Chapter ~ 20.

Hope szemszöge:

Reggel a hatalmas ablakokon beszűrődő napfényre keltem. Hunyorítva kinyitottam a szemeimet és nyújtóztam egy nagyot. A másik oldalamra fordulva Louis izmos hátát láttam meg. 

Hason feküdt tőlem elfordulva a takaró pedig engedtette látni a boxerét is. Közelebb húzódtam, a hátára tettem a kezem és a hajába túrtam, majd egy apró puszit nyomtam a vállára és a lapockájára. Rögtön libabőrös lett én pedig elmosolyodtam. Hirtelen megfordult, majd magára rántott mire felnevettem.

- Ne kínozz baby – morogta a reggeli hangján, amit úgy imádok.

- Én? Dehogyis! - kuncogtam fel.

A csípőjén ültem ő pedig a szemembe nézve vigyorgott mire elnevettem magam és ledőltem mellé. 

A mellkasára hajtottam a fejem mire egy puszit nyomott a hajamba.

- Ha tudnád mekkora öröm nekem így kelnem! - sóhajtott én pedig felnéztem rá.

- Nekem is! - haraptam az alsó ajkamba, majd nyomtam egy rövid csókot a szájára és visszafeküdtem a mellkasára. A kezébe vette pár tincs hajamat, majd azokkal kezdett el játszani, míg én tökéletesen el voltam a tetkói körberajzolgatásával.

- Hope basszus... – nyögte mikor a hasa alján kezdtem az ujjaimat húzgálni.

- Bocsánat! - kuncogtam és elvettem onnan a kezem, majd felnéztem a gyönyörű tengerkék szemeibe.

- Mi a mai terv? - kérdeztem.

- El kell intéznem pár dolgot Doncasterben a fociklubban ugyanis résztulajdonos vagyok és nincs valami sok időm rájuk..

- Mehetek veled? - kérdeztem és felültem.

- Hát nem tudom.. – húzta el a száját.

- Légyszíí! - pislogtam rá és még a teljes hatás eléréseként a számba haraptam.

Kibújt alólam, majd letepert és a szemembe nézett mire felkuncogtam és ártatlan szemekkel én is íriszeibe bámultam.

- Mondtam már, hogy ne harapdáld a szád.. – morogta és megcsókolt.

Boldogan csókoltam vissza, majd egyik kezemmel a hajába túrtam, míg másikkal a pólóját kezdtem felhúzni.

- Megőrjítesz... – motyogta a számba mire felkuncogtam és tovább csókoltam ám most egy picit mohóbban. Próbáltam jelezni neki, hogy többet akarok. Feltűrte a pólóm, ami igazából az övé, majd végigpuszilgatta a hasam én pedig nyöszörögni kezdtem. Csípőjével lábaim közé férkőzött aminek következtében férfiassága boxeren keresztül a bugyimhoz ért. Egy halk sóhaj hagyta el a számat mire elvigyorodott és kicsit elhúzódott.

- Na, ha ennyire szeretsz játszani, hogy folyton kínzol és lecseszel, amiért mindig a szexre gondolok, most én is játszom – nézett a szemembe.

- Ne.. – ráztam meg a fejem.

- De de! - szállt le rólam vigyorogva.

- Babe ne csináld ezt! - túrtam a hajamba és látványosan szenvedni kezdtem.

- Tudom babe nekem is nehéz! - mondta, mire lejjebb siklott a tekintetem egyenesen a boxerére, amiben elég szűkösen volt már.

- Utállak – raktam karba durcásan a kezem, majd csúnyán ránéztem.

- Megyek zuhanyozni! - nevetett fel, majd bement a fürdőbe.

Hihetetlen ez a fiú. Annyira függök tőle és annyira képes engem irányítani...kívánom, minden egyes porcikámmal az érintését ő pedig ezt nagyon jól tudja és ki is használja. Oh, Hope miért kellett neked ilyeneket mondani? Tudom, hogy Louis milyen és nem gondoltam, hogy így vissza tudja fogni magát. És nagyon jól tudom, hogy ezt most azért csinálja, hogy lássam, hogy nem csak szexre kellek meg azért egy kis pimaszság is van benne...szereti nézni, ahogy, szenvedek és el fogja érni, hogy, könyörögjek neki. Mosolyogva megcsóváltam a fejem, majd bementem hozzá és a tükör elé álltam.

