Chapter ~ 10.

*2 nap múlva*

- Hope, gyere, még készítsd ki a srácok ruháit és akkor mára készen vagyunk – mondta Louise.

- Oké – siettem oda, majd munkához láttam.

Reggel hattól itt vagyunk és most délután két óra van. Volt egy interjú, két fotózás, egy gyors megbeszélés és késő délután 5-kor kezdődik egy koncert itt L.A-ben. Miután végeztem a ruhák kikészítésével, elmentem megkeresni a barátom. Huh, már 2 napja együtt vagyunk és irtó nagy a rózsaszín köd. De tényleg! Néha én is félek magamtól, hogy hogyan is lehet ennyire szeretni, és csodálni egy embert. Ahogyan beszél, ahogyan mosolyog, ahogy átölel és megcsókol. Az, hogy lehet vele viccelődni és húzni egymást. Ahogyan hercegnőnek vagy kicsimnek szólít. A tetkói, az izmai, a haja, amibe imádok beletúrni. Egyszerűen mindene tökéletes és minden egyes porcikáját imádom. Most eltűnt egy órája, ami kicsit lehangol, mert nincs velem és ez borzasztó dolog. Legalábbis számomra. Amint a színpadhoz értem megláttam őket próbálni a koreográfus utasítására, ami hát finoman szólva nagyon nem ment szegénynek. Megláttam őt, ahogyan éppen nevetve Liam-et szekálja és rögtön elmosolyodtam.

- Srácok viselkedjetek és fogadjatok szót a koreográfusnak! - szólaltam meg csípőre tett kézzel, mire mindannyian rám kapták a tekintetüket.

- Kicsiim! - kiáltott fel Louis, majd iderohant és megcsókolt.

Átkulcsoltam a nyakát a kezeimmel, majd egy kézzel a hajába túrtam, míg ő a csípőmön fonta össze karjait.

- Khm..nem zavar, hogy ez itt egy színpad, és hogy éppen próba van? - köhintett a koreográfus, mire szétrebbentünk.

- Bob hagyd! Nem látod, hogy elmerültek egymásban? - hordta le Liam.

- Szép is a szerelem – sóhajtott. – Tomlinson, gyere ide, most! - folytatta.

- Menj, majd próba után úgyis találkozunk – mosolyogtam rá.

- Oké – kaptam egy puszit, majd visszarohant a srácokhoz.

Leültem a színpad szélére és nézni kezdtem őket és talán el is bambultam. Igazából aggaszt valami. Tegnap éjszaka Stas-ről álmodtam és nem volt valami jó passzban, most pedig rossz érzésem van már reggel óta. Fogalmam sincs mi ez, de remélem, jól van.

- Hope, gyere, van pizza! - zökkentett ki a gondolataimból Lottie csilingelő hangja.

- Megyek! - mosolyodtam el.

Hátra mentünk a srácok öltözőjébe, ahol két doboz pizza várt minket. Rögtön letámadtam, mivel eléggé éhes voltam már.

- Srácok próbálnak? - kérdezte Gemma.

- Igen és goromba a koreográfus.

- Jaa Bob? Csak komolyan veszi a munkáját. Tudod milyen nehéz a fiúkkal!

- Tudom! - nevettem fel.

Csörögni kezdett a telefonom, én pedig elővettem és kimentem a folyosóra.

- Háló? - szóltam bele.

- Hope! Te vagy az? - hallottam meg egy ismerős hangot.

- Öm igen!

- Tudod, én vagyok az Stasy anyukája!

- Oh, jó napot Mrs. Harris! Miért hív?

- Jajj kedveském sajnálom, hogy így kell megtudnod de Stasy autóbalesetet szenvedett és...és itt van a kórházban! Mi is itt vagyunk vele és még nem ébredt fel! Eltört a lába és fejsérülései is vannak, de az orvos szerint nem komoly! Nekünk muszáj elutaznunk egy hétre! Nem tudnál addig vigyázni rá? Ha minden rendben lesz, 3 nap múlva hazaengedik, és akkor megyünk mi is el!

- Úristen én...de.. tényleg jól van? Vagy, hogy volt?

- A másik autós részeg volt és áttért a szembejövő sávba, de Stasy gyors volt és félrerántotta a kormányt bele egy árokba!

- Uhh.. Megkérdezem a főnököm, hogy elenged-e, de feltétlen telefonáljon, ha felébredt!

