2015. november 5., csütörtök

Chapter ~30.

Hope szemszöge:

Reggel bedugult orra, fájó fejre és bedagadt szemekre keltem. Feltápászkodtam az ágyból, majd átmentem a fürdőbe. Mikor a tükörbe néztem majdnem felsikítottam. Mint egy zombi. Egy nagyon szomorú zombi, aki végigbőgte az egész éjszakát. Átpakoltam a sminkcuccaimat a fürdőbe, majd megcsináltam az arcom, hogy emberi módon nézzen ki, és kifésültem aztán pedig felfogtam a hajam. Átmentem a hálóba, a bőröndből kikaptam egy szürke cicanadrágot meg egy barackszínű kötött pulcsit fekete melltartóval, befújtam magam parfümmel és a nappaliba sétáltam ahol még Louis aludt. Sóhajtottam egyet, majd a szoba telefonhoz sétáltam és felhívtam a lenti éttermet rendelni egy reggelit. Igaz, hogy már 11 óra van, de az még nekünk reggel. 20 perc elteltével hozták a kaját, amit megköszöntem és beljebb vittem. Leraktam a finomságokat az üvegasztalra, Louis mellé ültem és végig simítottam borostás arcán a kezem. Lassan ébredezni kezdett én pedig rámosolyogtam.
- Máris reggel van? - morogta.
- Ahha! - helyeseltem.
- Mennyi az idő?
- Fél 12.
- Három órát aludtam. Hurrá - motyogta unottan és felült.
- Sajnálom - sütöttem le a szemem.
- Rendeltél reggelit? - nézett az asztalra.
- Ahha - bólogattam egy halvány mosollyal.
- Király! Éhes vagyok! - mondta, majd felült és elvett egy francia pirítóst. Elmosolyodtam és hátradőltem.
- Te nem eszel? - kérdezte.
- Nem vagyok éhes - vontam meg a vállam.
- Hope, enned kell!
- Nem kell! Majd ha éhes leszek, eszek!
- Este is hánytál!
- Tudom - sóhajtottam.
- Ugye nincs semmi baj vele? - nézett a hasamra.
- Szerintem őt is idegesíti, hogy az anyja egy ilyen hisztis picsa - vontam meg a vállam mire kicsit felnevetett.
- Remélem, ezt nem örökli!
- Remélem, semmilyen belső tulajdonságot nem örököl tőlem, mert szörnyű vagyok...
- Ne mondj már ilyet! Ne beszélj így magadról!
- Mert? Nincs igazam? Te elhoztál ide és azzal hálálom meg, hogy kicsapom a balhét!
- De ezek csak a hormonok!
- Ja, de megbántok olyan személyeket, akiket szeretek...
- Jajj kicsim gyere ide! - vigyorodott el, majd letette a kaját és magához húzott.
- Haragudtam és kiabáltam, de szeretlek, sőt imádlak minden ilyen kis hisztiddel és durcizásoddal együtt! Tetszik, hogy ha arról van szó, hogy esetleg elveszíthetsz, egyből ugrassz csak tegnap fáradt voltam nagyon és ma is az vagyok még!
- Nem akartalak megbántani - motyogtam.
- Nem bántottál meg! Én élvezem, ha néha féltékenykedsz, de ezt a telefonba kutatást felejtsd el, mert nincsenek titkaim előtted, de néha kapok olyan üzeneteket, hogy csak felidegesítene! Briana üzeneteit is mindig törlöm!
- Én vagyok a világ legmázlistább embere! - vigyorodtam el és nyomtam egy rövid csókot a szájára mire felnevetett.
- Ezzel vitatkozhatnánk!
- Szeretleek! - bújtam hozzá.
- Én is te hisztis picsa - mondta mire elnevettem magam.
- Ezt csak én mondhatom magamra! - öltöttem rá a nyelvem.
- Persze de te lefaszozhatsz mi?
- Az csak kicsúszott! - kuncogtam.
- Ahha hát hogyne! - forgatta meg nevetve a szemét és a nyakamba puszilt.
- Most már éhes vagyok, de nagyon! - ültem fel.
- Na, én is úgy gondoltam! - mondta mire ráöltöttem a nyelvem és elvettem egy pirítóst.

