Sziasztok, csajok! Jajj már tudom, hogy utálni fogtok,
ezért de most kicsit panaszkodni fogok, ugyanis kevés komit kapok, ami nagy
baj, mert nincs honnan motivációt szereznem. Annyira jól esik mikor facen vagy
a rész alatt kifejezitek azt, hogy tetszett a rész és annak külön örülök, hogy
ki is emeltek pár dolgot. Tudom, nem mindenhez szólhattok hozzá és nem is
várom, el viszont mikor látom, hogy mondjuk facen 13 ember látta, amit kitettem
és ebből ketten lájkoltátok és csak 4 ember van feliratkozva a blogomra az
kicsit elszomorít engem. Oké megértem feliratkozni kicsit nehezebb, mert fiók
kell hozzá meg minden de facen csak egy komment…pár betű legépelése. Mindennap
megpróbálom hozni nektek a részt, de ehhez egy kis motiváció kell, viszont ha ez
elmarad, akkor bevezetem, hogy egy héten egy rész vagy két héten egy
rész..sajnálom nekem is suli van nekem is van tanulnivalóm szóval..sorry!:/ 4
komment után hozom a 14. részt! Azt hiszem nem kértem túl sokat!:D Love ya All!
xoxo <3
Louis
szemszöge:
Miután
a lányok egyedül hagytak minket, úgy döntöttünk, hogy leülünk videó játékozni,
amivel 2 órán át el is voltunk. A koncert csak kilenckor kezdődik mi pedig
elég, ha fél kilencre ott vagyunk, így még van 4 teljes óránk
pihenni. Nyílt az ajtó, majd Lottie jött be rajta.
-
Na mizu srácok? Én úúgy imádlak titeket! - ölelt át hátulról.
-
Húgi nem megmondtam, hogy ne igyál annyit? - hordtam le.
-
Jajj bátyó lazíts már! Nem ittam olyan sokat! - mondta, majd leült mellém.
-
Mondd ki hogy slusszkulcs – vigyorogtam rá.
-
Slu...mi? - nézett rám értetlenül.
-
Hagyjuk! - legyintettem.
-
Hol van Soph? - kérdezte Liam.
-
Jaa ő Hope-val! Hope kicsit részeg – kuncogott fel.
-
De tudtam! - sóhajtottam, majd felálltam.
-
Haver én nem ajánlanám, hogy most odamenj! - nézett fel rám Hazz az egyik
puff-ról, amiben helyet foglalt.
-
Csak megnézem őket!
-
Jó, majd ha megint összevesztek azt csak magadnak köszönheted meg a
kíváncsiságodnak!
-
Oké maradok a seggemen! - raktam fel a kezeim megadás képpen, majd visszaültem
a puffra.
-
Srácok nem megyünk medencézni? - nyitott be Gemma csillogó szemekkel, mi pedig
egymásra néztünk.
-
Végül is! - állt fel Liam.
Gyorsan
mindenki átment a saját szobájába átöltözni, majd úgy beszéltük, meg hogy a
liftnél találkozunk. Mikor Harry-vel kész lettünk kimentünk a folyosóra, ahol
már a lányok köntösben a fiúk pedig úgy, mint mi fürdő gatyában toporogtak.
Hope-n
látszott, hogy nincs teljesen magánál ezért kicsit aggódni kezdtem, mert nem
szerencsés részegen medencézni.
-
Hope biztos, hogy jó ötlet lejönnöd? - kérdeztem.
-
Nem vagyok, részeg fogjátok már fel! - toporzékolt.
-
Jó jó csak kérdeztem – tettem fel a kezeimet.
A
lift egy csengéssel megállt, majd kinyitotta ajtaját mi pedig bepréseltük
magunkat.
-
Ki fogta meg a seggem? - kérdezte Harry, mire mindenki röhögni kezdett.
-
Én voltam! - villantottam rá egy ezer wattos vigyort.
-
Jajj Boo Bear akkor fogd meg még egyszer! - búgta mire ismét felnevettünk.
