze a két tenyerét.

- Hát még mi! - sóhajtottam fel.

- Nyugi! Rendben lesz minden!

- Tudom - mosolyodtam el.  A hasam ismét megfeszült, a fájdalom pedig lassan terjedni kezdett mindenhova. Letettem az édességet az ölemből és nagy levegőt vettem, majd szaggatottan kifújtam. Megismételtem még párszor, amire szerencsére elmúlt.

•••

Stas-el még két órát beszélgettünk, aztán lelépett mondván, hogy Niall-el dolga van. A hajamba túrtam és átsétáltam a szemben lévő szobába, ami a kislányom leendő birodalma. A szekrényhez sétáltam és a maradék kimosott ruhát bepakoltam, majd kicsomagoltam a pelenkákat és a fiókokba tettem. Megigazítottam a kiságy matracát és belehelyeztem a plüssöket. Hátulról két kart éreztem meg magam körül, ami a pocakomra simult. Elmosolyodtam mikor Louis elsöpörte a hajam a vállamról és a nyakamba csókolt.

- Szia - haraptam az ajkamba.

- Szia - dörmögte. Megfordultam a kezei között és kék íriszeibe néztem.

- Pihenned kéne - motyogta rosszallóan.

- Az már fárasztó! - görbítettem le a szám és felnéztem rá.

- Jól vagy?

- Mit mondtam erről a kérdésről? Sikítok! - figyelmeztettem mire elmosolyodott és grimaszokat kezdett vágni. Nevetve megcsóváltam a fejem, majd a két tenyerem közé véve borostás arcát egy lágy csókot nyomtam puha ajkaira. 

- Stasy volt itt - jelentettem ki.

- Tudom. Szóltam neki, hogy elmegyek, és hogy egyedül leszel.

- Nem vagyok már gyerek - piszkáltam meg a pulcsija cipzárját.

- Tudom, de ha beindul a szülés nem jó, ha egyedül vagy.

- Akkor ne hagyj egyedül.

- Megpróbálom, de nekem is kell néha dolgokat intéznem. Tudod...híres vagyok - lengette meg a kezét előttem.

- Tudom. De néha nem szeretek osztozni a rajongóiddal.

- Sokkal többet kapsz te belőlem, mint ők - vigyorodott el.

- Hát éppenséggel.. - gondolkoztam el.

- Vagyis kaphatnál ennél többet is, ha éppen nem lennél 8 hónapos terhes!

- Perverz - ütöttem gyengéden mellkason.

- Na, gyere, rendelek valami vacsit! - fogta meg a kezem.

- Rendben - mosolyodtam el és hagytam, hogy magával húzzon.

- Hoztál kiwit? - ültem le a kanapéra.

- Ahha - mondta miközben az egyik fülén a telefont tartotta.

- Hol van?

- Bárpult - közölte és a kajáldával kezdett társalogni a telefonban. Sóhajtva felálltam, majd a konyhába csoszogtam. Megmostam a gyümölcsöt, kettévágtam és elkezdtem kikanalazni, közben a hátam a pultnak döntöttem.

- Jó lesz a Hawaii pizza? - tartotta el a készüléket a fülétől mire bólintottam és egy újabb kis kanál zöld színű finomságot lapátoltam a számba. Miután leadta a rendelést utánam jött és szembeállt velem. Megfogta a csípőm és felültetett a pultra.

- Megszakadsz - vontam össze a szemöldököm.

- Bébi nem vagy több 50 kilónál - sóhajtott.

- De több vagyok! - tiltakoztam.

- Jó mindegy! Ízlik? - emelte fel a szemöldökét és a kezemben lévő ételre nézett.

- Ahha! Nagyon finom! Megkóstolod? - kérdeztem, de a választ meg sem várva a szájába tettem egy adagot.

- Tényleg nem rossz.

- Elárulod hol voltál ma?

- Egy kávézóban.

- Értem.

- Jajj kicsim még mielőtt kombinálni kezdenél azzal a gyönyörű fejeddel...nem nővel voltam, hanem egy férfival.

- Egyre jobb - nevettem fel mire belőle kitört a röhögés.

- Mármint nem úgy! Apáddal voltam. Felhívott tegnap, hogy beszélni akar velem.

- Mi van? - nyitottam nagyra a szemeim és letettem a kezemben lévő gyümölcsöt.

- Rólad beszéltünk és arról, hogy semmi baja nincs velem egészen addig, amíg meg nem bántalak. Tulajdonképpen csíp engem!

- Szóval azt mondta, hogy ha megbántasz, megöl, de azért csíp?

- Ahha! - vonta meg a vállát.

- Jajj istenem beszélnem kell vele. Miért a tudtom nélkül csinál ilyeneket?

- Jó fej volt. Nem volt bunkó. Sokat kérdezett a munkámról és rólad, de miután biztosítottam, hogy te és a pocaklakó vagytok nekem a legfontosabb személyek, egész jó társaság lett!

- Ahh...szeretlek - sóhajtottam és elmosolyodtam.

- Én is szeretlek titeket babe de ha megint sírni kezdesz magamba szúrom a konyhakést - ölelte át a derekam.

