Chapter ~ 33.

Hope szemszöge:

*1 hét múlva*

Dühösen rúgtam le magamról a takarót és ültem fel a korom sötétben. Kinéztem a szálloda ablakon, ahonnan egy kis holdfény világított be. A hasamra simítottam a kezem és körkörösen cirógatni kezdtem.

- Blaire ez így nem lesz jó - szóltam rá a pocaklakóra, aki nem hagy aludni. Mondjuk, amúgy sem tudnék, ugyanis Louis már megint bulizik. Négy napja kezdődött ez az egész bulizgatós dolog. Minden éjszaka részegen zuhant be mellém, másnap pedig ápolhattam, mert majd meghalt. De ez az éjszaka most más, ugyanis fél 5 van és ő nincs sehol. Próbáltam hívni többször, de ki van kapcsolva. Miért van kikapcsolva? És ilyenkor bízzak meg benne és ne feltételezzek semmi rosszat róla. Hát persze.. Hihetetlenül aggódom és az igazság az, hogy annál is jobban félek, ugyanis ha megcsal, én nem tudom mi lesz velem. Tudom, hogy nem kéne rögtön arra gondolnom, hogy megcsal, de Louis Tomlinson-ról van szó. Döglenek érte a csajok ő pedig hajlamos néha a lenti részével gondolkodni. Sóhajtva felültem, majd belebújtam a mamuszomba és kicsoszogtam a folyosóra. Lassan benyitogattam mindegyik szobába és csalódottan vettem észre, hogy mindegyik fiú itt van már. Akkor kivel bulizik? 

- Hope? - ült fel Harry.

- Aludj nyugodtan - suttogtam.

- Van valami baj? - dörzsölte meg a szemét.

- Louis még nem jött meg - húztam el a szám.

- Mi? Pedig én azt hittem, már rég itt van!

- Nincs.

- Próbáltad hívni?

- Ezerszer.

- Figyelj, ha hatig nem kerül elő, visszamegyünk abba a házibuliba.

- Én biztos, hogy nem. Nem bírnám elviselni ha, benyitnánk miközben ő egy lánnyal.. - suttogtam.

- Gyere ide! - mosolyodott el. Odasétáltam, majd leültem és megöleltem.

- Nem lesz semmi baj, oké? Biztos van valami ésszerű magyarázata erre - simogatta a hátam, de én nem nagyon tudtam már magam tartani és sírni kezdtem.

- Hope basszus nem bírom, ha egy lány sír! Ne már! - motyogta a vállamba.

- Miért bulizik megint? Nem vagyok elég neki? - szipogtam.

- Louis egy idióta. Nem tudja még felfogni, hogy mije van. Én lennék a világ legboldogabb embere, ha ilyen barátnőm lenne, mint te. 

- Köszönöm - húzódtam el.

- Menj aludni vagyis, próbáld meg és egy óra múlva elmegyek abba a buliba, ha nem érkezik meg.

- Oké - sóhajtottam és az ajtó felé indultam. Visszasétáltam a mi szobánkba és a fürdőbe mentem. Megmostam az arcom, majd tettem rá egy nagyon alap sminket épp annyit, hogy a karikákat elfedje a szemem alatt, kivasaltam a hajam és felfogtam, majd a bőröndömből előkotortam egy cicanadrágot egy melegítő felsővel és felkaptam magamra. Szöszmötölést hallottam az ajtónál, majd kinyílt és Louis lépett be.

- Hol voltál? - kérdeztem.

- Buliban.

- Miért nincs bekapcsolva a mobilod? Ezerszer hívtalak! Tudod, hogy aggódtam? Miért csak most jöttél haza? Hm? - kérdeztem és éreztem, hogy pillanatokon belül elbőgöm magam.

- Hope, másnapos vagyok, azt se tudom, hogy találtam ide. Aludhatnék a kérdéseid nélkül?