Épségben leértünk a wellness részre és mindenki ment arra, amerre látott. Az igazat megvallva én
követtem a húgomékat mivel hát férfiból vagyok és rohadtul érdekel Hope
bikiniben. A medencéhez értünk, majd a lányok levették a köntöst az én
szemeim pedig rögtön a barna szépségen állapodtak meg. Nem akarok nagyon
belemenni, de ott gömbölyödött ahol kellett. Eszméletlen teste van, ez pedig
beindít engem. Nem, nem csak a teste érdekel, hisz egyre jobban kezdek
beleesni, de ez egy plusz pont nálam.
Észrevette,
hogy nézem ezért az ajkába harapott és megrebegtette a szempilláit.
Tisztába
van vele, hogy a szájharapás a gyengém. Istenem mennyire megcsókolnám most.
Annyira hiányzik már a mézédes csókja.. Istenem Louis miért kell ennyire
idiótának és makacsnak lenned?
Sóhajtottam
egyet, majd nekirohantam és a lábaimat felhúzva csobbantam bele a medencébe.
-
Vigyázz! - hallottam meg Harry-t üvölteni, majd mellettem landolt.
-
Figyu srácok van úszógumim! - sétált a medence széléhez Liam a derekán egy
rózsaszín úszógumival.
-
Kicsim, azt honnan szerezted? - kérdezte tőle Sophia.
-
Hát öhm találtam! - nevetett fel, majd levette és csatlakozott hozzánk ő is.
-
Niall hol van? - kérdeztem és körülnéztem.
-
Kajál! - válaszolt Gemma.
-
Jézusom! - forgattam meg a szemem.
-
Ő mikor nem eszik? - tárta szét a kezeit Lottie.
-
Amikor alszik.. – válaszoltam.
-
A múltkor éjszaka felkelt enni szóval.. – csatlakozott be Harry.
-
Ő miért nem hízik? Ez olyan igazságtalanság! - puffogott Hope, ami nagyon
aranyossá tette.
-
Mert ő Niall Horan! - vigyorgott rá Harry.
-
Ami azt illeti ez ragályos, mert én is éhes vagyok – szólalt fel Gemm.
-
Medencézés után elmegyünk! - mondta Liam.
-
Oké! - tapsikolt Gemm, mire mindenki felnevetett.
Hope szemszöge:
-
Választottak már? - jött ide egy pincérsrác az asztalunkhoz.
-
Persze! - mosolyogtam rá.
Mindenki
leadta a rendelését, a pincér pedig a kívánságokat leírva elhagyta az
asztalunkat.
-
Szóval mikor is kezdődik a koncert? - kérdeztem.
-
Fél kilencre ott kéne lennünk! - mondta Harry.
-
Öhm srácok..8 óra van – mondta Gemma.
-
Majd gyorsan kajálunk – vonta meg a vállát Louis.
Igazából
Louis folyton keresi, a szemkontaktust azonban én mindig elfordítom a
fejem.
Lent
a medencénél nehéz volt nem ránézni hisz iszonyat jó teste van, de visszafogtam
magam nem úgy, mint ő. Ő teljes nyugodtsággal stírölt engem.
-
Nincs kedvem menni – sóhajtottam.
-
Hamarabb jöttél haza, szóval ezt a koncertet kihagyhatod – mondta Louis.
-
Oké – vontam
vállat.
-
Akkor én se megyek! - szólalt fel Lott.
-
És én sem! - mondta egyszerre Gemm és Soph.
-
Ti menjetek, nyugodtan úgyis veszek egy forró fürdőt és lefekszem aludni.
-
Nem hagyunk egyedül! - mosolygott rám Lott.
-
Köszönöm – túrtam
bele a hajamba és hátradőltem. Egy pillanatra Louis-ra néztem, aki engem
méregetett. A pincér megjelent, majd
letette először a lányok elé az ételt, majd kihozta a srácokét is és eltűnt.
Miután
mindenki jól lakott fizettünk és a srácok elmentek, mi pedig a lányokkal
felmentünk az én szobámba ami Harry-vel közös.
-
Nem félsz, hogy Harry-vel kell aludnod? - kuncogott Gemma.
-
Dehogyis! Le tudom állítani meg amúgy is csak egy éjszaka!
-
Végülis! - nevetett Soph.