- Nem sírok! - kuncogtam fel.

- Megnyugodtam!

20 perc elteltével csengő zavarta meg a turbékolásunkat. Louis unottan felállt, majd kiment. Gondolom a pizza jött meg.

- Esik az a rohadt eső - csapta be az ajtót káromkodva pár perc eltelte után. Letette a dobozt az asztalra és leült mellém. Előrehajoltam és egy gőzölgő szeletet a kezembe vettem.

- Amúgy Harry randizik - jelentette ki.

- Komolyan? Kivel? Hogy hogy?

- Egy csajjal. Nemtom' valami modell.

- Miért a modellek közt keresi az igazit? Nem mondom, hogy nem lehetnek rendesek, de csak a pénzre hajtanak, lemerném fogadni.

- Nem tudhatod. Amúgy én is mondtam neki, de megsértődött.

- Összevesztetek?

- Nem, csak kicsit fúj most rám.

- De csak jót akarsz neki.

- Azt mondta, hogy régen én sem feltétlenül hallgattam rá, úgyhogy had csinálja, amit akar.

- Valamilyen szinten igaza van.

- Tudom...de szeretem azt az idiótát, ahogy Liam-et és Niall-t is és segíteni akarok.

- Te sem hagytad nekik a zűrös korszakodban.

- Ezt is tudom..

- Ne legyél így letörve miatta - görbítettem le a szám. Letettem a pizzát az asztalra és az ölébe másztam. A mellkasára hajtottam a fejem és a kezén lévő tetkókat kezdtem simogatni.

- Nem vagyok, letörve csak aggódom érte. Folyton csalódik.

- Én is sajnálom őt, de meg fogja találni a tökéletes lányt, mert egy nagyszerű fiú.

- Az - sóhajtott és a hajamba puszilt, majd simogatni kezdett.

- Louis.. - néztem fel rá.

- Hm?

- Ugye bent leszel majd velem a szülésnél?

- Azt szeretnéd?

- Igen.

- Akkor persze. El sem lehet majd onnan rángatni!

- Kivéve, ha összeesel - kuncogtam.

- Majd fellocsolnak! - nevetett.

- Szerinted mikor jön el az idő?

- Téged elnézve...bármikor! - vigyorodott el.

- És készen állunk rá?

- Nem tudom - sóhajtott.

- Félek.

- Én is, de tudom, hogy nagyszerű anya leszel.

- Te pedig csodálatos apuka! - pusziltam meg a nyakát.

- Én nem tudom, hogy vagy vele, de várom, hogy az a négy hét leteljen - húzott még jobban magához.

- Perverz - kuncogtam.

- Csak egy kicsit.

- Menjünk aludni?

- Ahha! - válaszolta, majd miután felkeltem az öléből ő is felállt.

- Ha legurulnék a lépcsőn, tarts meg! - szóltam oda neki a vállam felett mire elnevette magát.

- Nagyon vicces, ahogy lépcsőzöl!

- Pimasz!

- Csak mondtam! - emelte fel a kezeit.

- Én is csak mondtam!

Mikor felértünk a szobába, elmentem először én zuhanyozni, majd jött Louis. Az ágyban magamra húztam a takarót és balra fordultam. Blaire erősen rugdosni kezdett ezért a másik oldalra fordultam ahol a könyökével szúrta ki a hasfalam, így inkább kipróbáltam a háton fekvést csak, hogy ott a lélegzés nem ment olyan jól.

- Nem fogunk ma aludni vagy mi? - morogtam a kislányomnak. Ismét fájni kezdett a hasam teteje, majd a hátam is és a combomba sugárzó fájdalom végképp megbénította a testem. Felültem és az éjjeliszekrényen lévő palack vízből ittam egy kortyot, de semmivel sem lett jobb. 10 perc elteltével Louis kijött a fürdőből, megtörölte a vizes haját, a törölközőt pedig ledobta.

- Azt ott kell hagyni? - néztem rá felhúzott szemöldökkel mire megforgatta a szemét, felvette és bevitte a fürdőbe. Győztesen húztam vigyorra a szám és egy puszit küldtem neki. 

- Kikészítesz asszony - emelte fel a takarót és bebújt mellém.

- Nem szeretem a kupit - vontam meg a vállam. Ekkor ismét a hasam felső részébe hasított, az alját pedig görcsös szerű fájdalom vette birtokba. Louis aggódóan rám nézett és felült. Lassan szaggatottan kifújtam a levegőm, majd lehunytam a szemem.

- Hope... - kezdte, de lecsitítottam.

- Nincs semmi baj. Még nem szabad jönnie - emlékeztettem, hogy még csak a 38. hétben vagyok.

- Dr. Kingston azt mondta, hogy most már bármikor jöhet és nem lesz koraszülött.

- Ne veszekedj most velem! - szorítottam össze a szemem az újabb görcsre.

- Hope ez nagyon sűrű - aggodalmaskodott.

- Nem! - tiltakoztam és megpróbáltam lefeküdni, de hiába. Csak rosszabb lett.

- Francba a makacsságoddal! Azonnal beviszlek! - jelentette ki és beszáguldott a fürdőbe.