- Oké! Szia!

Elköszöntem, majd leraktam. Tudtam, hogy valami baj fog történni. Éreztem. Szegény Stas..

El kell mennem! Szólnom kell Louis-nak.. Feldúltan bementem az öltözőbe ahol kérdően néztek rám a többiek.

- Stasy-nek autóbalesete volt és most a kórházban van! - hadartam és járkálni kezdtem.

- Mi? Hogy? - kérdezte Soph.

- Hát..egy másik kocsis áttért az ő sávjába, ő pedig elrántotta a kormányt és egy árokban kötött ki. Oda kell mennem!

- Nyugi! Öm..hozzak egy pohár vizet? - kérdezte Lott.

- Nem! Köszönöm – ráztam meg a fejem.

A srácok jöttek be vidáman, de rögtön el is komorodtak mikor megláttak minket.

- Mi történt? - kérdezte Lou, majd az arcom láttán idesietett és megölelt.

Belé kapaszkodtam, arcom pedig a vállába fúrtam.

- Kicsim mondd már! - sürgetett.

- Stas-nek autóbalesete volt és még nem ébredt fel és oda kell mennem, de a főnök úgyse, enged, el pedig mellette akarok lenni! - hadartam.

- Héj! - tolt el magától. - Nyugodj meg! Elintézem, hogy elengedjenek oké? - kérdezte mire bólogatni kezdtem és szorosan megöleltem. Nyomott egy puszit a fejemre és magához szorított.

- Aww – hallottam meg Lott hangját, mire picit elmosolyodtam.

- Na, te most szépen hazamész és pihensz, én pedig beszélek Ben-nel – tolt el magától.

Bólintottam, majd elmosolyodtam. Kiment az ajtón, majd pár perc múlva Prestonnal tért vissza.

- Vidd el és vigyázz rá! - parancsolt rá.

- Oké oké! - nevetett fel mire én is elnevettem magam.

Kaptam egy rövid csókot, majd elköszöntem a többiektől és kimentünk. A stadion hátsó kijáratán távoztunk hisz a rajongók már kint sorakoztak, majd bepattantam az anyós ülésre Preston pedig a volán mögé.

- Ha már ilyen sokszor kell bébi csőszködnöd felettem mesélhetnél... Van családod? - kérdeztem.

Felnevetett és egy pillanatra rám nézett.

- Van persze. Egy csodálatos feleségem és két gyerekem!

- Oh..hogy hívják őket?

- A feleségem Angela, a kislány Melodie, a fiam pedig Michael.

- Ohh gyönyörű nevek!

- Köszönjük! Próbáltunk jól választani!

- És mennyi idősek?

- Melodie 4 éves kis tündér, Michael pedig 9 éves!

- Hűha, még kicsik!

- Addig jó! - mosolyodott el.

- Szép is a szerelem – sandított rám, mire elmosolyodtam.

- Az!

- Fülig bele vagy esve. Igazam van? - kérdezte.

- Talán igen. Nem voltam még soha szerelmes. Ő az első és.. remélem az utolsó is – pirultam el.

- Hűha, akkor már komoly!

- Hát még csak 2 napja járunk – vontam vállat.

- Összeilletek és Tomlinson-nak amúgy is kell valaki, aki néha nyakon csapja, mert hajlamos elkallódni – mondta mire felnevettem.

- Láttam már szerelmesnek, de ez most más. Próbál óvni téged és amióta megismert, egyszer volt bulizni. Ez azért nála nagy teljesítmény!

- Úgy gondolod, hogy ebből lehet akár komoly dolog is?

- Persze kicsi lány csak ne félj szerelmesnek lenni!

- Köszönöm megfogadom – mosolyodtam el.

Nem sokára Harry házához értünk.

- Akkor, szia – köszöntem és kikötöttem magam.

- Boldogulni fogsz? Ha valami történik, veled Louis megöl!

- Nyugi csak veszek egy forró fürdőt, és nézek valami filmet!

- Jól van! Szia! - intett mosolyogva, majd kipattantam a kocsiból és becsaptam az ajtót.

A bejárat felé kezdtem lépkedni, amin sikeresen be is jutottam, majd az előtérben lerugdostam magamról a cipőm és felszaladtam az emeletre. Amint beértem a szobába, a fürdőnkbe is siettem ahol megengedtem a vizet, közben ránéztem a telefonomra, de még nem hívtak. Levetkőztem, majd beleültem a forró vízbe és hátradőltem. Ebben a pillanatban csörögni kezdett a telefonom, én pedig érte nyúltam és felvettem.