- Na, mi az cica? Nem kell bugyit cserélned? - kérdezte a zuhany alól mire felnevettem.

- Olyan idióta vagy! - kuncogtam és a fogam kezdtem el mosni. Gyorsan kész lettem, majd arcmosás után kisminkeltem magam, a hajam pedig kivasaltam. Kimentem a szobába, majd a szekrényhez lépve gondolkodni kezdtem. Az idő, kint amikor felkeltem napos volt, ám mint az Londontól meg szokott most hirtelen beborult. Nem tudom, hogy lehet ezt megszokni.. Kivettem egy farmer sortot és egy bővebb fazonú félvállas szürke pólót, majd belebújtam a Vans cipőmbe és kész is voltam. Louis egy törölközővel a derekán jött be.

- Na, mit vegyek fel stylist lány? - vigyorgott rám nekem pedig felcsillantak a szemeim.

- Felöltöztethetlek? - kérdeztem mire széttárta a karját ezzel jelezve, hogy csinálhatok, ami akarok. Gyorsan kinyitottam a szekrényét és nézelődni kezdtem. Kikaptam egy fekete a térdénél kivágott szűk nadrágot, majd egy fehér Killer feliratú az ujjánál bő kivágású atlétát, a fejére pedig egy szürke sapit és kész is voltam. Felhúzott szemöldökkel nézte a ruhákat az ágyon mire felnevettem.

- Ne kérdőjelezd meg a munkám! - öltöttem rá a nyelvem.

- Igenis főnök! - tette fel a kezeit, majd felkapta a kikészített cuccokat.

Jó alaposan végigmértem és teljesen elpirultam mivel elég piszkos gondolataim támadtak. Jézusom mi van velem? Felnevetett, majd idejött és magához húzott, nyakam pedig apró puszikkal kezdte behinteni, amitől kirázott a hideg persze jó értelemben.

- Mitől pirultál el baby? - súgta a fülembe én pedig a nyaka köré fontam a karjaim, mert a térdeim eléggé remegni kezdtek és attól féltem összeesem.

- Nagyon nem fer – motyogtam a vállába mire felnevetett.

- Gondolod? - húzódott el és a szemeimbe nézett.

Hirtelen támadt egy jó ötletem. Gonoszan elmosolyodtam, a nyakához hajoltam és a fogaim közé vettem egy vékony bőr darabot, majd erősen szívni kezdtem. Felszisszent én pedig abbahagytam és büszkén a pirosas lilás foltra néztem.

- Ezt megérdemelted! - öltöttem rá a nyelvem mire felnevetett és elengedett. A zsebébe csúsztatta a telefonját és a kocsi kulcsát én pedig felkaptam a táskám és leindultunk. Bezártuk a házat, majd kocsiba pattantunk és útnak indultunk. Bekapcsoltam a rádiót és hátradőltem. Úgy gondoltam most én leszek pimasz és folytatom a kis játékunkat, így hogy ő most nem tud mit csinálni. Kezem a combjára raktam mire elvigyorodott. Lassan elindultam az ágyéka felé ő pedig mocorogni kezdett.

- Kicsim ne! - nézett rám mire felkuncogtam és a combján kezdtem kis köröket leírni. Amit az arcán láttam az felbecsülhetetlen volt. Ajkai elnyíltak, fejét pedig kicsit hátraszegte, de tekintete az úton maradt. Mellkasa szaporán kezdett emelkedni én pedig győztesen elvigyorodtam, majd még egy kicsit közelítettem az érzékeny rész felé. Jólesően felsóhajtott és az egyik kezével elvette a kezem onnan.

- Louis tartsd mind két mancsod a kormányon! - dorgáltam meg.

- Csak érjünk haza! Fogsz te még könyörögni! - vigyorodott el nekem pedig ennyitől szaporább lett a légzésem. Ismét a combjához nyúltam mire elnevette magát.

- Kiraklak! - fenyegetett meg mosolyogva.