-
De te miért nem az öcséddel alszol? - pislogtam Gemm-re.
-
Mert lepasszoltam Louis-nak Lott-ért!
-
Jaa így már értem! - nevettem fel és leültem az egyik fotelbe.
-
Hope..öhm tudom, hogy eleged van ebből a témából de, Louis-val hogyan tovább? -
kérdezte félve Lottie.
-
Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy ha megbocsájtok neki nem -e fogja még egyszer
ezt megcsinálni. Nem akarok olyan kapcsolatot, hogy minden másnap veszekszünk
minden kis apróságon.
-
Szerintem érdemes lenne. Louis egy nagy gyerek. Durcázik és néha dühöng, meg
egy csomó hülyeséget csinál, de elképesztően tud szeretni – mosolygott rám Lottie.
-
Szóval mind a hárman azt mondjátok, hogy esélyt kéne adnom neki? - néztem rájuk
fél mosollyal.
-
Ahha! - kezdtek bólogatni.
-
Lefizetett titeket? - kezdtem hunyorogni.
-
Hát..khm..nekem beígért egy Louis Vuitton táskát, de nem azért, csak mert
mellette állok...de amúgy tényleg úgy látom, hogy ti összeilletek! -
vigyorgott, mire én hitetlenül elnevettem magam és a tenyerembe temettem az
arcom.
-
Hiányzik – sóhajtottam
és a csajokra néztem, akik vigyorogni kezdtek.
-
Irány a koncert? - mondta felderült arccal Gemm és felpattant.
-
Mi? Most? Hogy? - kérdeztem.
-
Úgy hogy befűzzük azt az őrt, aki kint áll!
-
Őrültek vagytok! - nevettem.
-
Na, mindenki menjen átöltözni és nyomás!
-
Vettük! - tisztelegtünk, majd én a fürdőbe szaladtam, a csajok pedig a
szobájukba.
Gyorsan
kisminkeltem magam, majd kifésültem a hajam és picit begöndörítettem, majd a
bőröndömhöz léptem és turkálni kezdtem. Egy fehér Crop Top-ra és egy
barackszínű virágmintás szoknyára esett a választásom. Gyorsan magamra kaptam
őket, majd felvettem a kedvenc fehér színű topánkám és késznek nyilvánítottam
magam. Befújtam magam parfümmel és kiléptem a folyosóra ahol Lottie már teljes
harci díszben állt.
-
Többiek? - kérdeztem, de ebben a pillanatban a két lány esett ki az ajtón így
oda sétáltunk szempilla rebegtetve Drew-hoz és elvigyorodtunk.
-
Hova hova lányok? - kérdezte mosolyogva.
-
Hát mégis mennénk a koncertre! - cincogtam.
-
Ez attól tartok nem megoldható sajnálom! - csóválta meg a fejét.
-
Hát akkor kénytelenek leszünk négyen elindulni a naaagy városban...hm.. – sóhajtott Lottie.
-
Na, jó gyertek! - forgatta meg a szemét, mi pedig lepacsiztunk. Lementünk a
kocsihoz, majd beültünk és elindultunk. Már negyed 10 volt így már javában ment
a koncert. Egy rajongó sem volt a környéken így gond nélkül leparkoltunk és
bejutottunk. A színfalak mögé mentünk, majd a két lány azaz Soph és Gemma hátul
maradt mi pedig Lottie-val a színpad melletti árokba sétáltunk. A srácok éppen
hülyéskedtek és elvoltak, majd felkonferálták a Little Things című dalt a tömeg
pedig felsikított.
Megálltunk
egy biztonságos helyen pár őr mellett és nézni kezdtük őket. Harry erre sétált és leült,
majd a közönséget kezdte el énekeltetni. Szuggerálni kezdtem, hogy
hátha rám néz és sikerült is mivel lepillantott és elvigyorodott, majd annyit
tátogott, hogy tudta. Gondolom ez annyit jelent, hogy ez egy terv volt, hogy a
lányok rábeszélnek, hogy enyhüljek meg és jöjjek el. Kiöltöttem rá a
nyelvem, majd másfelé kezdtem nézni. Elnevette magát, majd felállt és
sétálgatni kezdett. Louis felé indult nekem pedig egy kisebb görcs keletkezett
a hasamban. Odalépett hozzá, súgott valamit a fülébe mire Louis
elvigyorodott és idesétált, majd leült egy színpadi elemre. Ránéztem és a
veszekedésünk óta most néztem először hosszan a szemeibe. Elmosolyodtam és
a kezeimmel egy szívecskét formáltam a mellkasom előtt. Jött a szólója, ő pedig
vigyorogva énekelni kezdett.