- Csak egy kérdés, és befejeztem - néztem rá félve. Sóhajtott egyet és az ágyhoz sétált.

- Megcsaltál? - tettem fel a kérdésem és igazából a saját hangomat nem ismertem fel olyan vékony és bizonytalan volt.

- Mi van? - nézett rám kérdőn.

- Négy napja minden nap bulizol és részeg vagy! Most pedig egy egész éjszakát hagytál ki úgy, hogy életjelet sem adtál magadról! Így akarod, hogy pihenjek, és hogy kíméljem Blaire-t?? Hm?? Egész éjszaka nem aludtam miattad te idióta! Hol voltál? Befűztél valami ribancot??

- Hope ehhez most rohadt fáradt vagyok. Kérlek!

- Oké. Értem - szipogtam, majd az ajtó felé indultam és becsaptam magam után. Mivel az egész folyosó a miénk, van pár üres szoba. Bementem egybe és ledőltem az ágyra. Fájni kezdett a fejem és hányingerem lett, a szoba pedig forogni kezdett velem.

- Hope! Láttam, hogy bejöttél ide. Mi volt ez? - jött be Soph.

- Most jött haza reggel a buliból és számon kértem.

- Ch fasz... Ne foglalkozz vele, mert fel zaklat és ártasz a babának - simította meg az arcom.

- Jézusom Hope! Forró vagy!

- Mi? Lázam van? - kérdeztem ijedten.

- Mindjárt hozok egy lázmérőt, de le kell nyugodnod a baba érdekében. Oké?

- Oké - fújtam ki a levegőm. Istenem...mi lesz, ha valami baja esik Blaire-nek? Azt sohasem bocsájtom meg magamnak. Pár perc múlva Soph berohant a mérővel, amit én rögtön be is helyeztem.

- Az idegességtől van lázad. Nyugodj meg, minden rendben lesz, eddig is meg tudtátok mindig beszélni.

- De ha megcsalt..

- Nem csalt meg! Nem hülye!

- Gondolod? 

- Tudom - mosolyodott el. A mérő csipogni kezdett mi pedig kivettük. 

- 38 pontosan - olvasta fel Soph.

- Alszom egy kicsit. Oké?

- Nyugodtan! Addig leszidom Tommot!

- Oké - motyogtam, majd betakartam magam és lehunytam a szemem. A láznak köszönhetően percek alatt bealudtam.

Bedugult orra és fájó fejre ébredtem, amit az ajtón beszűrődő hangos szóváltás sem kímélt.

- Louis menj vissza most a szobába! Nem jöhetsz be! - hallottam Lottie hangját, majd nyílt az ajtó. A szőke hajú lányra emeltem a tekintetem és kicsit felültem. A válla fölött Louis-t láttam meg ezért elkaptam onnan a szemem.

- Legalább kérdezd meg tőle! - beszélt a húgához Lou.

- Hope..akarsz vele beszélni? - kérdezte mire megráztam a fejem.

- Bocsi bátyó - húzta el a száját és becsukta az ajtót.

- Hogy vagy? - ült le mellém.

- Fáj a fejem.

- Láz?

- Már biztos, hogy lement, mert jobban vagyok, és nem fázok. Hány óra?

- Este hat.

- Oh..sokat aludtam de...Blaire miért nem mozog most? - tettem a hasamra a kezem.

- Biztos alszik. Ne aggódj miatta, most kicsit lehet összezavarodott.

- Blaire  - gügyögtem és megkocogtattam a pocakom mire egy aprót belém rúgott. 

- Ohh oké - sóhajtottam.

- Louis eddig be volt zárkózva a szobába. Csak én mentem be egyszer, de nem tudok beszélni a fejével. Azt hiszi, hogy most Blaire-nek valami baja lesz miatta.

- Nem érdekel, hogy mit hisz és mit nem.

- Hope...