- Igen? - szóltam bele.

- Hope! Stasy magához tért és egy kis agyrázkódásnál nincs komolyabb baja, már le is szidott, hogy miért szóltam neked! - hadarta Mrs. Harris, mire elnevettem magam és kicsit meg is könnyebbültem.

- Beszélhetek vele?

- Persze! – mondta, majd átadta.

- Te mi a jó istent csináltál? Elutazom és máris megölöd magad? - szóltam bele.

- Nem én voltam a hibás hülye! Még jó is vagyok, mert ha nem rántom, el a kormányt a hullaházban partiznék a többi halottal!

- Akkora idióta vagy! - nevettem fel.

- Köszönöm a bókot! Kapok király mankókat!

- Zsír, majd randalírozunk vele kint a Central parkban a nyuggerekkel! - nevettem.

- Jössz ide?

- Persze! Vigyáznom kell a seggedre, meg amúgy is mentem volna!

- Mikor? Elengednek?

- Öhm majd hívlak, ha megtudom, hogy mikor megyek. Louis most intézi!

- Ohh Louis? - kérdezte sejtelmes hangon.

- Igen ő! 1 héten át hallgatnod kell a nyáladzásom róla! - nevettem.

- Max. Neked is agyrázkódásod lesz, mert leütlek a mankómmal!

- Azt próbáld meg! - kuncogtam.

- Na de megyek, mert jön az orvosom és fiatal...és jóképű..khm dolgom van! – mondta, majd letette.

- Ez se százas – motyogtam magamban.

Valószínűleg szólnom kéne Mrs. Harris-nek hogy nyugtatózzák be...vagy engem. Mikor végre sikerült ellazulnom ismét megcsörrent az a hülye telefon, de amint megláttam, hogy a szerelmem hív egyből elszállt minden bosszúságom és boldogan vettem fel.

- Szia, baby – szóltam bele.

- Szia, hercegnő! Csak azért hívlak, hogy holnap reggel mész New York-ba!

- Mi? Tényleg? - örültem meg.

- Bizony!

- És veletek mi lesz? - szomorodtam el.

- 1 hét múlva csatlakozol hozzánk! Hiányozni fogsz, de megértem, hogy Stasy-nek szüksége van rád!

- Te is fogsz nekem, nagyon – mosolyodtam el.

- Ben azt mondta, hogy legközelebb egy csúnya stylistot vesz fel, hogy ne csavarja el valamelyikünk fejét! – nevetett, mire én is kuncogni kezdtem.

- Lehet jó ötlet! De nem haragudott? - kérdeztem aggódóan.

- Nem! Elmondtam, hogy mi van és megértő volt!

- Akkor jó! Köszönöm!

- Nincs mit baby, de most sajnos mennem kell! Hétre otthon leszünk!

- Oké, szia – köszöntem el, majd miután ő is elköszönt, letettük. Sóhajtottam egyet, majd mivel már kiáztam inkább kiszálltam, és valami itthoni cuccba bújtam. Leültem az ágyra, az ölembe vettem a laptopom, letöltöttem egy romantikus filmet, majd azt kezdtem el nézni.

•••

Arra keltem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd lassan kinyitottam a szemem és Louis arcával találtam szemben magam.

- Elaludtam? - kérdeztem kábán.

- Ezek szerint igen! - mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

Nyűgtem egyet, majd a nyaka köré fontam a karjaim és visszahúztam.

- Mi az baby? - kérdezte és magához húzott.

- Holnap elutazok és 1 hétig nem foglak látni – sóhajtottam.

- Jajj te...minden nap beszélünk, jó? - puszilt bele a hajamba.

- Ígéred? - néztem fel rá.

- Ígérem! - vigyorodott el.

- De akkor is hiányozni fogsz! - görbítettem le az alsó ajkam, mire magára húzott és megcsókolt.

Mellkasára tapasztottam kezeim és felültem. A csípőjén helyezkedtem el lovagló ülésben és tincseim közé túrtam.

- Ez rohadt szexi volt –vigyorodott el kajánul Louis, mire elnevettem magam.