*Koncert
után*
-
És végre vége! Aucs de fáj a lábam! - ült le Niall az egyik fotelbe.
Én
csak álltam a szoba közepén és vártam, hogy Louis belépjen. Mikor ez megtörtént
egyből körülnézett és a szeme megállapodott rajtam. Nem mert közelebb jönni,
ezért én mentem oda hozzá és megöleltem.
-
Mi történt? - motyogta a vállamba miközben karjai a csípőmön fonódtak össze.
-
Köszönd a lányoknak – mosolyodtam
el, majd kicsit eltoltam és ránéztem.
-
Szóval akkor megbocsájtod a hülyeségeimet és azt, hogy úgy lekiabáltalak?
-
Igen! - vigyorodtam el.
A
többiek csendben figyeltek ez pedig kezdett kínos és egyben vicces is lenni.
-
És megcsókolhatlak? - húzta fél mosolyra a száját.
-
Nem Tomlinson, arra még várnod kell! - ráztam meg a fejem nevetve.
-
Mi? - kérdezett vissza nagyokat pislogva.
-
Szóval könnyű nőcskének tartasz?! - húztam fel az egyik szemöldököm.
-
Én nem...
-
Nem! Nem ér tiltakozni a saját fülemmel hallottam!
-
Oh, istenem mennyit fogok még ezért a veszekedésért fizetni – forgatta meg a szemét, majd
lenézett rám.
-
Hát magadnak csináltad! - vigyorodtam el és elengedtem.
-
És akkor most? - nézett rám meglepődve.
-
Semmi nem változik csak nem foglak leoltani minden egyes mondatomban! -
villantottam egy Colgate mosolyt, mire elnevette magát.
-
Jól szórakoztok? - nézett végig a srácok közt, akik vigyorogva néztek minket.
-
Mi teljesen! - csapta össze kezeit Harry.
-
Örülünk neki! - forgattam meg a szemeim.
-
Srácok húzás kifelé! Mindenki! - szólt be Preston, mire mindannyian az ajtó
felé kezdtünk sétálni.
Kivezettek
majd beültettek mindenkit a kisbuszba és a szálloda felé vettük az utat.
-
Na, srácok az a helyzet hogy holnap reggel 9-kor indul a turné busz Detroit-ba!
- mondta Preston vezetés közben.
-
Szóval addigra legyünk készen? - kérdeztem.
-
Igen fél kilencre mindenki összekészülve az aulában legyen!
-
Oké! - válaszoltuk egyhangúan. 10 perc múlva már a Harry-vel közös szobánkban
találtam magam.
-
És most húzni akarod Tommo agyát? - kérdezte egy pimasz mosollyal.
-
Pontosan! Szenvedjen csak egy kicsit! Jár nekem is egy kis szórakozás nem de? -
terültem el az ágyon.
-
De! - huppant le és nehéz seggével rám feküdt keresztbe.
-
Auu összenyomod a bordáim! - sipítoztam.
-
Te foglaltad el az én térfelem én csak lefeküdtem a helyemre! - nyújtózkodott
mire felnevettem.
-
Szállj le rólam! Mi lesz, ha Louis bejön? - mozgolódtam.
-
Max. nevet egy nagyot mivel tudja, hogy nem venném el a szerelmét – jelentette ki nekem pedig az
utolsó szó hallatán nagyot dobbant a szívem.
Nyílt
az ajtó és Louis lépett be Lottie-val és a Liam - Sophia párossal a háta mögött.
-
Segítsetek, összenyom! - nyögtem.
-
Tesó nem illik más csajára rá feküdni! - mondta Louis én pedig kicsit
lesokkoltam. Most akkor megint járunk? Vagy nem is szakítottunk vagy, mi van?