- Nem mered! - vigyorodtam el, majd feljebb csúszott a kezem most már az érzékeny részre mire felnyögött és leszedte onnan. Elnevettem magam, majd az ablak felé fordította a fejem.

- De kár, hogy nem szoknyában vagy! - nézett a lábaimra és hálát adtam istennek, hogy ma rövidnadrágot vettem fel.

- Nem engedném! - öltöttem rá a nyelvem.

- Nem is kell engedned! - nevetett fel.

- Perverz.. – motyogtam durcásan.

- Amúgy a csapat többi tagja is ott lesz, a megbeszélésen ahova megyünk szóval...

- Oh, lesznek jó pasik? - vigyorodtam el mire csúnyán rám nézett.

- Most bedurciztál mi? - kuncogtam.

- Majd este nevess, amikor ketten leszünk a házban.. - mondta, mire a pillangóim durván ide-oda kezdtek repkedni a hasamban.

- Nekem csak egy pasi van és lesz az életemben te buta! - nevettem el magam.

- Hízelegni azt tudsz! - rázta meg hitetlenül a fejét.

- Mikor érünk oda? - kezdtem nyűgni.

- Kicsim..most indultunk el egy jó 10 perce!

- Jó befejeztem! - dőltem hátra.

2 óra múlva egy kisebb parkolóba kanyarodtunk be. Leparkoltunk, majd kezünket egybe kulcsolva léptünk be az épületbe. Az előtérben mindenféle kupa és érem, na meg persze egy csomó kép volt.

- Louis! - lépett ide egy öregebb férfi és kezet fogott vele.

- Ki ez a szép hölgy? - nézett rám.

- Hope Williams! - nyújtottam felé a kezem mire megrázta.

- A barátnőm – mosolyodott el Lou én pedig úgy éreztem magam mintha a felhők felett repkednék. Nagyon boldog vagyok, hogy felvállal.

- Áh, mázlista! - mosolyodott el, majd folytatta. - Gyertek, be a tárgyalóba már bent vannak a srácok!

Némán követni kezdtük, majd beléptünk egy nagy irodahelyiségbe ahol egy hosszú asztal helyezkedett el körülötte pedig székek voltak, amiken a focisták ültek. Hirtelen mindenki ránk nézett én pedig kicsit lámpalázas lettem így elbújtam Louis háta mögött.

- Helló srácok! - köszönt Louis mire a fiúk egyhangúan visszaköszöntek.

A fülembe súgta, hogy menjek a háta mögött elhelyezkedő fotelhez és üljek le így engedelmeskedtem. Felnéztem és egy jó pár szempár még mindig engem figyelt. Lou helyet foglalt az asztalfőnél és beszélni kezdett.

- Na, szóval..ő ott az én barátnőm, úgyhogy most verjétek ki a fejetekből! - mondta mosolyogva, mire kicsit felkuncogtam.

- Ne már! - szólalt fel az egyik mire a többiek röhögni kezdtek.

- Na, térjünk a lényegre! Mi van a hétvégi meccsel? - kérdezte.

- Jönnöd kéne mivel Rob lesérült – szólt az egyik.

- Mi? Mi baja?

- Ínszalag szakadás!

- Oh..jó akkor beugrom helyette én! Az új mezekkel mi van? - kérdezte.

Annyira imádom, mikor ilyen komolyan beszél. Rohadt szexi.

- Elszúrták a színt, úgyhogy majd csak a jövő héten lesz meg!

- Mi? Mi az, hogy elszúrták? Érthetően elmondtam a telefonban nekik mindent! Mégis mit nem lehet ezen megérteni?

- Nyugi majd játszunk a régiben! Még egy mecset kibír!

- Nem! Nem bír ki mivel már megbeszéltem az egyik céggel, hogy őket fogjuk reklámozni a következő meccsen!

- Oh, az baj..

- Jó majd felhívom őket! - dőlt hátra.

Sóhajtottam egyet és picit kezdtem megbánni, hogy eljöttem mivel ez így rohadt unalmas. 1 órán át még ment a megbeszélés, majd délben mindenkit elengedtek Louis pedig idejött.

- Na mizu baby? Nem untad? - húzott magához.

- De! Nagyon! - görbítettem le a szám mire felnevetett.