- Szerinted az normális, amit most csinált? Bulizott 4 napig, a múlt alkalommal meg csak reggel jött haza!

- Tudom hol volt.

- Mi?

- Házibuliban voltak és annyira kiütötte magát, hogy Liam behurcolta egy üres szobába és reggelig aludt.

- Biztos?

- Liam nem hazudna főleg nem úgy, hogy egy ilyet elhallgasson előled akármilyen jó barátja is Louis-nak.

- Igazad van. De akkor is! Hazajön reggel és ahelyett, hogy esetleg adna, egy értelmes választ leteremt.

- Tudod jól, hogy a bátyám nehéz eset...

- Tudom csak most terhesen kicsit sok. 

- De szereted ugye?

- Persze, hogy szeretem! Hiányzik most is de kicseszettül!

- Nem mész át hozzá?

- Nem tudom. Nem. Fel fogom zaklatni magam.

- Azt szeretnéd, hogy így menjen el a koncertre?

- Azt! Megérdemli!

- Istenem, de makacs mind kettő! - sóhajtott, majd felállt és kiment.

- Hopee! - rohant be Soph Liam-el, majd megölelt.

- Jól vagy? Minden rendben?

- Már jobban vagyok - mosolyodtam el.

- Figyelj, Louis.. - kezdte Liam mire lecsitítottam.

- Tudom. Ott hagytad aludni egy üres szobában. Jó fej vagy, hogy gondoskodtál róla csak azt hittem, hogy egy lánynál töltötte az éjszakát.

- Csak velünk volt, egy lánnyal sem táncolt - mosolyodott el.

- Oké, köszi! - vigyorodtam el.

- Blaire hogy van? - kérdezte Soph.

- Jól. Amikor felkeltem megijedtem, mert nem mozgott, de már érzem.

- Akkor jó! Ne ijessz így ránk!

- Na mizu van Hope? - jött be vigyorogva Hazz, Niall-el a háta mögött.

- Sziasztok! Már jobb!

- Akkor jó!

- Köszönöm, hogy olyan megértő voltál velem - mosolyogtam.

- Ez csak természetes!

- Ki kér szenyát? Na, jó csak vicceltem igazából senkinek sem adok csak Hope-nak ha kér! - vigyorgott Niall.

- Nyugodtan edd meg - kuncogtam fel.

- Te tudod - vont vállat és beleharapott.

- Srácok 5 perc és indulás! - hallottuk a folyosóról egy őr kiabálását.

- Mennünk kell, te pedig pihenj! - mutatott rám Liam.

- Pihenek!

- Maradok és figyelek rá! - vigyorgott Lott.

- Mint valami kisgyerekre - forgattam meg a szemem.

- Ne panaszkodj! - nevetett fel. Miután a többiek elmentek Lott-al bekucorodtunk az ágyba és egy vígjátékot előszedve, a kedvenc színészemmel a főszerepben kiválasztottuk, és nézni kezdtük.

*Másnap reggel*

Nyűgösen keltem ki az ágyból és indultam a fürdő felé. Egész éjszaka forgolódtam és bőgtem. Iszonyúan fáj, ha nincs mellettem. Amikor tegnap este visszajöttek a koncertről megpróbált bejönni, de nem láttam jó ötletnek. Hiányzik, és már úgy megbocsájtanék neki, de nem megy még. A tükörhöz léptem, majd lehajoltam a mosdókagylóhoz és megmostam az arcom. Elővettem a sminkcuccaimat és feldobtam egy alap sminket, majd leengedtem a hajam, kifésültem, a hajvasalómmal kicsit göndörítettem rajta és feltűztem. A szobába kiérve a bőröndömhöz térdeltem, kivettem egy szürke atlétát arra egy Fu*ck You feliratos rózsaszín bő topot és hozzá egy fekete cicanadrágot.

Mikor késznek véltem magam, kinyitottam az ajtót és kiléptem a folyosóra ahol Harry és Niall fociztak.