-
Tudtommal Louis amúgy nem kérted meg megint, hogy legyek a barátnőd! -
szólaltam fel.
-
Hát őő..
-
Jaj Hazz szállj már le rólaam! - nyűgtem és kipréseltem magam alóla.
-
Szóval? - húztam fel a szemöldököm mosolyogva.
-
Kicsim ne csináld már! - nevetett és közelebb jött.
Az
ágy szélén ültem és éppen támadt egy rendkívül jó ötletem.
-
Térdelj le! - vigyorogtam rá.
-
Mi? - torpant meg Lottie pedig felkuncogott.
-
Hope ne már! - nevetett fel Louis.
-
Akkor nem leszek a barátnőd! - raktam karba a kezem.
-
Hihetetlen nőszemély vagy ugye tudod? - húzta fél oldalas mosolyra a száját.
-
Igen tudom! - villantottan rá a mosolyom.
-
Jó egy csókért cserébe! - nézett pimaszul.
-
Nem alkudozunk! - öltöttem rá a nyelvem.
-
Baby tudom, hogy neked is hiányzik már! - rakta karba a kezét.
Próbáltam
erősnek maradni, de nagyon jól tudtuk én is és ő is, hogy majd meg halunk már
egyetlen egy csókért is.
-
Jó, először térdelj le! - mutattam a földre.
Elnevette
magát, majd a fejét csóválva letérdelt elém és kezeibe fogta az enyéimet.
-
Hope nagyon sajnálom, ahogyan viselkedtem, és amiket mondtam, és hogy
flörtöltem azzal a csajjal mikor ilyen kincs birtokában voltam és tudom, hogy
elcsesztem, de szeretném helyrehozni szóval...leszel a barátnőm? - nézett a
szemeimbe.
-
Leszek! - húztam nagy mosolyra a szám, majd kezeim közé fogtam borostás arcát
és ajkaimat az övéire nyomtam. Amint összeértek, lassú táncba kezdtek.
Iszonyúan jól csókol. Gyengéd, de közben forró és tele van érzelmekkel, ahogyan
most is. Nem kellett több szó. Ebben a csókban benne volt minden, amit el akart
mondani és én hittem neki. Már megint. Jajj Hope mi lesz ebből...
Mikor
elváltunk levegőhiányban a többiek tapsolni kezdtek mi pedig felnevettünk. Az ajkamba haraptam és
tekintetem Louis-ról a többiekre vezettem. Már itt volt Gemma és Niall is,
úgyhogy mindenki tanúja volt a jelenetünknek.
-
Szóval most már menjünk aludni! - nevetett fel Liam.
-
Kéne! - helyeselt Niall.
-
Akkor maradsz itt Harry-vel? - kérdezte Lou.
-
Ahha! - bólogattam.
-
Tesó vigyázz rá és meg ne lássam, hogy stírölöd! - fenyegette meg mosolyogva
Louis Harryt.
-
Max. a hátsó részét! Ennyi nekem is jár! - nevetett fel.
-
Na, befogtad Styles! - kuncogtam.
-
Jó éjt! - köszöntek el majd itt hagytak minket.
-
Megyek zuhanyozni – mondtam
Harry-nek.
-
Én gyorsabb vagyok! - vigyorodott el és megindult a fürdő felé.
Én
is észbe kaptam, majd futni kezdtem és az ajtóban sikerült is rávetődnöm.
-
Szállj le a hátamról! - nyűgött.
-
Neem! - mondtam és a nyakába kapaszkodtam.
-
Akkor együtt megyünk! - mondta, mire elengedtem és lehuppantam a földre.
-
Auu a hátsóm! - simogattam meg a fájós részt, amire sikerült ráesnem.
-
Pápá! - integetett, majd bezárta előttem az ajtót.
-
Maga vagy az udvariasság Styles – morogtam és felálltam.
Gondoltam
átnézek Louis-ékhoz úgysem tudok semmit sem csinálni. Na, jó csak azért megyek
át, mert hiányzik a hülye feje... Bekopogtam, mire egy tessék volt a válasz. Bedugtam a
fejem és megláttam Lou-t boxerben az ágyon telefonozni.