- Megyünk most már haza, oké? - kérdezte mire bólintottam.

Nyomott egy puszit a homlokomra, majd kéz a kézben indultunk ki.

- Sziasztok! Akkor hétvégén legyél itt a meccsre! - köszönt el Mr.Gibson, mint később megtudtam.

Louis bólintott, majd kezet fogtak és elhagytuk az épületet. Bepattantunk a kocsiba és bekötöttük magunkat.

- Még felhívom a mezcsináló céget! - mondta, majd a telefonját a füléhez emelte és beszélni kezdett. Jól kioktatta a vonalban lévő felet, majd lerakta.

- Azért ez picit durva volt – szólaltam meg.

- Ha máshogy nem értik meg akkor így kell! - mondta és beindította a kocsit.

- Louis az piros lesz! - szólaltam meg az előttünk lévő jelzőlámpára utalva.

Megálltunk, majd Louis felém fordította a fejét.

- Kicsim...én is láttam nem kell előre szólnod! - mondta mire karba raktam a kezeim.

- Ne durcázz már! - nevetett fel.

- Nem durcázok – mondtam.

Megrázta a fejét, majd felhangosította a rádiót. Két órára hazaértünk. Bedobtam egy pizzát a sütőbe, majd levágódtam a kanapéra és behunytam a szemem.

- Na mizu baby? Így lefáradtál? - nevetett fel Lou és leült mellém.

- Igen! Fárasztó volt nagyon! - vigyorogtam rá.

- Melyik része? Az, hogy ülnöd kellett a formás hátsódon a kocsiba vagy, hogy be kellett sétálni pár métert az irodába?

- Nekem megterhelő volt! - nyújtottam ki a nyelvem mire felnevetett.

- Tudod milyen rossz, ha 1 tucat ember téged bámul?

- Én szóltam nekik, hogy te az enyém vagy! - húzott az ölébe.

- Tudom! - pusziltam meg az arcát.

Csörögni kezdett a telefonja ő pedig felvette.

- Anya? Mi a baj? Miért sírsz? - szólt bele én pedig lecsúsztam az öléből. Feszülten hallgatta az anyukáját én pedig próbáltam fülelni, de semmit sem hallottam.

- Nem...ez nem...ugye ez csak egy rossz vicc? - rázta meg a fejét én pedig aggódni kezdtem.

Mondott még valamit neki Jay, majd letette. Lou-ra néztem, aki felállt, felborította az üveg asztalt meg nagyjából mindent, ami az útjába került. 

- Louis mi a baj? - szóltam utána.

- Hagyj békén! - kiabálta, majd felrohant a lépcsőn. Lesokkolva néztem a feldöntött székeket és asztalt és el sem tudtam képzelni, hogy milyen rossz hírt kaphatott, ami ilyen éles hangulatváltozással jár. Szerencsére lent hagyta a telefonját így a kezembe vettem és visszahívtam Jay-t.

- Louis? - szólt bele sírós hangon.

- Jay! Hope vagyok! Louis tör, zúz, és nem mondja el, hogy mi van! - mondtam kétségbeesetten.

- Meghalt a másik nagyija is – szipogta mire a szám elé kaptam a kezem.

- Ma reggel elment. Louis nagyon szerette szinte minden nyarat nála töltött kiskorában, és amikor lehetett meglátogatta! Kérlek, maradj mellette és támogasd ez most neki nagyon nehéz!

- Persze! Mindenben támogatom és részvétem!

- Köszönöm kedvesem! Én most megyek! Majd még beszélünk, szia! - mondta, majd miután én is elbúcsúztam, letettük. Felállítgattam az eldöntött tárgyakat, majd felindultam. Eszembe jutott, hogyha összeveszünk el fog menni és leissza magát így bezártam minden ajtót és eltettem a kulcsot a pótkulccsal együtt. Felmentem az emeletre, a szoba előtt pedig egy nagy levegőt véve beléptem.

- Hope hagyj most békén! Egyedül kell lennem! - emelte fel a hangját az ágyon feküdve.

- Louis kérlek, ne csináld ezt! Szörnyű dolog és teljesen átérzem de...