- Óvatosan! - szóltam oda.

- Oké anyuci! - vigyorgott Hazz mire megforgattam a szemem.

- Nem mész be hozzá? - kérdezte Niall.

- Nem tudom - dőltem háttal a falnak. Lottie bukkant fel a szemben lévő ajtó mögül és végigmért.

- Hope de jól nézel ki! Jól vagy? - vigyorgott.

- Köszönöm. Már nincs semmi bajom...mármint fizikailag.

- A szobájában van - bökött az ajtó felé.

- Ébren van? - kérdeztem.

- Ahha! Már voltam bent nála 6 körül és próbáltam letuszkolni a torkán valami reggelit, de makacs.

- Beszélnem kell vele, igaz? - néztem félve rá.

- Hát, ideje lenne!

- Oké - fújtam ki a levegőm, majd az ajtója elé léptem és lassan lenyomtam a kilincset. Bekukucskáltam és körül néztem. Sok ruha az ágyon szétdobálva, az ágy szanaszét, a párnák a földön...

Nagyon rendetlen. Megcsóváltam a fejem, majd az ágyhoz léptem összehajtogatni a cuccokat.

Mikor a feléhez értem, kinyílt a fürdő ajtó és kilépett Ő egy szál boxerben. Miért kell folyton boxerben lennie mikor rosszban vagyunk? Így nem tudok megszólalni sem, annyira lefoglal a látvány.

- Szia - haraptam az ajkamba és ránéztem.

- Szia. Voltam a szobádnál, de a többiek nem engedtek be. Jól vagytok?

- Jól.. - sütöttem le a szemem és a cipőm orrát kezdtem bámulni mintha az olyan rohadtul érdekes lenne.

- Haragszol még?

- Nem tudom Louis - ültem le az ágyra.

- Én...sok minden játszódott le az agyamban, ebben a 2 hétben. Eszembe jutott, hogy ha meglesz a baba, akkor ennyi volt. Nincs több csajozás, nincs több féktelen buli és nincs semmi.

- Louis.. - kezdtem, de lecsitított.

- Had mondjam végig! - nézett a szemembe.

- Szóval...kétségbe estem és be akartam pótolni még ezeket gyorsan, amíg csak lehet és nem figyeltem a te érzéseidre, amit nagyon sajnálok. Idióta tudok, lenni nagyon jól tudom. De...rájöttem, hogy nem vagy egy gonosz boszorkány, hogy ha megszületik Blaire nem engedsz el otthonról így bulizhatok párszor.

- Hát kösz! Eddig annak gondoltál? - háborodtam fel.

- Babe ne forgasd ki a szavaim! Nem gondoltalak annak, sőt néha elgondolkozom azon, hogy te valami angyal vagy, hisz annyi hülyeséget, amennyit én már csináltam nem mindenki bocsájtana meg.

- Hát igen.. - helyeseltem.

- És...arra is rájöttem, hogy nem kellenek nekem csajok és pia meg buli, mert már ez a korszakom lement. Eleget buliztam én már és itt van egy csodálatos lány, aki fogalmam sincs, miért van még mindig mellettem, de itt van és szeret, vagyis remélem, a babánk pedig a hasában van. Nem sokára lesz egy családom és kicsit komolyodnom kéne. Esküszöm éjszaka annyi bölcsesség jött belém, hogy még én is meglepődtem - nevette el a végét én pedig épp sírni készültem.

- Miért kell neked mindig ilyeneket csinálni te buta? - szipogtam.

- Fogalmam sincs, de próbálok változni és tudom, hogy így szeretsz! - vigyorodott el a végére.

- Hát ez a te szerencséd! - kuncogtam fel.

- Gyere ide babe - tárta szét a karját. Felálltam, majd odaléptem és átöleltem amennyire a hasamtól tudtam.

- Szeretsz? - kérdezte.