-
Niall? - kérdeztem.
-
Zuhanyozik – mondta.
-
Harry miatt lehuppantam a földre és most fáj a hátsóm! - görbítettem le a szám
és mellé ugrottam.
-
Mit csinált már? - nevetett fel és rám nézett.
-
Be akartam menni, zuhanyozni és beelőzött erre én a hátára ugrottam ő pedig azt
mondta, hogy együtt megyünk így inkább elengedtem és leestem. Harry magas..
-
Most jössz rá?
-
Ahha...
-
Adjak puszit a fájó testrészedre esetleg? - mondta perverz vigyorral, mire
megfogtam egy párnát és hasba vágtam.
-
Áucs! - görnyedt össze
-
Azért mert neked fáj, még nekem nem kell! - nevetett.
-
De jól esett! - vigyorodtam el.
-
Látod, ha velem aludnál most nyugodtan zuhanyozhatnál – mosolyodott el.
-
Te meg egész este tapiznál, én pedig nem tudnám tartani magam – vigyorodtam el, mire megfogott a
csípőmnél és magához húzott. Nevetve bújtam hozzá, majd a vállába fúrtam a fejem.
-
Miért csinálod ezt? - kérdezte az oldalam simogatva.
-
Azért mert egy könnyen megszerezhető libának nézel..
-
Hát te minden vagy, csak könnyen megszerezhető nem! - nevetett.
-
Tényleg? - néztem fel rá.
-
Tényleg! - puszilt a hajamba.
Niall
lépett ki a fürdőből és mikor meglátott minket elvigyorodott.
-
Menjek esetleg át Hazz-hoz? - nevetett fel.
-
Nem! Ti csak aludjatok itt, megyek én vissza a göndörhöz! - nevettem.
Felkeltem
Louis ölelő karjai közül, ami felért egy szíven döféssel, majd küldtem egy
puszit neki és jó éjszakát kívánva kimentem az ajtón. Mire visszaértem már
Harry a haját törölgette.
-
Átmentél Rómeóhoz mi? - nevetett fel.
-
Ahha. Hiányzik – vontam
vállat mosolyogva.
-
Nem értem minek kínozni egymást. Ti nők bonyolultak vagytok!
-
Hát még ti férfiak.. – sóhajtottam, majd bementem a fürdőbe.
Gyorsan
lezuhanyoztam, majd belebújtam a pizsimbe és bebújtam Harry mellé.
-
Na Styles maradjon a kezed azon a tér félen, és ha éjszaka lemersz lökni,
esküszöm, hogy levágom a hajad! - fenyegettem és megigazítottam a párnám.
-
Beárullak Louis-nak, amiért fenyegetsz! - mondta durcisan.
-
Én csak a tényeket közöltem drága Harold! - villantottam rá mosolyt, mire
nevetve megrázta a fejét és velem egy vonalba került.
-
Jó éjt pimasz Williams – vigyorgott.
-
Neked is perverz Styles – motyogtam, majd lekapcsoltuk a lámpákat és álomra
hajtottuk a fejünket.
Sziooo!
VálaszTörlésVégre kibékültek szerelmes bogaraink! Annyira vártam már erre! :D
Nagyon jó lett, várom a kövi részt.
A kommentekhez annyi, hogy remélhetőleg mindig fogok tudni írni:)
Szuper lett :'D Végre *_* Perverz Styles :D Sírok xDD Siess xx
VálaszTörlésNagyon jó lett! :) Siess! :) :)
VálaszTörlésJó lett nagyon! :) Siess a kövivel! :)
VálaszTörlésImádtam! :)) Siess a kövivel és, mint megígértem megcsináltam a fiókom és már mindig komizni fogok:))) <3
VálaszTörlésNagyon jó imádtam !! Siess a kövivel ! :)
VálaszTörlésNagyon jóó!! Siess a köbiveel!!
VálaszTörléswohoo *--* Gyosan a kövit. :) <3 xx
VálaszTörlésKöszönööm csajok!^^ Tudom, hogy már a tökötök kivan velem meg a hisztieimmel de el sem hiszitek, mennyi erőt adnak ezek a komik! Puszii! xoxo <33333
VálaszTörlés