•••

- Louis nem megyünk el az Eiffel toronyhoz? - kérdeztem miközben a távirányítót nyomogattam.
- Holnap nem jó? Ma wellnessre gondoltam. 
- Jó gondolat! - nevettem fel.
- Akkor jössz? - kérdezte.
- Megyek, felveszem a bikinim! - szaladtam oda, majd adtam egy puszit az arcára és tovább szaladtam a hálóba. Kikerestem a bikinim, majd felvettem és lemostam a sminkem, amit reggel, vagyis kb. 4 órája magamra kentem. Megigazítottam a felfogott hajam és kiléptem a nappaliba.
- Kell ez?? - nyújtotta felém Lou a bordó színű szálloda logóval ellátott köntöst.
- Ahha! - vigyorodtam el, majd magamra kaptam. Csörögni kezdett a telefonja ő pedig felvette és leült a kanapéra. Addig én benéztem a hűtőbe és kivettem egy üveg vizet, majd beleittam.
- Oké! Figyelj, én most nem vagyok, Londonban szóval intézd el valahogy! - hallottam Louis hangját. Elköszönt, majd le is tette.
- Ki volt? - kérdeztem.
- Csak a fociklubtól. Az egyik játékos agyrázkódást kapott és azt kérték álljak be helyettük.
- Oh...
- Na, mehetünk? - nyújtotta felém a kezét.
- Ahha! - kuncogtam, majd összekulcsoltam a kezünket és kimentünk. A lifttel a megfelelő szintre mentünk, és a Wellness részleg felé vettük az irányt. Egy lélek sem volt lent és szerintem ez Louis műve. Levettem a köntöst, majd lassan besétáltam a medencébe, ami neoncsövekkel volt kivilágítva és elég kellemes hőmérséklete volt. A széléhez úsztam, majd Lou-ra mosolyogtam, aki még kint volt a lépcsőnél. Megnézte a telefonját, a köntöse zsebébe tette és ideúszott. Átkarolt és a fenekemre tette a kezét.
- Egy lélek sincs itt - néztem a szemébe.
- Micsoda véletlen.. - vigyorodott el.
- Tudom, hogy a te műved! - kuncogtam.
- Na, miből?
- Hát csak az én barátom lehet ilyen romantikus - haraptam az ajkamba. Közelebb húzott, majd ajkamra tapadt és gyengéden csókolni kezdett közben kezei a derekamat simogatták. Hosszú percekig nem váltunk el egymástól egészen addig amíg a nagy termet a telefonja hangja és a vele járó vízhang nem töltötte be. A mobil felé nézett, majd rám és elengedett. Csalódottan elhúztam a szám, de nem szóltam semmit, mert nem szeretnék veszekedni. Kiment a medencéből, a kezébe vette a telefont, majd elhallgattatta, visszatette a helyére és egy seggest ugrott a vízbe. Ideúszott és hátratúrta a haját, ami kicseszett szexi volt és egyből beindította a fantáziámat.
- Azt hitted, hogy felveszem igaz? - ölelt át mire aprót bólintottam.
- Veled vagyok, és rohadtul nem akarok senki mással beszélni - mondta, majd adott a szám sarkába egy apró puszit. Felugrottam és a dereka köré kulcsoltam a lábaim, karom pedig a nyaka köré fontam és rávigyorogtam.
- Szeretlek - kuncogtam, majd megcsókoltam.
- Én is babe - motyogta a számba mire felnevettem és a hajába túrtam.
Egészen késő délutánig a wellness részen tartózkodtunk. Elszórakoztunk a vízben, kipróbáltunk még pár medencét, amiket persze nekem szabad, majd Louis elküldött egy kismama masszázsra addig ő is masszíroztatott aztán pedig edzett. Azt mondta miután végeztem menjek fel a szobába így mikor vége lett a masszázsnak fellifteztem a szintünkre és bementem a lakosztályba. A hálóban átöltöztem, majd a kanapéra ültem és bekapcsoltam a tévét közben a hűtőben talált almát rágcsáltam. Halkan nyílt az ajtó és Louis lépett be rajta. Félmeztelen volt, haja izzadtan simult a homlokára, felsőtestén pedig pár izzadtságcsepp jelent meg. A számba haraptam és jó párszor végig néztem rajta. Iszonyat jól nézett ki. Elképzeltem dolgokat, amikbe rögtön bele is pirultam.
- Na mizu babe? Milyen volt a masszázs? - sétált ide én pedig felálltam.
- Nagyon ellazított! - közöltem nagy mosollyal.
- Nem vagy éhes? Lemehetnénk vacsizni miután lezuhanyoztam - mondta, majd idehajolt egy rövid csókért. 
- Farkas éhes vagyok! Viszont...hát tudod én tiszta masszázs olaj lettem... - húztam el a szám.
- És ezzel mit szeretnél közölni? - húzott magához felvont szemöldökkel.
- Azt hogy zuhanyozhatnánk együtt is akár...
- Kérésed számomra parancs! - tárta szét a karját, majd megfogta a pólóm alját és lehúzta rólam.
Felnevettem és egy rövid csók után a fürdőbe indultam. Levetkőztem, viszont a fehérnemű maradt rajtam, majd beálltam a zuhany fülkébe. Louis is bejött, leöltözött és beállt velem szemben. A vizet úgy állítottam, hogy eső hatást keltsen így mindkettőnket tökéletesen eláztatott. Megfogta a jobb csuklóm, majd magához húzott és a nyakamba puszilt. Kezem végighúztam kockás hasán, felnéztem rá és lábujjhegyre állva egy puszit nyomtam a szájára.
- Nem kell ez ide - mondta, majd kikapcsolta a melltartóm és levette rólam mire felkuncogtam és hozzábújtam, hogy ne lásson. Még egy kicsit mindig szégyenlős vagyok.
- Hogy van a picur? - simította tenyerét a hasamra.
- A masszázs közben nagyon élénk volt! Most csak néha mocorog.
- Kislányom rugdosd anyát nyugodtan! - hajolt a hasamhoz. Felnevettem, majd a vizes hajába markoltam és felhúztam magamhoz.
- Ne adj neki ötleteket! - suttogtam a szájába és megcsókoltam.
- Uhh babe ezt ne csináld, ha nem akarod, hogy leteperjelek! - nevetett fel.
- Téged minden beindít? - kuncogtam fel.
- Ha rólad van szó? Persze! - nevetett. Felvette a tusfürdőm és elkezdett bekenni vele. Miután mindketten megmosakodtunk, törölközőbe csavartuk magunkat és a hálóba mentünk.
- Mit vegyek fel? - guggoltam le a bőröndömhöz.
- Valami szexit! - kacsintott rám.
- Nem öltözök nagyon, ki ha ezt a ruhát veszem fel? - mutattam fel neki egy sötétkék, pánt nélküli, tapadós, combközépig érő ruhát.
- Dehogyis! Ezek sznobok!
- Akkor jó! Te mit veszel fel?
- Póló, nadrág? - sandított rám mire megcsóváltam a fejem és a bőröndjéhez léptem. Kivettem a fekete szűk nadrágját egy fekete pólóval és egy szürke zakóval, majd mikor felvette, feltűrtem a zakó ujját a könyökhajlatáig, a haját pedig megigazítottam. Végig néztem rajta, majd elvigyorodtam. Elegáns volt, de nem túlzottan és rohadt jól nézett ki.
- Na, most már te is öltözz stylist lány! - nevetett fel és leült az ágyra.
Felkuncogtam a becenév hallatán, majd felvettem a fehérneműt aztán a ruhát és a fürdőbe mentem egy gyors sminket feltenni. A hajam kivasaltam és kész is voltam. Bezártuk a lakosztályt és kéz a kézben indultunk le az étterembe.