- Mit érzel át? Hm?? Fogalmad sincs mennyit jelentett nekem! Mikor apám elhagyott minket csak ő volt nekem, mert anya nagyon nem volt jól! Ő gondoskodott rólam! Ő tanított meg egy csomó dologra és azt mondtam neki, hogy ha hazajöttünk elmegyek hozzá, de nem mentem! - mondta kiabálva én pedig a sírás szélén álltam. Azt az embert, akit mindennél jobban szeretek így látni egyszerűen szörnyű. Teljesen átérzem a fájdalmát és annyira szeretném enyhíteni, de nem, hagyja.

- Louis én...

- Mit te? Nem látogattam meg a halála előtt, mert veled voltam! - mondta indulatosan engem pedig szíven ütött ez a mondat. Annyira fájt, hogy az én hibámnak állította be. Lesokkoltam és észre sem vettem, hogy kiment mellettem. Mikor észbe kaptam, rohantam le, de a lépcső tetején megálltam.

- Te bezártad az ajtókat? Hol a kulcs? Add ide! - kiabálta és megindult felém.

- Louis, ha most elmész, be fogsz rúgni! A pia nem old meg semmit! Nem menekülhetsz el ez elől! - könyörögtem neki. Megállt előttem a szemei pedig szikrákat szórtak, kezei pedig ökölben voltak.

- Azzal hogy törsz, zúzol és megbántasz engem, majd leiszod magad ő még nem fog visszajönni Louis! - mondtam neki nyugodt hangnemben. Pár pillanatig a szemembe nézett, majd hátat fordított és berohant a nappaliba persze előtte még belevágott a falba. Lerogyott a kanapéra, könyökét a térdein támasztotta arcát pedig a tenyerébe temette. Lassan lesétáltam, majd mellé ültem és óvatosan a hátára simítottam a kezem. Felnézett és ekkor láttam meg, hogy szemei könnyben vannak, de nem sírt. Annyira szívszaggató látvány volt. Annyira segíteni akartam. Lassan az ölébe ültem terpeszben, majd megöleltem. Olyan szorosan húzott magához, hogy azt hittem ketté roppant, de jól esett.

Arcát a vállamba fúrta és így voltunk hosszú percekig.

- Nagyon sajnálom, ami történt és borzasztóan fáj ezt látni. Legszívesebben átvennék minden fájdalmat. Én...szeretlek és nem akartalak megakadályozni, hogy meglátogasd... – motyogtam a mellkasába és a végén elpityeredtem. Kész. Ennyit bírtam. Nem tudom tartani magam.

- Héjj...kicsim ne sírj, egyáltalán nem a te hibád csak egy idióta vagyok és dühből mondtam. Annyira sajnálom.. – nézett a szemembe.

- Annyira rossz így látni téged. Szeretlek mindennél jobban és nem tudom, mit mondhatnék.. – ráztam meg a fejem.

- Én is szeretlek és sajnálom az előbbit! Köszönöm, hogy itt vagy nekem és nem hagytad, hogy hülyeséget csináljak.

Válaszul még jobban hozzábújtam és lehunytam a szemeim.

- Tudod, mit sajnálok a legjobban? - kérdezte és egy puszit nyomott a hajamba.

- Mit? - kérdeztem.

- Nagyi mindig azt mondta, hogy, Louis csak azt a lányt mutasd be nekem, akiről biztos vagy benne, hogy az igazi és el akarod venni feleségül. Eddig senkit sem mutattam be neki de...téged el szerettelek volna vinni – mondta mire elhúzódtam és a szemébe néztem.

- Komolyan? - kérdeztem és ma már másodjára pityeredtem el mire halkan felnevetett.

- Itt vagy velem, és amikor megbántottalak az előbb akkor sem hagytál magamra. Az exeim ilyenkor már itt sem voltak, de te idejöttél és megöleltél...

- Mert fontos vagy és szeretlek – mondtam, majd nyomtam egy apró puszit a szájára.

- Na, ne sírj nekem! - nevetett fel halkan, majd letörölte a könnyeimet.

- És most mi lesz? - kérdeztem.

- Nem tudom. Próbálom felfogni és ..ennyi.

- Segítek bármiben!