- Szeretlek - sóhajtottam.

- Ígérem nem lesz ilyen többé, de ha lenne, nyugodtan lekeverhetsz egy jó nagy pofont.

- Tényleg? - húzódtam el és a szemébe néztem.

- Ez már tetszik, mi? - nevetett.

- Nagyon! - csillantak fel a szemeim mire megcsóválta a fejét, két keze közé fogta az arcom és lágyan megcsókolt. A hajába túrtam és közelebb húztam magamhoz, ő pedig a számba harapott.

- Hogy van a hercegnőm? - kérdezte és leguggolt.

- Most picit mocorog - húztam fel az atlétát.

- Hahó Blaire! - simogatta meg a pocakom és nyomott rá egy puszit.

- Kérlek, ne haragudj apára, amiért ilyen buta volt! Nem akartam ezt csak idióta vagyok, de szeretlek téged is és anyát is! Ígérem, ha kibújsz te is megpofozhatsz! - gügyögte a hasamnak mire felnevettem.

- Gyere te idióta! - nevettem fel, majd felhúztam és újra megcsókoltam. A fenekemre csúszott a keze és belemarkolt. Megfogtam a mancsát és a hátamra tettem mire felnevetett és áttért a nyakam kényeztetésére.

- Louis.. - suttogtam és picit eltoltam.

- Hagyjam estére? - kérdezte perverzen amire felkuncogtam és elpirultam.

- Szóval igen! - nevetett és átölelt, a hajamba pedig egy puszit nyomott.

- Jeeeej! - rontottak be a többiek üvöltve mi pedig szétrebbentünk.

- Úúgy örülök! - tapsikolt Soph. Louis hátulról átölelt, fejét pedig a vállamra hajtotta, míg keze a hasamon pihent.

- Megígérte, hogy megpofozhatom, ha máskor is lesz ilyen! - vigyorodtam el.

- Hallottuk! - bökte ki Niall mire mindenki csúnyán kezdett rá nézni.

- Niall ne árulj már be! - csattant fel Liam.

- Bocsesz! - vonta meg a vállát nevetve.

- Szörnyűek vagytok! - kuncogtam fel.

- Tudjuk - húzta el a száját Lott, majd elvigyorodott.

- Na, gyertek, hagyjuk itt a szerelmespárt! - szólalt fel Hazz.

- Aztán ne hangosan! - vigyorgott Liam én pedig megráztam a fejem.

- Álmos vagyok - jelentettem ki mikor becsukták az ajtót.

- Akkor pihenj babe egy kicsit.

- Jössz te is?

- Menjek?

- Ahha!

Az ágyhoz sétáltam, majd levettem a cipőm és ledőltem. Oldalra fordultam és Louis-ra néztem, aki befeküdt mellém.

- Nem aludtam egész éjszaka - motyogtam.

- Én sem - nézett a szemembe.

- Sajnálom ezt az egészet...reagálhattam volna másképp is.

- Miért kérsz bocsánatot? Nekem nem kellett volna így viselkednem!

- Megijedtem mikor belázasodtam. Olvastam, hogy a láz károsíthatja a babát.

- Én is megijedtem! Be akartam menni, de nem engedték! Blaire ugye jól van?

- Jól. Nem sokáig volt a lázam.

- Még egyszer ilyet ne csináljunk!

- Hát nem szeretnék - mosolyodtam el.

- Megpróbálok nem balhét csinálni. Nehéz lesz! - nevetett.

- Akkor jön a pofon! - kuncogtam.

- Azért ne olyan nagyot üss!

- Dehogynem! Ott lesz a kéznyomom! - öltöttem rá a nyelvem.

- Gonosz.

- Én? Dehogy! - bújtam jobban hozzá és egy apró puszit nyomtam a nyakára.

- Aludj babe - sóhajtott, majd az oldalamat kezdte simogatni, aminek hatására perceken belül elragadott az álom.