*Másnap*

Reggel mozgolódásra keltem. Louis felé fordultam, aki még javában aludt. Sóhajtottam egyet, majd kinyújtóztam és visszacsuktam a szemem. Apró mozgolódást éreztem a hasamban gondolom a kisasszony is felébredt már. Megsimogattam, majd felkönyököltem megkeresni a tegnap éjszaka ledobált ruhákat, amiket a padlón meg is találtam. Belebújtam egy bugyiba, majd felkaptam a Louis pólóját és visszabújtam mellé a jó meleg takaró alá. Kint szakad a hó, aminek örülők, de jó lenne, ha estére elállna, mert megyünk az Eiffel toronyhoz. A tegnap esti vacsora nagyon jó volt rengeteget nevettünk Lou-val a kaja pedig isteni volt bár a csiga...nem az én világom főleg nem most terhesen.
Aztán mikor visszaértünk a vacsiról nem igazán bírtunk magunkkal és az ágyban kötöttünk ki. 
Louis újra mozgolódni kezdett, majd kinyitotta a szemét és rám nézett.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el.
- Neked is babe! - motyogta és visszacsukta szemét.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- 9 óra van.
- Ohh az még korán van - fordult a másik oldalára mire felkuncogtam.
- Nincs is olyan korán - kuncogtam és megpusziltam a meztelen vállát.
- Nem lehet még pihenni? - morogta.
- Ne durcizzál már! - kuncogtam és átmásztam a másik oldalra, hogy szemben legyek vele. Kinyitotta tengerkék szemeit én pedig rávigyorogtam.
- Na, gyere ide! - ölelt magához és betakart engem is.
- Mi a terv mára? - motyogtam és a mellkasán lévő tetkót kezdtem tanulmányozni.
- Megyünk szétnézünk a városban, eszünk valamit, és ha jó leszel az Eiffel tornyot is megnézzük.
- Jó leszeek! - mondtam kislányos hangon.
- Hát remélem is! - nyomott puszit a hajamba. Lehunytam a szemem, majd egy 20 percre vissza is aludtam. 