- Tudom. Köszönöm – mosolyodott el.

Csendben ültünk egy kicsit egymás mellett és csak bámultunk főként egymásra. Nem volt szükség szavakra. Tudta, hogy bármiben számíthat rám. Eszembe jutott, hogy én betettem egy pizzát melegedni így felálltam és kimentem érte, majd behoztam és Louis kezébe nyomtam.

- Nem kell most – mondta és letette.

- Louis enned kell! Ma még nem ettünk semmit! - simítottam meg a hátát mire újra felvette és beleharapott.

- Srácoknak elmondjam én? - kérdeztem.

- Megtennéd? Itt a telefonom hívd át őket. Talán jobb kedvre derítenek mindkettőnket.

- Oké – sóhajtottam, majd a kezembe vettem a telefonját és tárcsáztam Harry-t. Szépen sorban felhívtam mindenkit. Azt mondták 5 perc múlva itt lesznek. Visszaültem az ölébe és megpusziltam az arcát, majd hozzábújtam. Hátradőlt így én a mellkasán feküdtem el.

- És a papád? - szólaltam meg halkan.

- Ő valószínűleg most össze lesz roppanva  – húzta el a száját.

- Meglátogatod még a temetés előtt? - kérdeztem.

- Meglátogatjuk - javított ki mire kicsit elvigyorodtam.

Kintről autó ajtócsapódást hallottunk, majd beszédet. Felpattantam Louis öléből és az ajtóhoz mentem, majd kitártam. Amint megláttam Liam-et, elnevettem magam. Egy banán jelmezben sétált felém Sophia kezét fogva, aki nagyon nevetett. A srácok pedig mellettük jöttek szintén röhögve. Beengedtem őket az ajtón Soph-ot pedig gyorsan megöleltem.

- Hogy van? - kérdezte Harry.

- Már egész jól – mosolyodtam el és a nappaliba léptünk. Louis, Liam-et meglátva elnevette magát és megrázta a fejét. Mindegyikük odament megölelni így tartottunk egy csoportos ölelést, majd leültünk.

- Liam vedd már le! Mindig, ha rád nézek nevetnem, kell! - szóltam rá.

- De most egy banán vagyok! - rakta karba a kezét.

- Szívem! - szólt rá Soph is mire Liam lehúzta magáról a jelmezt.

- Amúgy is meleg volt – rakta le a földre.

- Óó basszus elfelejtettem a kicsikéimet! - ugrott fel Niall és kirohant, majd pár perc múlva visszajött 3 doboz pizzával mire felnevettünk.

- Jól vagy tesó? - ült át Louis mellé Hazz.

- Meg vagyok! És ezt Hope-nak köszönhetem. Ha ő nincs, valamelyik kocsmában lennék takony részeg – mosolyodott el és rám nézett.

- Jaaj Boo Bear hát itt vagyunk mi is neked az asszonykádon kívül! - ölelte magához mire felnevettem.

- Tudom és hálás is vagyok! - vigyorodott el.

Estig itt voltak a srácok, majd nyolc óra körül úgy döntöttek, hogy kicsit magunkra hagynak minket.

- Mit kérsz vacsira? - álltam Louis elé csípőre tett kezekkel.

- Téged! - húzott magához.

- Nem használom ki a gyengeséged! - pimaszkodtam mire felnevetett.

- Tudod ki a gyenge! - mondta, majd mohón ajkaimra tapadt.

- Szívem ne már! - toltam el nevetve mikor a nyakamhoz hajolt.

- Befejeztem! - mosolyodott el, majd gyengéden megölelt arcát pedig a vállam és a nyakam közötti hajlatba fúrta.

- Nem kérek, most kaját csak menjünk fel és zuhanyozzunk le – mosolyodott el.

- Együtt? - néztem fel rá.

- Együtt! - mondta, majd felkapott a vállára.

- Louis ne máár! - nevettem fel és megütögettem a hátát.

Egyik kezét a fenekemre tette a másikkal pedig a lábaimat fogta és felfelé indultunk. Amint a fürdőbe értünk lerakott.