- Igen? - kérdeztem kacéran és lehajoltam egészen addig, hogy szánkat pár milliméter válassza el. Mellkasa sűrűn kezdett emelkedni, szemei pedig gyémántszerűen csillogtak. Tetszett. Tetszett, hogy ilyen dolgokat tudok kiváltani belőle a puszta jelenlétemmel. Kezeit a derekamra vezette, majd onnan a fenekemre, amibe belecsípett egy aprót.

- Perverz vagy Tomlinson – suttogtam a szájába, közben alsó ajkammal végig súroltam az övéit.

Felnyögött, majd megelégelte, hogy nem ő irányít és egy hirtelen mozdulattal maga alá tepert. Lábaim szétfeszítette, majd csípőjével közéjük férkőzött. Alsó ajkamba haraptam és felnéztem rá. Szemei vágytól csillogtak, ahogyan az enyéim is. Forró leheletét az arcomon éreztem, szemei pedig a szám és a szemem vizslatták folyamatosan.

- Mire vársz? Csókolj meg! - kúszott egy mosoly a számra.

Gonoszan elvigyorodott, majd megrázta a fejét.

- Azt hiszed, itt te diktálsz? - kérdezte egy fél mosollyal.

- Azt! - emeltem fel a fejem egy huncut mosollyal.

Több sem kellett neki, egyből a nyakam és a vállam közt elhelyezkedő hajlathoz hajolt, és apró nedves puszikkal kezdte behinteni, ami be kell, hogy valljam rohadtul tetszett. Felsóhajtottam és hajába túrtam. Gyengéden szívogatni kezdte, majd mikor hallotta apró nyögéseimet durvábbra váltott. Ez meg fog látszani az biztos. Kezeim a pólója alá vándoroltak és lassan becsúsztak alá. Izmos hasát kezdtem el simogatni, majd egyre feljebb gyűrtem a pólót. Elhajolt a nyakamtól, majd lehúzta magáról a pólót és visszatért a dolgához, amit az imént abbahagyott. Pólóm arrébb húzta és vállaim is apró puszikkal kezdte behinteni, amire én apró sóhajokkal válaszoltam. Nem. Nem tehetem ezt. Megint ribancnak fog tartani, hogy 2 nap járás után odaadom magam. Akármennyire is kívántam az érintését és a közelségét gyengéden eltoltam magamtól, mire egy összezavarodott és mérges szempárral találtam szemben magam.

- Louis én ezt..még nem akarom – haraptam az ajkamba és visszább húztam a pólóm.

- Mi van? Most ez komoly? - nézett rám értetlenül, mire aprót bólintottam.

- Megőrjítesz! - dőlt le mellém és egy féloldalas mosolyra húzta száját.

- Türelem – könyököltem fel és rá villantottam mosolyom.

- Hagyj – nevette el magát hitetlenül és elfordult.

- Most komolyan megsértődtél? - kérdeztem nevetést visszafojtva.

- Egy kicsit. De amúgy azért fordultam el, mert nem bírom visszafogni magam – morogta.

- Ilyen nehéz lenne? - kúsztam a háta mögé, majd átöleltem és  kezem a pólója alá csúsztattam, majd simogatni kezdtem.

- Hihetetlen nőszemély vagy! - nevetett fel.

- Igen? - suttogtam a fülébe, majd belepusziltam a nyakába, amitől kirázta a hideg.

Hirtelen hátra fordult, majd a fejem mellé tette mindkét kezem és megtámaszkodott felettem.

Vészesen közel volt a szánk forró leheletét arcomon éreztem. Felnéztem gyönyörű szemeibe, amik a számat vizslatták.

- Pimasz vagy – suttogta és nyakamhoz hajolt,majd apró nedves puszikat hagyott szája helyén, amitől rögtön libabőrös lettem. Tetszett a közelsége. De még mennyire tetszett! Pillangóim, amik eddig pihentek most vad táncba kezdtek a hasamban, levegőmet pedig szaporán vettem. Szemeimet levezettem a szájára és szinte könyörögtem, hogy csókoljon meg, de nem tette. Ajkaink súrolták egymást, de nem történt meg a csók.

- Ha most megcsókollak, nem bírok leállni – suttogta a számba, mire lehunyt szemmel sóhajtottam egyet. Lassan eltávolodott, ami rettentően fájt. Ragaszkodtam. Fogalmam sincs, mi történik velem, de egyszerűen nem akarok távol lenni tőle. Háton feküdt, én pedig a mellkasára helyeztem a fejem, egyik kezem pedig a hasán állapodott meg.