Mikor felkeltem Louis a telefonját nyomkodta már félig ülő helyzetben.
- Rendeltem kaját - nézett rám.
- Oké, mert farkas éhes vagyok - tettem a pocakomra a kezem.
- Azt elhiszem! - nevetett fel és lerakta a telefont.
- Mikor megyünk haza? Csak mert nekem holnap után délutánra mennem kell ultrahangra.
- Nem úgy volt, hogy majd csak a 22. héten? Baj van?
- Nincs baj! Úgy volt csak elutazik és még meg akar nézni, mert pont akkor nem lesz itt, amikor kéne és a helyettese fog megvizsgálni.
- Ahha...jó ez nekem bonyolult!
- A lényeg, hogy holnap után délután Londonban kéne lennünk!
- Ott leszünk! - mosolyodott el.
- A szilveszteri bulival mi lesz?
- Bulizni? Hát nem tudom - húzta el a száját.
- Te mehetsz nyugodtan! - mosolyodtam el.
- Nélküled? Dehogyis! Most nem bulizok!
- Jajj miattam ne maradj ki!
- De amúgy sem akartam! Kibuliztam már magam! - nevetett fel.
- Hát jó! Szeretlek! - nyomtam puszit az arcára.
- Én is babe!
Kopogtak az ajtón így Louis kiment a hálóból ajtót nyitni. Váltott pár szót a pincérrel, majd betolta a kocsit, amin mindenféle finomság volt. Felcsillantak a szemeim, majd rögtön letámadtam és elvettem egy tányért, ami tele volt francia pirítósokkal. Megreggeliztünk, lezuhanyoztunk és miután felöltöztünk elindultunk várost nézni.
- És az mi? - mutattam egy régebbi épület felé.
- Babe az egy kávézó! - nevetett fel.
- De olyan régi!
- Hát itt ez a divat! - vonta meg a vállát.
- Louis! - hallottuk meg a hátunk mögül és 4 lányt láttunk, meg akik 15 éves kor körül lehettek.
- Sziasztok! - köszöntünk nekik és megálltunk.
- Kérhetünk autogramot és képet? - kérdezte az egyik félénken.
- Most városnézésen vagyunk kettesben csajok, szóval...
- Nyugodtan! - mosolyogtam rá.
- Na, jó! - vont vállat és elvette az egyik lány füzetét és tollát. Aláírogatta nekik, majd jött a fényképezkedés.
- Veled is csinálhatunk? - nézett rám az egyik szőke hajú lány.
- Nem hinném, hogy szeretnétek velem - mosolyodtam el.
- De! Mi shippelünk titeket! Szép pár vagytok!
- Komolyan? - hatódtam meg mire bólogatni kezdtek. Beálltam közéjük, Louis lőtt rólunk egy képet és miután elköszöntünk tőlük, tovább indultunk.
- Annyira aranyosak voltak! - nyűgtem Lou-nak aki felnevetett.
- Látod? Nem akar megölni téged semelyik rajongóm!
- Hát azért nem mindegyik ilyen cuki!
- Vannak kivételek persze de...a lényeg, hogy ők nem akartak!
- És én ennek örülök! - vigyorodtam el.
Mivel már legalább két órája nem ettünk muszáj volt betérnünk egy étterembe és egy estebédet el is fogyasztottunk, majd indultunk tovább.
- Merre tovább? - néztem a sűrű fás részre.
- Arra! - mutatott a parkra.
- Biztos? - néztem rá mivel már picit kezdett sötétedni.
- Bízz bennem! - mondta, majd húzni kezdett.
5 perc séta után megláttuk az Eiffel tornyot, ami meseszépen ki volt világítva. Eltátottam a szám, Louis felé fordultam és nyomtam egy csókot a szájára és húzni kezdtem a torony felé. Mikor odaértünk észrevettem, hogy feltűnően kevesebben vannak ezért Louis-ra néztem.