- Őrült! - ráztam meg nevetve a fejem, majd lehúztam magamról a pólómat, ahogyan ő is. Gyorsan felkontyoltam a hajam és levettem a nadrágomat is. Végig nézett rajtam, majd vett egy mély levegőt és megköszörülte a torkát, amin elnevettem magam.

- Ne nevess ki! Tudod, mennyi önuralom kell, hogy ne szorítsalak a falhoz? - kérdezte, aminek következtében most én kezdtem el szaporábban lélegezni a kelleténél. Felnevetett a reakciómon, levette a nadrágját a boxerével együtt és belépett a zuhanykabinba. Én is levetkőztem teljesen, majd beléptem elé. Megnyitotta a vizet, ami először jéghideg volt.

- Louis le akarsz fagyasztani? - sipítottam fel.

- Nyugi! - nevetett, majd beállította a hőmérsékletet, karjaival átkarolt és a fenekemre simította a kezét. Felnéztem a szemébe és elmosolyodtam, ahogyan ő is. Nyomott egy puszit a számra és a tusfürdőmet a kezébe véve átdörzsölt, aztán ezt én is megcsináltam vele és készen is voltunk. Megtörölköztünk, majd én belebújtam Louis pólójába ő pedig egy boxert húzott magára.

Az ágyhoz siettem és bebújtam a takaró alá.

- Felhívom anyát. – mondta és a telefonjához sétált.

- Gyere ide! - ütögettem meg a mellettem lévő helyet mire elhúzta a száját.

- Megint zárjak be mindent? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel mire megrázta mosolyogva a fejét és leült mellém. Bepötyögte a számot, majd a füléhez emelte a telefont.

- Légyszi hangosítsd ki! - kérleltem mire letette az ágyra kihangosítva.

- Kisfiam! Mondd, hogy nem csináltál semmi hülyeséget!

- Szia, anya! Nem, nem csináltam!

- Ohh hála istennek! Úgy aggódtam!

- Hope fogott vissza..

- Remélem nem bántottad meg! Az a lány szeret téged! - mondta mire teljesen meghatódtam.

- Anya nem mondj ilyeneket, mert mindjárt elsírja magát azt pedig már ma csinálta! - mosolyodott el.

- Hall engem?

- Szia, Jay! - köszöntem bele.

- Szia, kedveském! Köszönöm, hogy vissza fogtad a fiamat...elég heves tud lenni!

- Ohh tapasztaltam! - nevettem fel.

- Mit csináltál már Louis? - kérdezte fenyegető hangnemben.

- Anya, muszáj? - hisztizett Lou.

- Nem – sóhajtott. - A temetés holnap után lesz 2 órakor.

- Ott leszünk – mondtam, mert láttam, hogy Louis nem nagyon tud megszólalni.

- Örülök, hogy ott vagytok egymásnak! Így legalább nem aggódom!

- Anya mi most megyünk. Oké?

- Jól van kisfiam, majd holnap hívlak!

- Oké.

Elköszöntünk egymástól és letettük.

- Jól vagy? - néztem Lou-ra aki bólintott, majd bebújt a takaró alá.

Lekapcsoltam a lámpát, majd hozzábújtam. Kezem az oldalára csúszott és simogatni kezdtem. Közelebb húzott magához, nyakamat pedig apró puszikkal kezdte behinteni. Felsóhajtottam és megcsókoltam. A pólóm aljához nyúlt és lassan levette rólam. Újra megcsókolt csak most sokkal hosszabban és szenvedélyesebben, mint az előbb. Annyi érzelmet sűrített ebbe a csókba, hogy szinte sírni tudtam volna. Itt van ez a fiú, akibe annyira belezúgtam, hogy 5 percre sem tudok elszakadni tőle és most látom szenvedni. Annyira el akarom venni a fájdalmát és visszacsinálni ezt az egészet, de a nagyiját már nem tudom visszahozni. Próbálom vigasztalni és a kedvében járni, hogy megkönnyítsem neki az elkövetkezendő pár hetet.

- Kicsim – suttogta én pedig feleszméltem. - Jól vagy? - kérdezte.

- Persze! - túrtam a hajába, majd ismét megcsókoltam. Levette a többi ruhaneműt, majd azokat is a földre dobta és elkezdődött egy csodálatos este kettesben vele.