- Sajnálom – néztem fel rá.

- Ne érezd, magad kényelmetlenül tudom, hogy ez gyors neked – kezdte el piszkálni a hajam, egyik keze pedig az oldalam simogatta.

- Nem haragszol? - kérdeztem boci szemekkel.

- Ne legyél már buta! Várok – mosolyodott el.

- Mekkora mázlis vagyok – mondtam vigyorogva, mire egy homlok puszit kaptam.

- Hát még én! - sóhajtotta.

- Louis?

- Hm?

- Mikor indul a gépem?

- Reggel hatkor!

- Össze kéne pakolnom.

- De hisz alig vagy kipakolva! Majd reggel! - nevetett fel.

- Mondjuk az igaz! Oké – bújtam hozzá.

- Megyek, gyorsan lezuhanyozok jó?

- Oké. Addig én át nézek a csajokhoz!

- Nyugodtan – nyomott puszit a fejemre, majd besétált a fürdőbe és magára csukta az ajtót.

Kiléptem a hosszú folyosóra és a mellettünk kettővel lévő ajtón kopogtattam be.

- Gyere! - kiabált ki Lottie. Lenyomtam az aranyszínű kilincset, majd besétáltam a tágas szobába.

Lott az ágyon ült és laptopozott, Gemma pedig a fürdőben a tükör előtt állt és éppen a sminkjét mosta le.

- Mi járatban? Hol hagytad Louis-t? - nézett rám mosolyogva.

- Zuhanyozik – vontam meg a vállam, majd lehuppantam az ágyra.

- Akkor van még egy kis időm felkészülni a lecseszésre! - nevetett fel és sóhajtva lecsukta a laptopja tetejét.

- Miért cseszne le? - húztam fel a szemöldököm, majd törökülésbe tornáztam magam kezeim pedig az ölembe ejtettem és kíváncsian ráfigyeltem.

- Anyának lesz pár szava hozzá. Veletek kapcsolatban.

- Lottie ugye nem kotyogtad ki? - vágtam fájdalmas fejet és a szám belső részét kezdtem el harapdálni.

- Csak annyit mondtam neki, hogy nem sokára bemutat valakit.

- És gondolom levágta, hogy mi a szitu! De nem tudja, hogy rólam van szó!

- Azt nem..de akkor is le fog cseszni! - vágódott hátra.

- Ahha szerintem is! Kb. 5 perc múlva! - néztem az ajtóra.

- Mert nem kéne ilyen pletykásnak lenned! - kiabált ki unottan Gemma a fürdőből, majd karjait melle előtt összefonva az ajtófélfának dőlt, fejét pedig kicsit eldöntötte.

- Hát igen! - kuncogtam.

- Jó, na! Elég lesz Louis lecseszése – motyogta és ismét felült.

Nyílt az ajtó, majd Louis lépett be rajta egy szürke melegítő gatyában. Felső testét nem takarta semmi, ami engem zavart ugyanis le nem tudtam róla venni a szemem. Kidolgozott kockás hasa és tetkói rám szinte varázsigeként hatottak. Kívántam. Ó de még mennyire kívántam! Hozzá akartam bújni. Érezni szerettem volna, ahogyan karjaival körbezár, ezzel a cselekedetével pedig biztonságban tud engem. Érezni szerettem volna, ahogy meztelen mellkasa hozzám simul, majd kezeit a derekamra vezeti és lágyan megcsókol. Hogy lehet valaki ilyen megszállott? Igen, megszállott lettem. Rohadtul kívántam. A szobában beállt csendre tértem magamhoz, ezért ismét az ajkamba haraptam és levettem róla nagy nehezen a szemem.

- Mi van? - nevetett fel és közelebb sétált.

- Lottie mondani szeretne valamit! - vigyorgott Gemma. Mintha Harry-t látnám. Hogy lehet két testvérnek így hasonlítania egymásra? Ez kísérteties.

- Gemma! - szűrte ki fogai közt Lott.

- Na, ki vele! - rakta karba a kezét Lou és megállt az ágy mellett.

- Uh..lehetséges, hogy anyának kikotyogtam pár dolgot... – mondta halkan és félve a bátyára nézett.

- Mi van? Meg vagy húzatva? Azt hogy járunk Hope-val mi? - förmedt rá.

- Csak annyit hogy, majd bemutatsz neki valakit!

- Ajj Lottie miért nem tudsz legalább egyszer titkot tartani? Tudod anya milyen! Nem fog békén hagyni, míg el nem mondom ki az, milyen színű a haja, ki az apja, ki az anyja, mi a munkája...mindent tudni akar majd!

- Tudom! Sajnálom!

- Jó nem haragszom, csak plusz melót csináltál nekem! - csóválta meg a fejét.

- Ha kérdezősködik, csak mondd azt neki, hogy megtud mindent a maga idejében. Nem muszáj kitálalni neki telefonban!

- Mondjuk ez nem rossz ötlet! - tűnődött el.

- Ennyi eszed van! Látod? Még is jó hogy itt a húgod! - vigyorgott büszkén.

- Hát valami fenomenális! - nevette el magát, majd rám nézett.

- Jössz át vagy maradsz még a lányokkal? - kérdezte.

- Megyek! - válaszoltam rögtön, majd felpattantam és a nyakába ugrottam. Reflexszerűen a fenekem alá nyúlt és megtartott. Vállába fúrtam az arcom és elnevettem magam.

- Jó éjt lányok! - köszönt el nevetve tőlük Louis.

- Jó éjt – integettem nekik, mire felnevettek.

- Nektek is – mondták egyszerre, majd becsuktuk magunk után az ajtót.

Átmentünk a szobánkba, majd Lou óvatosan letett a pihe puha franciaágyra és nevetve megcsóválta a fejét.

- Most tudnék mit kezdeni veled! - nézett végig rajtam, majd megnyalta ajkait.

Pedig semmi extra nem volt rajtam. Csak egy szürke cica nadrág és egy fekete atléta.

Elmosolyodtam majd a bőröndömhöz sétáltam és kikerestem a pizsamám. Gyorsan átkaptam persze Louis előtt ezzel őt tovább csigázva, majd bedőltem az ágyba.

- Most amúgy te miért hergelsz? - csúsztatta oldalamra a kezét, majd picit feltűrte a pólóm és a fedetlen bőröm kezdte simogatni. Mondanom sem kell csupa libabőr lettem. Keze helyén, furán égett és bizsergett a bőröm. Ilyenben még sosem volt részem. Csodálatos érzés. 

- Én, nem hergellek – görbítettem le ajkaimat.

- Persze te kis angyal vagy mi? - nevetett fel.

- Igen! - mosolyodtam el kislányosan, majd hozzábújtam és meztelen mellkasára fektettem fejem.

Bal kezét kezdtem el tanulmányozni azon belül is a csuklóját körbe fogó karkötőszerű tetkót. Végig simítottam rajta, majd a kézfeje kezdeténél lévő halálfejre tértem át.

- Mit jelképeznek? - néztem fel rá.

- Néhányat magam sem tudom. Csak megtetszett. A halálfej egy kicsit a személyiségemet tükrözi. Mármint...mindenki úgy ismert meg ebben a bandában, hogy én vagyok a "vicces fiú" ami részben igaz is. De annyi bántás és zaklatás ért ez az 5 év alatt, hogy megváltoztam. Kicsit kimutattam a fogam fehérét, és ahogy a fiúk is szoktak néha jellemezni, én vagyok a "veszély". Nos, a halálfej ennek lenne a jelképe.

- Ez tetszik! És a 78-as a mellkasodnál?

- A nagyszüleim házszáma – mosolyodott el.

- Ez nagyon aranyos! - mosolyodtam el.

- Az egyik nagymamám már sajnos nem él. Nagyon szerettem őt. Megígértem neki hogy elviszem az egyik koncertre, de amíg Ausztráliában voltunk meghalt.

- Sajnálom baby – nyomtam puszit az arcára, majd a nyakára és végül a tetkójára.

- Hope ne kínozz! - nevetett fel és fészkelődni kezdett.

- Uhh bocsi – vigyorodtam el.

Tetszik, hogy ezt váltom ki belőle.

- Aludjunk? Holnap korán kelsz!

- Igen. Nem akarlak itt hagyni – bújtam a nyakába.

- Tudom baby de Stasy-nek is szüksége van rád. Én meg majd valahogy megleszek!

- Hiányozni fogsz!

- Te is nekem – puszilt bele a hajamba.

Leoltotta a lámpát, majd szorosan magához ölelt és pár pillanaton belül elnyomott az álom mindkettőnket.