- A te műved mi? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem tudom, miről beszélsz! - nevetett fel, majd a lépcső felé indult. Felsétáltunk az első emeletre azután pedig lifttel tovább egészen a tetejéig.
- Uhh de hideg van! - dörzsöltem meg a karom.
- Igen szóval nem maradunk sokáig!
- Jó! - vontam meg a vállam vigyorogva, majd a korláthoz mentem és kinéztem. A város gyönyörű volt. Mivel nemrég volt karácsony az utcák és az épületek ünnepi fényekben úsztak, a hó pedig kristályként csillogott a házak tetején. Louis a hátam mögé jött, majd előre nyújtotta a telefont, amin a fénykép funkció volt megnyitva. A vállamra tette az állát én pedig elmosolyodtam és el is készült a kép.
- Megy fel instára! - mondta mire elnevettem magam.
- Annyira gyönyörű itt minden - néztem csillogó szemekkel körbe.
- De téged nem köröz le semmi - ölelte át a derekam.
- Szeretlek! - mosolyodtam el, majd megcsókoltam. Pár percig így álltunk aztán kezdtünk egymáshoz fagyni így úgy döntöttünk lemegyünk.
- Ez irtó király volt! - mondtam amint a lábunk ismét talajt ért.
- Hova tovább? Nem vagy fáradt?
- De! Nagyon..a hátam is megfájdult. Egy kicsit kezd nehezebb lenni a lányod - panaszoltam mire felnevetett és összekulcsolta ujjainkat. Negyed óra leforgása alatt visszaértünk a lakosztályba. 
- Megyek a fürdőbe! - sétáltam be a helységbe.
- Addig rendelek valami vacsit - mondta Lou.
Nyitva hagytam a fürdő ajtót és úgy döntöttem kipróbálom a jakuzzis kádat. Megengedtem a vizet, felfogtam a hajam és levetkőztem. Miután megtelt a kád, elzártam a csapot és óvatosan beleültem. Ügyeltem, hogy ne legyen forró, mert az a mostani állapotomnak nem kedvezne. A kezembe vettem egy adag habot és fújkálni kezdtem.
- Itt a kaja! - kiabált be Lou.
- Nem jössz be? - kérdeztem mire bedugta a fejét.
- Máris! - vigyorodott el, majd levetkőzött és beült velem szemben. Hátat fordítottam neki, majd az ölébe csúsztam és hátradőltem. A melleimre tettem egy jó nagy kupac habot és felnéztem rá.
- A lányod mocorog - simítottam kezem a hasamra ő pedig utánozta cselekedetem.
- Érzed? - kérdeztem.
- Ahha! Hiperaktív lesz! - nevetett fel.
- Az lehet!
Lou lassan a nyakamhoz hajolt, majd apró puszikkal kezdte behinteni, amin muszáj volt felkuncognom. Hihetetlenül jól esett. A mellkasára fektettem a fejem és felnéztem rá.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide annak ellenére, ahogyan viselkedtem tegnap meg úgy az elmúlt 1 hétben.
- Jajj babe tudod, hogy szeretlek és persze, hogy elhoztalak! Néha hisztis picsa, vagy de attól még imádlak!
- Én is téged - hunytam le a szemem.
- Ne menjünk ki? Ki fog hűlni a kaja.
- Menjünk - mosolyodtam el, majd leszálltam róla és kiléptem a kádból. Törölközőbe csavartuk magunkat, majd átmentünk a hálóba pizsire öltözni. Miután kész lettünk, a nappaliban elfogyasztottuk a vacsoránkat, ami isteni volt és a hálóba vonultunk.
- Hihetetlenül elfáradtam - fordultam az ágyban Louis felé.
- Én is - motyogta csukott szemmel.
- Aludjunk - suttogtam és lekapcsoltam a lámpát.
- Jó éjt babe - húzott közelebb magához.
- Neked is - motyogtam, majd lehunytam a szemeim és pár pillanat alatt álomba merültem.

3 megjegyzés: